Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alighogy az Eb-selejtező G csoportjának első helyére rúgta két góllal Szoboszlai Dominik a magyar válogatottat, már a boltokba is került a szövetségi kapitányról, Marco Rossiról szóló vadonatúj kötet, melyet társkiadványunk, az Index főmunkatársa, Ch. Gáll András jegyez.
Kígyózó sorok előtt dedikálta Marco Rossi és a szerző a könyvet annak bemutatóján: a magyar válogatottra irányuló figyelemből nagy szelet jut a kötetnek is, melyet nemcsak mint újságíró, hanem mint barát is jegyez kollégánk. Ch. Gáll András ugyanis több mint tíz éve követi Marco Rossi magyarországi karrierjét, a közeli kapcsolat pedig bizalmi viszonyt is jelent.
Marco Rossi mellett művészetről, újságírásról és Lionel Messiről is beszélgettünk Ch. Gáll Andrással a könyv apropóján.
Szoboszlai Dominik formaidőzítése volt jobb, vagy a tiétek, amikor kitűztétek a könyv megjelenésének dátumát?
Dominik sokat segített, mert ha ő nem rúgja ezt a két gólt, akkor elég meleg lett volna a helyzet. De szerencsére rúgta.
Azért az nem lehetett véletlen, hogy az utolsó csoportmeccsel nagyjából egy időben került a boltokba a kötet – te erre számítottál a válogatottól?
Ennek a története hosszú. Viszonylag lusta ember vagyok, bár a barátaim már másfél-két éve ösztökéltek, hogy írjam meg ezt a második könyvet Marco Rossiról. Az elsőt 2018-ban írtam, és most, amikor beindult ez a sikersorozat, eljött ennek is az ideje.
Úgy vágtam neki, hogy gyakorlatilag köteleztek rá.
Összeültünk az Index és az Indamedia vezérkarával négy-öt hónapja, és mondták, hogy meg kéne írni a könyvet. Megírtam.
Azért ez nehezen fér össze a lustaság definíciójával, viszont úgy sejtem, nem négy-öt hónap munkád van a kötetben, hanem inkább jó pár év.
Persze, több, tulajdonképpen 11 év. Mióta Rossi idejött 2012-ben, azóta sülve-főve együtt voltunk, rengeteg információm, anyagom, cikkem volt róla. Azokból tudtam táplálkozni, volt forrás elég, és hát rengeteget beszélgettünk.
Van egy ikonikus presszó, a Syrup annak a háznak az aljában, ahol lakik, ott szoktunk hetente, kéthetente reggel beszélgetni az aktuális futballtémákról.
Én kétszer kimentem hozzá még régebben Pozzuoliba, ahol a családjával él: nápolyi lányt vett feleségül, akinek az édesanyja Sophia Loren osztálytársa volt. Azt azért nem mondanám, hogy belőle is délolasz lett – ő inkább északolasz habitusú, kimért, nyugodt. A meccseken persze módosult tudati állapotba került, és volt rá példa még Honvéd-edző korában, hogy a bíró elzavarta a kispadról, magyarul kiállította. De mióta szövetségi kapitány, azóta ő is megkomolyodott.
Leírásodból úgy tűnik, a „sülve-főve együtt vagytok” nem nagyzoló kifejezés kettősötöknél. Hogy jut el az ember oda, hogy ilyen kapcsolatot ápoljon a magyar válogatott szövetségi kapitányával?
Én a Honvéd edzőjével alakítottam még ki ilyen viszonyt. Azt se tudtam, hogy a földön van, nem volt egy híres edző, amikor idejött Magyarországra. Az olasz harmadosztályban edzősködött, játékosként pedig olasz NBI-es futballista volt. Az azért nem olyan, mint a magyar NBI, kicsit komolyabb nívó. Védőt játszott olyan játékosok ellen, mint a brazil Ronaldo, Ruud Gullit, a holland világsztár, és Mancini, aki az olaszok szövetségi kapitánya volt. Híres játékosokkal játszott együtt főleg a Sampdoriában, aztán profiskodott Mexikóban, Németországban.
A mexikói egyéves tartózkodásának köszönhetjük azt, hogy tudunk egymással olyan nyelven beszélgetni, amit más kevéssé ért. Angolul nagyon sokan tudnak, spanyolul már kevésbé, nekünk ez a közös nyelvünk.
