3 bogyó, amit mindennap be kellene kapkodnunk az egészségünkért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha egészségesen akarunk élni, az erdőben, de még akár a piacon is bőven találunk olyan bogyókat, amelyek a természet erejével gyógyítanak, mellékhatásaiktól sem leszünk rosszabbul, és egyelőre talán még olcsóbbak is, mint a patikai bogyók.

Már szinte az unalomig ismételt közhely, hogy egy gyümölcs vagy zöldség minél intenzívebb színű, annál egészségesebb, jótékonyabb táplálékkiegészítő és hatékonyabb antioxidáns, ezért most szín szerint veszünk sorra három olyan bogyós gyümölcsöt, amelyet feltétlenül napi táplálkozásunk részévé kéne tennünk saját egészségünk érdekében.

Málna

A több ezer éves dokumentált történelemmel rendelkező málna Magyarországon is honos, ahogy Európa nagy részén. Csak a portugálok és a legészakibb országok olyan pechesek, hogy nem élvezhetik saját málnásuk gyümölcsét. Fehér, sárga, lila és fekete színű is létezik, de a málnalobbi kedvenc legendája szerint már a kis gyermek Zeusz is ezen nevelkedett, mégpedig a fehér fajtáján, és csak amikor dadája, Ida megszúrta ujját, és kicsorduló vére vörösre festette a gyümölcsöt, azóta piros a málna. Innen származik latin neve, mely annyit tesz: Ida vadszedre. (Jóllehet, a szederrel ellentétben a málna leválik a vackáról.)

Már látványnak sem utolsó ez a kedves és egészséges gyümölcs
Fotó: mammuth / Getty Images Hungary

 

Nem is csoda, hogy már az ókorban is gyógynövényként ismerték és használták, a középkorban pedig kolostorban termesztették a számos jótékony hatásáról híres bogyót.

  • Rosttartalma magas
  • Különösen értékes, élvonalbeli antioxidáns
  • Olyan vitaminokban gazdag, mint C, A, E, B komplex és K, vagyis igen gazdag vitaminforrás
  • Kalóriaszegény, zsírtartalma alacsony
  • Hatékony láz- és gyulladáscsillapító
  • Magas káliumtartalma okán jó szívritmus- és vérnyomás-szabályozó, szívbetegeknek is ajánlott
  • Vértisztító hatású, de vérszegénység ellen is alkalmazható
  • Más bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan flavonoid vegyületeket tartalmaz, amelyek hatékonyak a daganatos, a gyulladásos és a neurodegeneratív megbetegedések megelőzésében
  • Egyben savlekötő, emésztés- és anyagcsere-javító hatású
  • A hólyaggyulladás és a vesekőképződés is könnyebben kivédhető segítségével
  • A depresszió legyőzéséhez is eredményesen bevethető

Áfonya

Ha a színskálán ugrunk pár árnyalatot újabb nagyágyúba botlunk, amelyről rosszat keresve sem tudunk mondani, talán borsos árán kívül. Szinte alig lehet olyan bajunk vagy gyanúnk, amire nem hatásos gyógyír.

Az áfonya jótékony hatásainak kiaknázása sem új keletű dolog, már az indiánok is ehhez a szép és rendkívül sokoldalú bogyóhoz fordultak számos panaszuk enyhítésekor.

Egyedül a vizet nem nagyon szereti, ne áztassuk idejekorán
Fotó: Kativ / Getty Images Hungary
  • Antioxidánsban gazdag, így többek között a rákos megbetegedések elleni harcban abszolút élen járó fegyver
  • Csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást
  • Óvja a szem retináját
  • Ugyancsak gazdag rostokban, így az emésztőrendszeri problémákra is gyógyír: székrekedésre, hasmenésre hatékonyan alkalmazható, az emésztőrendszer gyulladásai ellen is megoldás, antibakteriális hatásának köszönhetően
  • Öregedéslassító hatása kiterjed a demencia késleltetésére, az Alzheimer-kór és memóriazavarok kockázatának csökkentésére

Szeder

A színpaletta intenzitását egyre növelve eljutottunk a féktelenül intenzív, szinte fekete bogyóig, amely ugyancsak sok kellemes meglepetést tartogat lelkes fogyasztóinak.

Ahogy színben, formában és ízben, úgy az egészségre gyakorolt jótékony hatások összevetésekor is nehéz dolgunk lenne, ha e három bogyó között sorrendet akarnánk felállítani. Legjobb, ha nem tesszük, hanem beépítjük mindhármat napi táplálkozási rutinunkba, és szervezetünk hálás lesz érte.

Nem kell választanunk a málna, áfonya, szeder nyerő triója közül, fogyasszuk mindet!
Fotó: Flowerphotos / Getty Images Hungary

A szeder előnyeit is hosszasan lehetne részletezni, helyette említés szintjén felsoroljuk a legfontosabbakat:

  • A dobogós antioxidánsok közé sorolt szeder ugyancsak késlelteti az öregedés hatásait
  • Kiváló a rákbetegségek kialakulásának kockázatcsökkentésében, a már kialakult betegség előrehaladását pedig képes lassítani
  • Csontritkulásos és epilepsziás betegek kezelésében is hatékony
  • A kitartó szederfogyasztóknak a gyomorfekély kialakulásától sem kell annyira tartaniuk
  • Csökkenti a koleszterinszintet és egyensúlyban tartja a vércukorszintet
  • Gyulladáscsökkentőként is tökéletes
  • Védi az ereket
  • A- és K-vitamin-tartalmának hála erősíti az immunrendszert, és szabályozni képes a véralvadást

Közös bennük

  • Megmosni csak közvetlenül fogyasztás előtt érdemes őket
  • Fagyasztásra alkalmasak, jótékony hatásaikat fagyasztásból kiengedve sem veszítik el
  • Rosszul egyikkel sem járhatunk

Egészségünkre!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.