Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Aki látta az Apocalypto című Mel Gibson-filmet, egészen biztosan emlékszik néhány véres jelenetre. De hogyan éltek a mindennapokban a vérszomjas és ijesztő kinézetű harcosok és feleségeik?
A maja birodalom, ez a rég letűnt civilizáció i. sz. 250 és 900 között élte a virágkorát, és szinte egész Közép-Amerikát felölelte. A maják sokszor véres részleteket sem nélkülöző történelmének érdekes aspektusa, hogyan éltek a hétköznapokban: mit ettek, hogyan öltözködtek, mi jelentette számukra a szórakozást – egyáltalán, hogyan zajlott az életük az európaiak megérkezése előtt.
A maja szépségideál
Sok más ókori civilizációhoz hasonlóan, beleértve az ókori egyiptomiakat is, a maják körében is elterjedt volt a fej megnyújtásának gyakorlata. Vonzónak találták a megnyúlt koponyát, a lapos homlokot és az enyhe kancsalságot. Ennek okát a maja vallásban kell keresnünk: Yum Kaaxot, a kukoricaistent imádták, és hozzá igazították a szépségről alkotott elképzelésüket. Mivel a kukoricacső az egyik végén elkeskenyedik, a maják is vonzónak találták a hosszúkás fejet. A szülők ebből a célból a csecsemők fejét két, egymással V alakot formázó deszka közé helyezték. Így a koponyacsontok megnyúltak, a homlok pedig felfelé és hátrafelé dőlt. A szülők a felső deszkára madzagon egy kavicsot kötöttek, azt remélve, hogy gyermekük így eléri a kívánt kancsalságot.
Mindezt gyermekkorban kellett elvégezni, de a maják későbbi életük folyamán is nagy hangsúlyt fektettek a külső megjelenésre. A férfiak és a nők egyaránt hosszúra növesztették sűrű, fekete hajukat, majd lófarokba kötötték, hogy kiemeljék a homlokukat, sőt, a hajvonalat is magasították: homlokuk fölött leégették a hajukat. A férfiak sokszor oldalt leborotválták a hajukat, de a közepén meghagyták hosszúnak. Az uralkodó osztály tagjai kidolgozott fejdíszeket viseltek, amelyek állatbőrből, jádekőből és más értékes anyagokból készültek.
Ami a ruházatot illeti, a férfiak általában ágyékkötőt viseltek, ha hidegebbre fordult az idő, poncsót is húztak. A nők blúzt és hosszú szoknyát, vagy a huipil nevű, téglalap alakú egyberuhát viselték. Viseletüket szívesen egészítették ki karkötőkkel, nyakláncokkal, bokaláncokkal és fülbevalókkal. A szövetet agavéból vagy gyapotból készítették, majd a trópusi környezetben fellelhető festékanyagok segítségével színesre varázsolták. Vallási szertartásaikra bonyolultabb ruhakölteményeket alkottak, sportesemény vagy harc előtt pedig állatbőrből készült védőruházatot húztak.
Drága fogékszerek
A maják a saját korukhoz képest igen fejlett fogászattal rendelkeztek, különösen, amikor a számukra esztétikus megjelenés volt a tét. Gyakran előfordult, hogy drágaköveket, jádét vagy türkizt helyeztettek fogaikba, ami nem volt egyszerű eljárás: előbb lyukat fúrtak a fogzománcba, majd növényi gyanta segítségével ragasztották a helyére a fogékszert. A különös gyakorlatról a fennmaradt koponyák tanúskodnak, és bebizonyosodott, hogy fogorvosaik pontosan tudták, hogyan kell lyukat fúrni obszidiánnal úgy, hogy ne érintsék a fogidegeket.
Sokszor testfestéket is használtak: a nőtlen férfiak feketére festették magukat, a papok a kék színt kedvelték, a nők pedig a pirosat. A harcosok vörös és fekete csíkokat mázoltak magukra.
Az extrém testmódosítások sem számítottak ritkának a maják körében: a férfiak és a nők körében egyaránt gyakori volt a tetoválás, az eljárás azonban olyan fájdalmakkal járt, hogy csak a legbátrabbak vállalták be.
