Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Miért mondják azt az emberek, hogy még a Holdról vagy a Marsról is többet tudunk, mint a mélytengerek világáról, amikor ez korántsem igaz. Ezt a gondolatot évtizedek óta ismételgetik a tudósok és a tudományt közvetítők, köztük Sir David Attenborough a 2001-es Kék bolygó című dokumentumfilm-sorozatban.
Mélytengeri tudósok csoportja vizsgálta meg azt a kijelentést, miszerint még a Holdról is többet tudunk, mint a mélytengerek világáról. Szerintük ennek a hangzatos, de feltételezett „ténynek” egyáltalán nincs tudományos alapja. Semmilyen számszerűsíthető módon nem igazolható állításról van szó. De akkor ki találta ki, és miért?
A mélység feltérképezése
A legkorábbi írásos feljegyzések közül egy 1957-es Journal of the Royal Society of Arts című folyóiratban megjelent írás szerint: „a mélytengerek a világ felszínének több mint kétharmadát borítják, és mégis többet tudunk a Hold felszínének formáiról, mint az óceánok legaljáról.”
A dátumból kiderül, hogy ez a megállapítás még az első holdraszállás (1969) előttről származik. Sőt, megelőzi az óceán legmélyebb részébe, vagyis a Mariana-árokba legénységgel végrehajtott legelső merülést is (1960). A tengerfenék topográfiájáról rendelkezésre álló adatok ekkor valóban szűkösen álltak rendelkezésre, de a Hold felszínéről sem volt sokkal több kézzelfogható információnk.
Kevesen tudják, de a tengerfenék feltérképezése az 1950-es években már szokásos gyakorlat volt. A Titanic katasztrófáját (1912) követően nem sokkal jelentek meg a mélységmérésre alkalmas, aktív akusztikus távérzékelési eljárások közül elsőként az egycsatornás szonárok, amelyek akusztikus adatokból építkeztek. Ez azóta is a legolcsóbb és a legmegbízhatóbb mélységmérési eljárás.
Mederfelmérésre alkalmas szonárok
Az egycsatornás mélységmérő rendszerek működési elve, hogy egy vízbe merülő hangsugárzó a mederfenék irányába egy rövid ideig tartó, kúp alakban terjedő nyalábot bocsát ki. A kibocsátott hangenergia áthalad a vízoszlopon (melyben részben elnyelődik, megtörik és szóródik), kismértékben behatol, de nagyobb részben visszaverődik a mederfenékről, ismét végighalad a vízoszlopon, majd a hangsugárzó közelében (vagy azzal integráltan) elhelyezett hidrofonon regisztrálódik. A vízben mérhető aktuális hangsebesség ismeretében, a visszaérkezés idejét mérve meghatározható a mederfenék hangsugárzótól mért távolsága. Forrás: Védelem Tudomány folyóirat
Ezzel a világ tengerfenékének csaknem negyedét (pontosabban 23,4 százalékát) térképezték fel nagy felbontásban. Ez mintegy 120 millió négyzetkilométert jelent, vagyis a Hold teljes felszínének körülbelül háromszorosát.
Hányan jártak a mélyben, hányan a Holdon
Egy másik kapcsolódó és helytelen összehasonlítás szerint a Holdra több ember tette be a lábát, mint ahányan a Föld legmélyebb pontján jártak.
Ezt az állítást csupán azért nehéz alátámasztani, mert a „Föld legmélyebb helye” vonatkozhat a Mariana-árkokra, vagy annak legmélyebb részére (a Challenger-mélységre, amely a HMS Challenger brit kutatóhajóról kapta a nevét).
Mindazonáltal 2023 elejéig legalább 27, de akár 40 vagy még több ember is járt a Challenger-mélységben. Ezzel szemben csak 12 ember tett eddig holdsétát, és 24 ember járt a Holdon.
Amit nem látunk gyakran, arra nem is gondolunk
Természetesnek tűnik, hogy a mélytengereket a világűrrel hasonlítjuk össze. Mindkettő sötét, ijesztő és távoli. De a Holdat könnyen láthatjuk, ha felnézünk az égboltra. Látjuk, ahogy növekszik vagy éppen fogy, tapasztalhatjuk összefüggésében az árapályok erejét. Mivel jelenléte a mindennapjainkban is érezhető, így az az érzés tölt el minket, mint ha többet tudnánk a Holdról, mint a tengerek mélyéről.
A mélytenger, ami az 1000 méter alatti régiókat jelenti, körülbelülolyan megközelíthetetlennek tűnik egy mezei ember számára, mint az űr, így a hasonlat kínálja magát. A mélytengeri tudósok azonban joggal védik tudományterületüket és eredményeiket, hiszen ez a fajta elidegenítés csökkenti az elmúlt évtizedekben végzett hatalmas mennyiségű mélytengeri kutatás hatását. Ugyanakkor a kutatók is rámutatnak arra, hogy a feltárásra váró terület még mindig nagyobb, mint a már megismert.
