4 tény Mátyás királyról, amit nem feltétlenül tanulunk töriórákon

Olvasási idő kb. 4 perc

Mátyás király alakjához számos legenda kapcsolódik. Az álruhás királyról szóló történetek egy hős, határozott, keménykezű és igazságos uralkodó képét festik elénk. Ám a király is ember, és olykor esendő. Erről azonban nem feltétlenül szólnak a történelemkönyvek.

Történelemórán mindannyian megtanuljuk, hogy Mátyás feleségétől, Beatrixtól tanulta meg a korszak művészeti sajátosságait. Ha nincs az itáliai ara, egészen biztos, hogy másképpen alakul a király és Magyarországa sorsa is. Arról azonban egyáltalán nem szól a fáma, hogy nem volt felhőtlen a királyi pár házassága.

Mátyás kétszer házasodott, de egy polgárlány volt a nagy szerelme

Mátyás király soha nem vetette meg a szebbik nemet, számos kalandja volt, és két házassága, ám ennek ellenére törvényes örököse nem született. Első házasságát Podjebrád Katalinnal kötötte 1463-ban, de a házasság alig egy évig tartott. A házaspárnak egy gyermeke született, aki még csecsemőkorában elhunyt. Vele együtt édesanyja is életét vesztette gyermekágyi lázban, így Mátyás nagyon gyorsan özvegy lett. 

Fiatalon megházasodott és fiatalon özvegy lett Mátyás király
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Ezt követően Mátyásnak volt egy félig-meddig hivatalos élettársi kapcsolata egy bécsi polgárlánnyal, Edelpeck Borbálával, akiről a rossznyelvek csak a király ágyasaként beszéltek. Az akkoriban még húszas éveiben járó fiatalok Bécsben, egy III. Frigyes által megtartott táncmulatságon találkoztak először. Borbála és Mátyás azonnal egymásba szeretett, és dacolva a kor társadalmi elvárásaival és íratlan szabályaival, miszerint egy nemes és egy alacsony sorból származó ember között nem lehet bensőséges kapcsolat, Budára költöztek, és évekig együtt éltek.

Beatrix a második felesége volt Mátyás királynak
Fotó: Kozák Albert / MTI

Az Itáliából érkező Aragóniai Beatrix az első feleség halála után 13 évvel, 1476 év végén lett Mátyás felesége. Ez a frigy már tartósnak bizonyult, ám életképes, törvényes utódot ez sem eredményezett. A királynál 14 évvel fiatalabb Beatrix műveltségével, stílusával, kifinomult ízlésével teljesen megbabonázza a királyt.

A király törvénytelen fia Borbálától született

Mátyásnak nem az első házasságából született elhunyt gyermeke volt az egyetlen utódja. Edelpeck Borbála is szült neki egy gyermeket. Mátyás törvénytelen fia 1473. április 2-án született, és a Corvin János nevet kapta. Vezetékneve a Hunyadi család címerében lévő hollóra utal, ami latinul corvus. 

Mátyás azt szerette volna, ha halála után fia, Corvin János ül a trónra
Fotó: index.hu

A gyermek azonban nem a királyi udvarban nőtt fel, hanem édesanyjával azon a besztercebányai rezidencián élt, amit Borbála Mátyástól kapott. 

Amikor Mátyás házasságra lépett Aragóniai Beatrixszal, a szeretői kapcsolatot megszakította fia édesanyjával. Ellenben, miután második házasságából sem született gyermeke, 1479-ben Mátyás törvényes fiának ismerte el Corvin Jánost.

Mátyás azt szerette volna, ha fia lesz törvényes utódja, és mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar nemesek is új uralkodójukat lássák benne.

Halála után azonban akarata nem érvényesült, Corvin Jánossal a nemesek kiegyeztek, az ország új uralkodója pedig II. Jagelló Ulászló lett.    

Sokan Beatrixszal hozzák összefüggésbe Mátyás halálát

Sok uralkodóéhoz hasonlóan Mátyás halála sem ismert pontosan, éppen ezért számos legenda kering arról, hogyan teltek a király utolsó órái. A korabeli visszaemlékezésekből annyit azonban tudunk, hogy 47. születésnapja után nem sokkal, 1490. április 4-én a bécsi kastélyában tartózkodott, és fügével űzte el az éhségét. De a gyümölcs már nem volt friss, és emiatt Mátyás égtelen haragra gerjedt, miközben halántékához kapott, és azonnal összeesett. Bár magához tért, de félrebeszélt, és fájdalmai voltak, már fel sem tudott kelni, és két nappal később meghalt. 

A korabeli beszámolók és a király tünetei alapján két lehetséges oka volt a halálának: az egyik az agyvérzés, a másik a mérgezés. Az agyvérzés vagy a szélütés mellett szól, hogy a visszaemlékezések szerint Mátyásnak mindig igen vörös, pirospozsgás volt az arca, amit arra utal, hogy magas vérnyomással küzdött. A mérgezés sem zárható ki, a fügeevést követő gyors rosszullét miatt. 

A legenda szerint Beatrix és Mátyás házassági kapcsolata nem volt felhőtlen, és a feleségnek több oka is lehetett volna arra, hogy megmérgezze férjét. Ráadásul állítólag Beatrix még Itáliában meggyilkolta egyik nápolyi szeretőjét. Mátyás halála kapcsán azonban idegenkezűségre utaló nyomokat, bizonyítékokat nem találtak.

Katonáit soha nem nevezte fekete seregnek a király

Mátyás katonáit fekete sereg néven ismerjük, ám a zsoldoshadsereg, amely legyőzte az osztrák, a cseh, a lengyel és a török csapatokat, sőt még hódításairól is híressé vált, csak később, Mátyás halála után kapta nevét. Az első dokumentum ugyanis, amelyben Mátyás király zsoldosseregét „fekete seregnek”, hívják két évvel azután keletkezett, hogy az uralkodó elhunyt.
A fekete jelzőt vélhetően a katonák főparancsnoka, a mindig fekete páncélt viselő Jan Haugwitz után kapta, akinek családi címerében egy fekete kos szerepelt. 

Nagy Sándor az ókor történetének egyik legkiemelkedőbb személyisége volt, akinek már életében legendák szövődtek személyisége köré. Cikkünkből megtudhatod, melyek voltak ezek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.