Az úszómedence vizét szelő karok, a teniszháló mögött lepattanó labda, a felemás korlát fölé lendülő lábak, a céltáblába fúródott nyílvessző, a lovaglópálya gyepét taposó paták: többnyire ilyen és ehhez hasonló képeket idézünk fel, ha az olimpiai játékokra gondolunk. Senkinek sem jutna eszébe egy bőszen körmölő író, festékfoltos művész vagy kottázó zeneszerző, pedig alig egy évszázaddal ezelőtt ők is bizonyíthatták tehetségüket a versenyeken.
Az első ókori olimpiai játékokat i. e. 776-ban, a görögországi Olümpiában tartották. Arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik mitológiai mozzanat (az isteni trónért apjával, Kronosszal birkózó Zeusz, Pelopsz és Oinimaosz kocsiversenye, esetleg az Élisz elfoglalásából származó zsákmányból sportmérkőzéseket szervező Héraklész) inspirálhatta a vallási jelentőséggel egyaránt bíró versenyeket, mindenesetre ezek a megmérettetések az erő és az ügyesség próbatételei voltak. A játékokat egészen i. sz. 393-ig rendezték meg, amikor is Nagy Teodosius császár úgy döntött, hogy a kereszténység megszilárdításának érdekében minden pogány rendezvényt eltöröl.
Művészek az olimpián
Összesen 1503 évnek kellett eltelnie, hogy az ókori hagyomány újult erővel éledjen fel. 1894-ben Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely összefogta a nemzeti olimpiai szervezeteket. Az újkori olimpiai játékok történelme során a régiek mellett olyan új hagyományokat is teremtettek, mint a nyitó- és záróünnepség, az érmek ünnepélyes átadása vagy a művészeti versenyek.
Bizony, Coubertin báró víziói között az is szerepelt, hogy a játékokon ötvözzék a sportot és a művészetet. Az 1906 májusában megrendezett párizsi találkozón művészeti szervezetek képviselőivel dugták össze a fejüket, és arra az elhatározásra jutottak, hogy megszervezik az első művészeti olimpiai versenyeket. Úgy tervezték, hogy a megmérettetésen az amatőr alkotók öt kategóriában nevezhetnek (építészet, irodalom, zene, festészet és szobrászat), és pályaműveik témája – természetesen – a sport legyen.
A művészeti versenyek fénykora
A művészek először az 1912-es stockholmi nyári olimpián vonultathatták fel alkotásaikat, a résztvevők száma azonban meglehetősen kiábrándító volt, mindössze harmincöten küldték be munkáikat. Az első világháború után Belgiumban ismét felelevenítették az új hagyományt, nem sokkal nagyobb érdeklődéssel.
Az 1924-es párizsi nyári olimpián már kezdtek felocsúdni a vállalkozó szellemű művészek: 193 pályamű érkezett, ezek között két szovjet alkotó műve is szerepelt annak ellenére, hogy a Szovjetunió hivatalosan nem vett részt az olimpián, mivel burzsoá fesztiválnak tartotta. Az 1928-as amszerdami olimpián a beérkezett alkotások száma már az 1100-at is meghaladta.
Sport és sportszerűtlenség
A művészeti versenyek 1912 és 1948 között zajlottak, és ezalatt csak ketten nyertek érmet a sport- és a művészeti versenyben is: egyikük a „magyar delfin”, Hajós Alfréd volt, aki úszóként két aranyérmet vitt haza 1896-ban, huszonnyolc évvel később pedig, építészként ezüstérmet nyert a Laubert Dezsővel közösen készített stadiontervével, de úgy, hogy az aranyérmet nem adták ki.
A kiírás ellenére 1949-re gyakorlatilag már csak profik adták be pályaműveiket, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezért hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy eltörlik a művészeti versenyeket, és helyettük kiállításokat szerveznek. A majd’ négy évtizedig tartó időszak azonban nem múlt el nyom nélkül: a sportjátékokat ma is kulturális események kísérik.