Talán ez is közrejátszott abban, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz, a családja pedig szinte befogadott engem. Idén augusztusban lementem Szicíliába, ott nyaralt Ortigiában, az utolsó simításokat ott végeztem a könyvön.
Mennyire tudta megismerni a könyv tartalmát? Te nyilván magyar kéziratot készítettél.
Semmit nem tud se az első könyv tartalmáról, sem erről, mivel nem tud magyarul. Tökéletesen megbízik bennem. A bemutató sajtótájékoztatón is azt mondta, hogy a képeket nézte meg – részben az Index fotósainak képeivel illusztráltuk a könyvet. A biztonság kedvéért azért a Magyar Labdarúgó Szövetség átnézte a könyvet.
Sportújságíróként alapoztad meg karrieredet – hogyan választottad ezt a szakterületet?
1981-ben az első munkahelyem az MTI sportrovata volt.
Közgázt végeztem külgazdasági szakon, volt egy ösztöndíjszerződésem a Medicorhoz, de két hónap után otthagytam, mert borzalmas volt, nem fűlött hozzá a fogam.
Egy szerencsés véletlen folytán kerültem az MTI-hez, ahol kilenc évet dolgoztam, aztán jött a rendszerváltás, egy csomó új újság, nagy szabadság szakadt ránk hirtelen. Rengeteg helyen voltam, többek között a Nemzeti Sportnál is dolgoztam. Amikor az Indexnél helyzet keletkezett, Szombathy Pali, az akkori főszerkesztő ide hívott, a mostani Indexnek így alapító tagja vagyok.
Mennyit változott az újságírás ebben a 42 évben?
Egyszerre lett sokkal könnyebb és sokkal nehezebb. Az internet megjelenésével sokan élnek és visszaélnek: lecövekelnek az íróasztal mellett, és
el sem mozdulnak onnan, hiszen minden a kezük ügyében van, csak éppen így nem lehet eredeti anyagokat készíteni. Azt csak terepen lehet. A mai újságíró 3-4 újságcikkből összedrótoz egy ötödiket.
Persze vannak kivételek, akik kijárnak riportokat készíteni, vagy élő interjúkat élő emberekkel. Így könnyebb dolgozni, de közben sokkal nehezebb is, mert a verseny gyilkos. Nem is lehet már definiálni, mi számít médiaterméknek, ha holnap indítunk egy blogot, az ugyanolyan joggal pályázik erre a címkére, mint az Index. De a változásokat nem megakadályozni kell, hanem alkalmazkodni hozzájuk. Magyarországon is született könyv Maradonáról, ott az ember nem várhatja el a szerzőtől, hogy ismerje őt, de ha olyasvalakiről írunk, akit ismerhetünk, akkor személyes kontaktusban kell állnunk vele. Én nagyon örülök, hogy megismerhettem Marco Rossit, mert ő még sokkal jobb ember, mint edző.
A sport mellett a művészet is megjelenik cikktémáid közt…
Hajlott koromban jó változás volt a pályafutásomban, hogy ide kerültem az Indexhez. Általános, mindenevő főmunkatárs lehettem, el is várják, hogy más területeken is mozogjak. A művész-, főleg a képzőművész világba vetettem bele magam, az engem nagyon elbűvölt és magával ragadott. Van egy műgyűjtő barátom, aki régen is vitt magával aukciókra, és megismertetett galériásokkal, művészekkel. Az utóbbi három évben magam is sok tehetséges kortárs szobrászt és festőt ismertem meg. Anélkül, hogy a sport világát lebecsülném, ez egy még izgalmasabb terület.
Hogy lehet elkerülni a kiégést egy ilyen hosszú pályafutás alatt? Vannak olyan kollégáink, akik huszon- vagy harmincévesen már ezzel küzdenek. Neked mi a recepted ellene?
Én nem értek semmi máshoz, nem tudnék elmenni más pályára. Lehet azt mondani, hogy szakbarbár vagyok, de az eredeti foglalkozásomhoz nem értek már, képtelen lennék közgazdászként vagy külkereskedőként dolgozni.
Az lényegesen unalmasabb szakma az újságírásnál, ennél én nem is tudok izgalmasabb foglalkozást.
