Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár Amerikában törvényi háttere van a nácik által elrabolt műkincsek tulajdonlásának, Európában egyelőre nincs hasonló jogi kényszerítő erő. Egy nemrég felbukkant Kandinszkij-festmény ügyében a jelenlegi tulajdonos válaszra se méltatta a visszaszolgáltatásra való felszólítást.
Oltárképeket, szobrokat és mintegy hatszázezer festményt gyűjtöttek össze a nácik alig egy évtized alatt, többek között Botticelli, Rembrandt, Degas, Klimt vagy éppen Picasso alkotásait.
Göring és Ribbentrop saját művészeti gyűjteményüket gyarapították, más remekművek egyszerűen a kereskedelembe vándoroltak, hogy az eladásukból származó pénzből a fegyverkezést támogassák. Sok műkincs holléte azóta is ismeretlen.
Rendszeresen kerülnek elő az elveszett műkincsek
A háború végét követő káoszban és Németország szovjet megszállása során az alkotások jelentős részének nyoma veszett. Rendszeresen bukkannak fel a legkülönbözőbb galériák árverésein is elveszettnek hitt alkotások. Az elmúlt időszakban világszerte egyre több múzeum tett lépéseket annak érdekében, hogy ismeretlen eredetű, de vélhetően Európából, a vészkorszak idejéből származó kiállítási tárgyainak eredetét felderítse.
A hatályos amerikai törvények 2022 óta írják elő, hogy minden 1945 előtt készült, valamint a háború alatt Európában elrabolt műkincset be kell jegyezni az Art Loss Registerbe. Ugyan nem kötelező érvényű következménye a törvénynek, de ilyen esetben igyekeznek az eredeti tulajdonos leszármazottait is felkutatni.
A vészkorszakból származó alkotások hátterének rendezésére vonatkozó törvény elfogadását megelőzően sokszor előfordult, hogy az örökösök sikertelenül perelték be a múzeumokat. A tulajdonjogi kérdést árnyalja, hogy sok esetben technikailag valóban adásvétel történt, ugyanis a festmények kiváló valutát jelentettek akkoriban az életben maradáshoz.
Ismerjük olyan műalkotások történetét, amelyek látszólag pénzért vagy „szolgáltatásokért” cseréltek gazdát, így került a német hadsereg egy tisztjének tulajdonába Camille Pissarro 1897-es alkotása, a Saint-Honoré utca délután, esőben címet viselő festménye, cserébe egy kiutazási vízumért. A műalkotás mindössze 360 dollárnak megfelelő birodalmi márkáért került ezt követően egy műkereskedőhöz, majd évtizedekkel később egy svájci műgyűjtő vásárolta meg egy Nem York-i galériából. Jelenleg egy alapítvány tulajdonában van Spanyolországban.
Más képeket egyszerűen leemeltek a falról. Gustav Klimt 1907-es festményét, Adele Bloch-Bauer portréját a nácik a család más vagyontárgyaival együtt vitték magukkal Bécsből. A képen szereplő Adele unokája, Maria Altmann 135 millió dollárért adta el az évek alatt sikerrel visszaperelt festményt, mely ezzel az összeggel a világ legdrágább műalkotásává vált.
Elképesztő mennyiségű műkincset gyűjtöttek össze
„A második világháború alatt több mint 600 ezer festményt és műtárgyat loptak el zsidóktól, gazdagították a náci rezsimet, miközben felszámolták a zsidó kultúrát” – mondta Jack Kliger, a New York-i Zsidó Örökség Múzeumának vezetője a CNN-nek.
A már említett, Színes élet címet viselő Kandinszkij-festmény jelenleg egy német bank falát díszíti. A kép Hedwig és Emanuel Albert Lewenstein művészeti gyűjteményének része volt. A festményt 1940. október 9-én – alig néhány hónappal azután, hogy a német Wehrmacht megszállta Hollandiát – elárverezték egy amszterdami aukciósházban, majd évtizedekig rejtőzött, mire a egy bajor bank megvásárolta.
Egy független német bizottság felszólította a Bayerisches Landesbank vezetőit, hogy a festményt adják vissza az eredeti tulajdonos zsidó család örököseinek. A bank egyelőre nem reagált, így ismét egy olyanfrissen felfedezett műalkotást írhatunk fel a listára, mely lehet, hogy soha nem kerül vissza jogos birtokosához.
