Ilyen Michelin-elismerést Magyarországon még senki nem kapott – exkluzív interjú

Olvasási idő kb. 3 perc

A meglepően fiatal magyar sommelier hivatalos pályafutása szinte csak pár évvel ezelőtt kezdődött, de máris a szakma legtöbb fortélya a zsebében van. Informálisan ugyan régóta magas szinten űzi hivatását, hiszen már a középiskolai osztálykirándulásokat is ő szervezte, hogy-hogy nem, a legrangosabb borfesztiválok helyszínére, és volt tanáraként tudom, hogy az ülés alá rejtve is kifejezetten magas minőségi italokkal készült. Langó Tamás, a BDPST Group szakértője tegnap este Magyarország első sommelier-jeként Michelin Sommelier Awardot kapott. Elsőként a Díványnak nyilatkozott a díjjal kapcsolatos érzéseiről.

1891-ben, a személygépkocsi elterjedésének hajnalán egy francia testvérpár, Andre és Edouard Michelin, megálmodta a levehető és cserélhető gumiabroncsot . Na de mi köze ennek a legrangosabb éttermi kitüntetéshez?

A Michelin-sztori

A Michelin fivérek ötletének sikerre viteléhez azonban annak a feltétlenek kellett teljesülnie, hogy az előző abroncsot az autótulajdonos minél hamarabb elkoptassa, és újra legyen szüksége. A kiépülőben lévő úthálózattal és csekély számú használható térképpel rendelkező autós társadalmat könnyű volt egy olyan útikalauz kiadásával több és több kilométer megtételére ösztönözni, mely segítette őket útjuk során hotelek, benzinkutak, szervizek megtalálásában.

Louis Renault és Edouard Michelin, 1908-ban egy francia nagydíjon
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Indulásakor, 1900-ban még csak Párizs környékén élvezhette e szolgáltatást az autósok tábora, de néhány évvel később már más országban is kezdett elterjedni a népszerű és ingyenes kis piros könyvecske helyi változata.

A Michelin Guide így festett 100. születésnapján 2000-ben
Fotó: Eric Robert / Getty Images Hungary

1922-től éttermek is szerepelnek az addigra fizetőssé váló kiadványban, amelyben először az amatőr étterem-látogatók mondhatták el tapasztalataikat, és értékelhették a kipróbált konyhákat. Később magasan kvalifikált szakmai bizottság vette át ezt a szerepet, s csillaggal kezdték jutalmazni a szigorú kritériumoknak megfelelő, magas minőséget, eredeti konyhát, különlegesen finom ízeket jó ár-érték arányban hozó éttermeket. 1931 óta már nemcsak egy csillagért, hanem 3-ért is köténybe szállhatnak a séfek éttermeikkel, bár már az egy csillag megszerzése is bravúros teljesítmény.

Magyarországi csillaghullás

Magyarországi étterem 2010-ben érdemelte ki először első csillagát, ami valójában egy hatszirmú virágszimbólum. Sommelier, vagyis borszakértő viszont Magyarországon ez idáig még soha nem részesült ebben a kitüntetésben. Egészen tegnap estig. A Michelin Guide Sommelier Awardot 2022-ben elsőként elnyerő ifjú tehetség, a mindössze 26 éves Langó Tamás a BDPST Group executive sommelier-je. Tamás a BOTANIQ Turai kastély Clarisse éttermének borlapja mellett a BDPST Group többi szállodájában és éttermében is gondoskodik az adott menüsorhoz legharmonikusabban illeszkedő, legszebb hazai és külföldi borok párosításáról. Neve tegnap óta hivatalosan elismerve is garancia a tökéletes választásra.

A 2022-es magyarországi gála díjazottjai
Fotó: Michelin Guide

A Dívány elsőnek kérdezhette Tamást a díjjal kapcsolatos érzéseiről:

  • Álmodtál valaha ennek a megtisztelő címnek az elnyeréséről?
  • Ez a díj idén került először átadásra Magyarországon, így erre igazából készülni nem lehetett, de az biztos, hogy az elmúlt két évben nagyon sokat dolgoztunk a Turai kastélyban a Clarisse étterem borlapján, ami egy organikusan fejlődő, dinamikusan alakuló koncepcióvá nőtte ki magát. A munkafolyamat során pedig a teljes csapat a kezem alá dolgozott, és segítségemre volt abban, hogy beleláthassam az egyes tételekben és a párosításokban rejlő lehetőségeket. Az egész stábnak szerepe van abban, hogy ez a díj elérhetővé vált.
Langó Tamás, úton a siker felé
Fotó: Michelin Guide
  • Milyen érzés ilyen fiatalon elérni ebbe a magasságba?
  • A Michelin filozófiájában kifejezetten benne van, hogy nem a kor számít, nem a szakmai előélet, ez nem egy életműdíj, hanem az aktuális munkássága a díjazottnak, az üzenete, amit képvisel, az érzéke és a hozzáállása, az általa nyújtott minőség. De annyi biztos, hogy egy ilyen díj átvételekor sokan számot adnak, visszatekintenek a mögöttük álló, gyakran rögös útra, sok verejtékre, akár egy élet alatt szerzett tapasztalatokra. Nálam ez kimaradt, én egy folyamatos örömutazásban élek, élvezem minden percét, és most alig tudom elhinni, hogy valamiért, amit az ember ennyire szeret csinálni, és szívvel-lélekkel, örömből teszi, azért ilyen elismerést is kaphat. Felemelő érzés.
A boldog Michelin Sommelier Award-nyertes
Fotó: Michelin Guide
  • Ez szinte már a szakma csúcsa, van még hova tovább?
  • Semmiképpen nem úgy tekintek erre az elismerésre, mint egy végállomásra. Sokkal inkább úgy értékelem, mint egy első lépcsőfokot. Ez egy kiváló és megtisztelő visszajelzés számomra arról, hogy jó úton járok a borok témájában, és ezt az utat érdemes folytatnom. Itt nem szabad megállni, csak visszaigazolásnak tekinteni és inspirálódni belőle ahhoz, hogy a jövőben még jobb kínálatot és szervizt tudjunk nyújtani.
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Mindennapi

Így lehet nyugdíjad, ha nem voltál bejelentve

Sokan csak a nyugdíjba vonuláskor szembesülnek azzal, hogy korábbi munkaadójuk valójában nem jelentette be őket. A juttatást akkor sem kell veszni hagyni, megvan a módszer, miként lehet bizonyítani a munkaviszony meglétét.

Lájfhekk

8 dolog, amit soha nem lenne szabad megosztanod az AI-jal: nagy baj lehet belőle

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos adatokat, információkat nem szabad megosztani a chatbotokkal való csevegések során, mivel megnövelik egy esetleges visszaélés esélyét, így megtörténhet, hogy illetéktelenek jogosulatlanul használják fel fotóidat, vagy akár megfosztanak bankszámlád tartalmától.