Megtiltotta gyerekeinek, hogy hegymászók legyenek: a serpa nyugdíjasként is a Mount Everestre járt imádkozni

Olvasási idő kb. 2 perc

Kanchha Sherpa, az első Mount Everest-expedíció utolsó életben lévő tagja 92 éves korában hunyt el Katmanduban. Ő még részese volt annak a történelmi pillanatnak, amikor 1953-ban Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tenzing Norgay serpa elsőként jutott fel a Föld legmagasabb pontjára.

Kanchha maga sosem állt a csúcson. Nem azért, mert nem tudott volna, hanem mert felesége kérésére kerülte a legveszélyesebb magasságokat. Később gyerekeinek is megtiltotta, hogy hegymászók legyenek, mert túl nagy kockázatot látott benne.

Híres hegymászók útját vezette a serpa

Kanchha 1933-ban született Namchéban, az Everest lábánál, ahol akkoriban a legtöbb serpa földművelésből és jakpásztorkodásból élt. Fiatal korában Tibetbe járt kereskedni, majd néhány barátjával az indiai Darjeelingbe utazott, ahol megismerkedett a hegymászók életével. A szerencse is mellé állt:

Idézőjel ikon

édesapja jó barátságban volt Tenzing Norgayjal, a híres serpával, aki később Edmund Hillary segítője lett az első sikeres Everest-mászáson.

Ennek köszönhetően Kanchha 19 évesen bekerülhetett az expedícióba, amely történelmet írt.

Kancha serpa (jobbról a második, az utolsó ülő sorban) részese volt a Mount Everest meghódításának
Fotó: Royal Geographical Society / Getty Images Hungary

A Mount Everest csúcsára sose jutott fel

Ő volt az egyik a három serpából, aki eljutott a csúcs előtti utolsó táborba, 7900 méter magasságig. Innen hallotta rádión, hogy Hillary és Norgay 1953. május 29-én elérte a világ tetejét. Amikor visszatértek a 2-es táborba, Kanchha és társai teával és néhány egyszerű falattal ünnepelték a sikert. 

Idézőjel ikon

Nem volt alkohol, így teával és rágcsálnivalókkal koccintottunk

 – idézte fel évekkel később mosolyogva. Kanchha 50 éves koráig dolgozott expedíciókban, de mindig megőrizte szerénységét és mély vallásosságát. A nepáli hegymászóközösség nagy tisztelettel emlékezett rá: 

Idézőjel ikon

még idős korában is gyakran indult zarándokutakra a Himalája kolostoraiba, hogy imádkozzon a hegyek istennőjéhez, Qomolangmához.

Utolsó éveiben aggodalommal figyelte, mi lett a hegyből, amit egykor szentként tisztelt. Egy 2024-es interjúban arról beszélt, hogy a Mount Everest túlzsúfolttá és szennyezetté vált. 

Idézőjel ikon

Qomolangma a legnagyobb isten a serpák számára, de az emberek dohányoznak, húst esznek és szemetelnek a hegyen.

Kanchha Sherpa halálával az Everest fontos korszaka zárult le.

Ha kíváncsi vagy az első emberre, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Mount Everestet, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.