Monopoly társasjátékkal szöktek meg az angol katonák a második világháborús hadifogságból

Olvasási idő kb. 3 perc

A Monopoly majdnem kilencven éve a világ egyik kedvenc társasjátéka, kevesen tudják azonban, hogy az ingatlanbizniszt modellező játék tízezer brit katonát mentett ki a német hadifogságból a második világháború idején.

Beengedték a társast a hadifogolytáborokba

A nagy gazdasági világválság alatt, 1934-ben piacra dobott társasjáték ötlete még a 19–20. század fordulóján fogalmazódott meg Lizzie Magie amerikai író és nőjogi aktivista fejében, aki a játékot kapitalizmusellenes propagandaeszköznek szánta, mellyel könnyen illusztrálható az ingatlantulajdonosok és bérlői közötti gyakran kifejezetten igazságtalan viszony. Harminc évvel később Magie és férje egyik ismerőse, Charles Darrow vásárolta és valósította meg az ötletet, az így megalkotott Monopoly pedig hamar az amerikaiak kedvenc táblás játékává vált. Egy véletlen egybeesésnek köszönhetően pedig a brit titkosszolgálat is szemet vetett rá néhány évvel később.

A második világháborúban több százezer brit katona került német hadifogságba, Winston Churchill kormánya pedig mindent elkövetett, hogy segítsen nekik megszökni az ellenséges vonalak mögül. A titkosszolgálat, az MI9 leleményes emberei a háború szabályait lefektetői genfi egyezményt fordították a saját javukra, mely előírta, hogy az elfogott katonák számára a nemzetközi segítőszervezetek, mint a Vöröskereszt, segélycsomagokat küldhetnek a fogolytáborokba. A csomagokba nemcsak egészségügyi termékek, de a foglyok lelki egészségét és közérzetét segítő sport- és szabadidős eszközök is bekerülhettek, például társasjátékok – így eszelte ki az MI9 agytrösztje, hogy társasok dobozába rejtenek el olyan dolgokat, melyek segíthetnek a katonákban a szabadulásban.

Monopoly-parti 1951-ben
Fotó: Maurice Ambler / Getty Images Hungary

Térképet és iránytűt rejtett a társasjáték doboza

A Monopoly éppen kapóra jött az akcióhoz, ugyanis az amerikai társasjáték nagy-britanniai gyártója és forgalmazója, Norman Watson párhuzamosan egy selyemfestéssel foglalkozó vállalatot is vezetett: a titkosszolgálat felkérte Watsont, gyártson az elfogott katonák számára készült, selyempapírra nyomott térképeket, a selyem ugyanis sokkal rugalmasabb anyag volt, mint a papír, nem gyűrődött és tépődött össze, és nehezebben mosódott el a rányomtatott írás. A kis méretű, könnyen és apróra összehajtogatható selyemtérképeket (melyek akár zsebben vagy cigarettatárcában is elfértek) elrejtették a Monopoly játékok dobozában, más hasznos eszközökkel együtt; összesen hatféle térkép készült, hat különböző német hadifogolytábor környékének topográfiai viszonyaival.

Brit hadifoglyok egy német táborban, 1943
Fotó: Fpg / Getty Images Hungary

A játék pénzek közé valódi bankókat csempésztek (több különböző európai valutából), a fémből készült figurák mellé iránytű és apró reszelő került. Watson gyárának dolgozóit megfenyegették, hogy azonnal börtönbe zárják őket, ha bárkinek is kotyogni merészelnek a különleges akcióról. Az MI9 még egy kamu segélyszervezetet is létrehozott, melynek emberei „jótékony céllal” eljuttatták a Monopolyt rejtő csomagokat a hadifoglyoknak, a németek pedig mit sem sejtettek a tervről, és nyugodtan engedték az elfogott katonáknak a „társasozást”. A gyártók a játéktáblán Ingyenes Parkolás mezőre egy apró piros pontot tettek, melyet az avatatlan szemek nyomdahibának nézhettek, a katonák azonban erről ismerték fel a megbuherált Monopolykat.

Összesen 35 ezer brit hadifogoly került haza még a háború befejezése előtt a német fogolytáborokból, közülük a becslések szerint mintegy tízezren a Monopolynak köszönhetik megmenekülésüket. A parancs szerint a megszökött katonák kötelesek voltak elégetni, megsemmisíteni a társasjátékokat, nehogy a németek rájöjjenek a titkokra, ezért nem maradt az utókorra egyetlen világháborús segítő Monopoly sem – pedig bizonyosan rekordösszegekért találnának gazdára az aukciókon.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.