„De pénzért csak velem hált” – Molnár Ferenc és Fedák Sári furcsa szerelme

Olvasási idő kb. 4 perc

„Szentimentális gonosz.” Ezt a jelzőt legfőbb vetélytársa, Lengyel Menyhért aggatta Molnár Ferencre, nem is alaptalanul. Mai szóhasználattal élve ugyanis Molnár erősen narcisztikus személyiség lehetett, és ezt leginkább házastársai szenvedték meg.

1925 szeptemberében a korabeli sztárvilág két emblematikus alakjának válópere tartotta lázban a közönséget. Molnár Ferenc író és a primadonna, Fedák Sári válópere zajlott, amelynek szinte minden apró részletét megírták a lapok. Fedák Sári „válóperes ruhájának” részletei (fehér mandzsetta, félkemény gallér, csipkedíszítés, aranygombok, mindezt testszínű harisnyával) vagy Molnár kinézete a nagy napon („a nagy iró nyolc és fél kilót adott le, mióta utoljára láttuk Budapesten. Karcsú, mint egy bonviván”) éppúgy nem maradtak rejtve, mint a bíró vagy az ügyvédek személye. Az újságok beszámoltak arról, kik vettek részt a tárgyaláson, majd az azt követő banketten.

Idézőjel ikon

Végül az is kiderült: a válóper után Fedák Sári autón utazott Bécsbe, míg Molnár hálókocsis vonattal Berlinbe.

Az író és a színésznő szerelme azonban nem a közérdeklődésre igencsak számot tartó válóperrel ért véget: valójában mindig is külön éltek, a házasság pedig kapcsolatuk ünnepélyes lezárása volt. Az ünnepelt színésznő – akit mindenki Zsazsának szólított – és a darabjai miatt közkedvelt Molnár állítólag Berlinben találkoztak először, Hatvany Lajos és Lehár Ferenc társaságában, de a színésznő figyelmét mindössze annyi ragadta meg Molnárból, hogy piszkos a körme. A legenda szerint második találkozásuk sem volt éppen mindennapi: ekkor Fedák a Leányvásár című operettben játszott, Molnár pedig odament hozzá előadás után, és közölte: „Álljon meg, Fedák!… Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos.

Molnár Ferenc 1918-ban
Fotó: Wikimedia Commons

Molnár Ferenc első házasságában sem volt mintaférj

Az ellenállhatatlannak éppen nem mondható megjegyzés manapság már sok nőnél megnyomja a „piros gombot” – nem alaptalanul. Molnár nem volt mentes a narcizmustól, sőt az idők folyamán ennél csúnyább dolgok is kiderültek róla: például az, hogy bántalmazta a nőket. Első felesége, Vészi Margit (Vészi Endre lapszerkesztő lánya, aki Ady Endre figyelmét is magára vonta) várandósan költözött vissza tőle a szüleihez, fél év házasság után, ahogy unokája, Sárközi Mátyás fogalmazott, „orra nyergén a rabiátus férj okozta seb maradandó hegével.

Idézőjel ikon

De az is megesett, hogy eltörte felesége kisujját, amikor az szóvá tette, hogy Molnár részegen belehányt a fürdőkádba.

Molnár ezután írta meg egyik legismertebb színművét, a Liliomot, amelyben gyakorlatilag legalizálja a nők elleni erőszakot.

Varsányi Irén a gyerekeit választotta

1910-ben az író Varsányi Irén, a korszak másik figyelemre méltó színésznője iránt táplált mély érzelmeket. Molnár kifejezetten Varsányi számára írta Az ördög és A testőr című darabokat, célzásoktól sem mentesen: ez utóbbi témája az, hogy egy színésznő fél év házasság után unja féltékeny férjét… Varsányi sokáig hezitált Molnár Ferenc és a családja között: elköltözött ugyan otthonról, de amikor a gyerekei skarlátban megbetegedtek, győzött benne az anyai felelősség, és visszatért hozzájuk. Molnár nem viselte ezt el: túladagolta magát Veronállal, abban a hitben, hogy még a halált is könnyebb elviselni, mint a szégyent, hogy őt egy nő „dobja”.

Külön lakásban éltek

Molnár a Varsányi-affér után kínosan ügyelt arra, hogy függetlenségét megőrizze: nem költözött össze senkivel, ragaszkodott ahhoz, hogy feleségeivel külön lakásban éljenek. Fedák Sárival is: Molnár a közeli legénylakásából járkált át Fedák Személynök utcai, Dunára néző lakosztályába. Molnár, mint a bántalmazók oly sokszor, féltékenykedett, nem vetette meg az alkoholt, és ez a kapcsolat sem volt mentes a fizikai erőszaktól. Fedák Sári nem tudott kilépni belőle.

Fedák Sári, az ünnepelt primadonna öltözőjében, 1925-ben
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A világháború idején Molnár Ferenc haditudósítóként tevékenykedett, akárcsak első felesége, Vészi Margit. A nő valóban a lövészárkokig merészkedett, Molnár viszont a biztonságos távolból írta jelentéseit. Amikor hazatért, „jóakaró” ismerősei telebeszélték a fejét, hogy Fedák Sári másokkal is lefeküdt a távollétében. „De pénzért csak velem hált” – válaszolta erre a mintaférjnek éppen nem nevezhető író.

Fedák Sári 1922-ben
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Keserű meglepetés

Az első világháború után Fedák Sárit New Yorkba hívták turnézni, de először, férje nyomására, visszautasította az ajánlatot: „Molnár Ferenc – akinek véleménye döntő volt Fedák Sári elhatározására – nem tartotta helyesnek és eredménnyel kecsegtetőnek a művészi vállalkozást” – számolt be a történtekről Incze Sándor. Fedák aztán mégis kiutazott, sikert sikerre halmozott, majd hazatérve azzal kellett szembesülnie, hogy Molnárnak új szerelme akadt: az írónál 24 évvel fiatalabb Darvas Lili.

Válás helyett házasság

Fedák Sári ekkor úgy döntött, ideje összeházasodniuk:

Idézőjel ikon

kijelentette, hogy csak akkor hajlandó szakítani, ha Molnár előtte feleségül veszi, majd válás után tekintélyes összegű kártérítést fizet neki, mégpedig dollárban.

Molnár rábólintott, és lezajlott a különös esküvő, 1922 októberében, minden cicoma nélkül, Molnár az alkalomhoz nem éppen illő módon például sportzakóban jelent meg. „Szmokingot csak premierre öltök” – kommentálta viseletét, jelezve, mennyire nem számít neki a házasság. Molnár hivatalos eseményeken, premiereken a feleségével jelent meg, de a művészvilágban mindenki tudta, hogy ez csak színjáték. Végül 1926-ban került sor a válásra, amely után feleségül vette Darvas Lilit – de ez már egy másik történet.

Ha szívesen olvasnál egy másik írónk és egy színésznő szerelméről,ezt a cikket ajánljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?