És úgy-ahogy meg is lehet élni belőle, nem dúsgazdag az ember, de ahhoz elég, hogy egy viszonylag normális, polgári nívót tudjon biztosítani a családjának meg magának. Nekem ez bőven elég, nincsenek olyan vágyaim, amiket ne tudnék elérni. Most biztos azt hiszik az olvasók, hogy hízelegni akarok az Indexnek, de én még olyan jó helyen nem dolgoztam, mint itt.
Szokták kérdezgetni, kik voltak eddigi legérdekesebb interjúalanyaid?
A Facebook-profilképem egy olyan fotó, amelyen ötéves lányommal ott állunk a Hilton portája előtt, és egy apró termetű focista vállát karolom át.
Tudod, ki az? Lionel Messi.
Itt jártak 2005-ben, élete első válogatottsága volt, még kevesen ismerték, én pedig tudtam, hogy ott vannak a Hiltonban, fölmentem a lányommal, és akkora szerencsém volt, hogy pont jött le a lépcsőn. Elcsíptem, pár szót váltottunk vele, és elkészítettük a fotót. Ma már ezt nem tudnám megtenni, nemrég írtam meg, hogy külön testőre van, aki a meccseken is ott áll a pálya mellett. 18 évesen még ismeretlen volt. Aztán a meccsen nem volt szerencséje, 39 másodperc után kiállították. Egy magyar játékos megrángatta, ő ifjonti hévvel visszacsapott, eltalálta a magyar játékos arcát, őt meg kiállították. Nekem ez a találkozás a legemlékezetesebb.
Jó szimat kell ahhoz, hogy az ember kinézze magának Messit és Rossit is…
Ez két külön történet, Messit valóban kinéztem magamnak, amiben közrejátszott az is, hogy Barcelona-drukker vagyok. Rossival pedig volt az a sajtóértekezlet, amikor bemutatták őt a Honvéd edzőjeként, elmentem oda, rögtön szóba elegyedtem vele, kiderült, hogy megvan a közös nyelv, és úgy megragadott az egyénisége, hogy onnantól kapcsolatot tartottunk, akkor is, amikor a Dunaszerdahely edzője volt.
Nem tudnék rosszat írni róla, de nem is fedezek fel a jellemvonásai közt negatívakat. Egyenes, tartja a szavát. Az ő nagy álma, már-már rögeszméje egyébként az, hogy a 2026-os világbajnokságra kijuttassa a magyar válogatottat,
az lenne a pályafutása koronája és csúcsa. 2025 decemberéig szól a szerződése, azt szinte biztos, hogy kitölti, dacára annak, hogy nagyon komoly kérői vannak a Premiere League-ből vagy Szaúd-Arábiából. Ha kijutnak, akkor olyan nincs, hogy ne ő vezesse a világbajnokságon a magyar válogatottat. Hogy aztán mi lesz… sokszor elmondta, hogy lassan hatvanéves lesz, 2026-ban már 62, ha akkor hozzávágnak egy szaúdi ajánlatot, nem biztos, hogy elugrik előle. De akkor is bőségesen megtette, amit a haza megkövetelt – magyar állampolgár is, ezt tudjuk. Már most ott van minden idők három legnagyobb magyar szövetségi kapitánya között szerintem.
Most tehát a könyv már a boltokban van…
…két órán át dedikáltuk a megjelenés napján! A Libriben volt a bemutató, már a librisek mondták, hogy menjünk haza, de amit erre Marco mondott, az nagyon rá vall.
Úgy fogalmazott, hogy ha ezek az emberek kiállták a sort, akkor kutyakötelességünk ott maradni, míg bárki van. Volt három erdélyi srác, akik ezer kilométert utaztak. Értük tényleg meg kell tenni.
Ilyenkor gondolkozik az ember azon, hogy ír is egy következőt, teszem azt Szoboszlairól?
Őt szerintem már lestoppolták, és nem is könnyű hozzáférni, vele nincs meg ez a baráti kapcsolatom, de nagyon nagyra becsülöm őt és a családját, vitán felül a legfontosabb sportember ma Magyarországon. Dominikot jelenleg Európa legjobb 5 játékosa közé sorolom, főleg a montenegrói meccs után, főként az első gólja miatt. Az parádés volt, Messinek is becsületére válna. Most már ő jobb játékos Messinél, de Messi 36 éves, ő meg 23.
