500 szeretője volt Mussolininek, de ez a nő rajongott érte a legjobban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1945. április 27-én az olasz partizánok a Comói-tó közelében fekvő Dongo mellett feltartóztattak egy német konvojt. A szövetséges haderők ekkorra már az utolsó észak-olasz német állásokat is áttörték, és akinek félnivalója volt, menekülni kezdett. A Luftwaffe egyik kocsijából a partizánok nagy meglepetésére nem más került elő, mint Benito Mussolini – szeretője, Clara Petacci társaságában.

A 65 éves Mussolini és a 33 éves Clara feltett szándéka volt, hogy Svájcba, majd onnan Spanyolországba szöknek, de a kommunista partizánok megakadályozták őket ebben. A diktátort és szeretőjét, valamint a velük lévő 14 embert a partizánok elfogásuk másnapján agyonlőtték, holttestüket közszemlére tették, majd névtelen sírba temették. Földi maradványaik csak az ötvenes években kerülhettek át a családi sírboltokba.

Ki volt ez a nő, akivel Mussolini soha nem törvényesítette a kapcsolatát, mégis a legfőbb bizalmasának számított, és aki még a halálba is követte a diktátort? A tekintélyes római famíliába születő Clara családja tagjaival együtt meggyőződéssel hitt Mussoliniben és a fasizmusban. Clara, azaz Claretta, ahogy otthon szólították, kislány korától kezdve rajongott a diktátorért. Amikor 1926-ban Mussolini ellen (sikertelen) merényletet követett el az ír Violet Gibson, levelet írt bálványának: „Ó, Duce, miért nem voltam veled?” – tette fel a szónoki kérdést 14 évesen. „Nem tudtam volna megfojtani azt a gyilkos nőt?”

Mussolininek több száz szeretője volt
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Ó, egy Alfa Romeo

Clara húszéves volt, amikor először találkozott a nála jóval idősebb, akkor 48 éves Mussolinivel. Vőlegénye, Riccardo Federici társaságában a Róma melletti Ostia tengerpartja felé tartott egy autóban, amikor észrevette, hogy az őket megelőző tűzpiros Alfa Romeóban Mussolini ül. Clara utasította a sofőrt, hogy kövesse Mussolinit, majd amikor az megállt, hogy szemügyre vegye üldözőjét, lelkesen kiáltozni kezdett: „Duce! Duce!” Ekkor bevallotta, hogy már évek óta leveleket ír neki, és naplójában is gyakran fohászkodik hozzá.

Válás Budán

Clara kapva kapott az alkalmon, amikor a véletlen az általa istenített Mussolini közelébe sodorta. 1936-ig azonban továbbra is leginkább távolról csodálhatta bálványát: parfümmel átitatott leveleket küldött neki, amelyekre már választ is kapott, és olykor-olykor telefonon beszélgettek.

Idézőjel ikon

A diktátor hamarosan meghívta a Palazzo Veneziába is, hogy verset olvasson fel neki.

Clara rajongása azonban határtalan volt: naplójába lejegyzett minden beszélgetésfoszlányt, megőrizte Mussolini leveleit, és kapcsolatuk lassan, de biztosan mélyülni kezdett. Clara megosztotta a diktátorral a bánatát afölött, hogy ellenérzései dacára hozzá kellett mennie vőlegényéhez. A házasság mindössze két évig tartott, és a válás is nehézkesen ment: Olaszországban a törvények nem tették lehetővé, egészen a liberális Budapestig kellett utazniuk, hogy semmissé tegyék házasságukat.

Clara Petacci kislány kora óta rajongott a diktátorért
Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary

Mussolini szeretője

Az első együttlétre Mussolini római irodájában került sor. A diktátort nem zavarta, hogy ő maga házas és öt gyereke van; Clara nem az első és nem is az utolsó volt szeretői sorában. (Állítólag íróasztala alatt egy matracot helyezett el, hogy kéznél legyen egy váratlan légyott esetén.) Mussolinit nem lehetett azzal vádolni, hogy nincs önbizalma:

Idézőjel ikon

azzal dicsekedett, hogy az övé a legszebb test egész Olaszországban.

Clara az idősödő férfiról minden apró részletet feljegyzett a naplójába; azt is, amikor Maria José di Savoia, a későbbi II. Umberto király felesége megpróbálta elcsábítani a tengerparton. A diktátort viszont cserben hagyta a Führere: „Mintha fából lettem volna. Még egy szőrszál sem állt fel a testemen” – mondta állítólag Mussolini, Clara pedig szorgalmasan jegyezte szavait a naplójába. Talán ez az epizód vette rá arra Mussolinit, hogy a korabeli Viagrát, a Hormovin néven ismert német készítményt kezdje szedni, aminek aztán a rabjává is vált.

A kandúr és a boldogtalan macska

Mussolini férfiassága – illetve az arról vetített kép – nem csak Clarát hozta lázba: a diktátornak számtalan szeretője volt, egyes életrajzírók szerint számuk 400-500-ra is rúghatott. Ugyanakkor Clara volt az egyetlen, akinek saját sofőr, testőrség és különleges lakosztály járt. Ben, ahogy Clara Petacci szólította, szerényen úgy emlegette magát: „az óriásod”. Inasa, Quinto Navarra visszaemlékezése szerint mindennap más nőt vezettek az irodájába, akiket „fasiszta látogatók”-ként jegyeztek föl, de Mussolini azzal is dicsekedett, hogy 3-4 női látogatót is fogadott egy nap, sőt, volt idő, hogy 14 (!) szeretője volt egyszerre. Clarának a maga sajátos módján időnként udvarolt is: „Szeretnék az ágyadra ugrani, mint egy nagy kandúr” – mondta a nőnek, aki saját magát is egy macskás hasonlattal írta le: „Szeretnék a lábad között lenni, mint egy boldogtalan macska, hogy újra és újra megsimogass.”

Elvakultan imádta Mussolinit
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

„Értékes kis tested csak nekem fog remegni”

Mussolini maga is féltékeny volt: „Értékes kis tested csak nekem fog remegni” – mondta Clarettának, aki rögvest le is jegyezte ezt a naplójába. Gyorsan és sokat írt, hogy kitöltse az időt, amíg a diktátorra várakozott: csak 1938-ban 2000 oldalra rúgtak a naplójegyzetei. Mindent lejegyzett: meghitt sétákat, tüzes együttléteket, Mussolini politikai kirohanásait. A diktátornak rosszulesett, hogy mindenki Hitler utánzójának tekinti, miközben úgy érezte: eszméivel megelőzte Hitlert. „'21 óta vagyok antiszemita, nem tudom, hogyan gondolhatják, hogy Hitlert utánzom, ő akkor még meg sem született” – mondta egy alkalommal Clarának.

Dicstelen vég

Miután 1943-ban leváltották, Mussolini Hitler segítségével létrehozta a Garda-tónál a Salòi Köztársaságot. Clara Petacci egy darabig Rómában maradt, majd újra együtt voltak. Amikor 1945 áprilisában a fasiszta bábállam elbukott, Mussolini felajánlotta szeretőjének, hogy segít neki Spanyolországba menekülni, de Clara visszautasította. Április 28-án golyó által végezték ki mindkettejüket. Egyes források szerint Petacci kivégzését nem tervezték, de a nő rávetette magát Mussolinira, hogy megvédje őt a lövésektől. Mások szerint amikor az őket elfogó partizánok vezetője megkérdezte, Clara maga kérte a kivégzését, sőt, követelte, mert szeretője nélkül értelmetlennek érezte az életét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.