A mintát először felrajzolták, majd pengével a bőrbe vésték, végül a sebet festékkel fedték be. A férfiakat csak a házasságkötés után tetoválták, a nőknek pedig csak a felsőtestüket, a mellek kivételével. De gyakran helyeztek növényi töviseket vagy a rája tüskéit különböző testrészeikbe; például a nyelvükbe, ajkukba vagy a fülükbe.
Leguán vacsorára
Étrendjük alapelemeit a kukorica, a tök és a bab jelentették, de fontos szerepet játszott a táplálkozásban a csilipaprika, az édesburgonya, az avokádó, a paradicsom is. Hagymát és fokhagymát is termesztettek, és a quinoa is a majáktól maradt ránk. A gyümölcsök közül a papaja volt a kedvencük, a húsok közül a pulykát, a vadhúst, a leguánt, és a pekariként ismert vaddisznókat fogyasztották, de nem vetették meg a kutyahúst sem. A tavakból és a tengerből pedig halakhoz is hozzájutottak.
A hagyományos ételek közül a leggyakoribb az atole volt. Ez melegen fogyasztott kukoricakását jelentett, amit általában reggelire szolgáltak fel. Kedvelt táplálék volt a ma Mexikó nemzeti eledeleként ismert kukoricatortilla is, továbbá a tamale nevű töltött kukorica- vagy avokádólevél. És ne feledkezzünk meg a csokoládéról: a kakaóbabot megpörkölték, majd habos, keserű italt állítottak elő belőle erjesztés segítségével.
Bódító kakaó
Az emberiség soha nem vetette meg a bódító hatású italokat. Nem volt ez másként az ókori majáknál sem: legszívesebben a balché nevű italt itták szertartásaikon. Ez egy örökzöld fa kérgéből készült, erjesztett ital volt, amelyet mézzel és néha ánizzsal ízesítettek, és úgy tartották, hogy az istenektől örökölték. Népszerűek voltak a csokoládéalapú erjesztett italok is, amelyeket olykor hallucinogén anyagokkal kevertek össze, illetve kedvelt volt a ma is ismert, pulque nevű erjesztett ital, amelyet agávéból készítettek.
Ami a fogyasztás módját illeti, nem feltétlenül ragaszkodtak a szájon át történő bevitelhez:
maja ábrázolásokon gyakori a beöntés megjelenítése.
Sőt, egy névtelen spanyol konkvisztádor így írt a maja férfiak esti időtöltéséről: „A férfiak (…) ráuntak arra, hogy a bort szájon át fogyasszák: lefekszenek, széttárják a lábukat és a végbélnyílásukba töltik a bort, amíg a testük meg nem telik.” A bizarr gyakorlat egy célt szolgált: a minél gyorsabb lerészegedést. Miután a spanyolok elfoglalták a maja birodalmat, az eljárást betiltották, a gyümölcsösöket pedig felégették.
Egészség és betegség
A maják evés után kezet és szájat mostak. Gyakran vettek hideg vizes fürdőt, vallási szertartásaik előtt pedig gőzfürdőt is. Amikor azonban megbetegedtek, úgy hitték, hogy a lélek megbetegedése okozza a testi tüneteket. Gyógyfüvekkel és érvágással igyekeztek úrrá lenni a bajokon, de a már említett balché is előkerült: azt tartották, hogy a részegség és a hányás gyógyítja a gyomor megbetegedéseit. A köhögés ellen dohányt fogyasztottak – kétséges, hogy milyen sikerrel.
Élet a maja birodalomban
Ahogy a legtöbb ősi civilizációban, a majáknál is jellemző volt a munkamegosztás: a nők többnyire otthon tartózkodtak, nevelték a gyerekeket, főztek, fazekakat készítettek vagy ruhát varrtak. Eközben a férfiak a földeken dolgoztak, ami megerőltető fizikai munka lehetett, mivel az ókori majáknak nem voltak teherhordó- vagy igásállatai, sem lovak, sem ökrök. Aki nem földműveléssel foglalkozott, lehetett még hordár, bányász, vagy elszegődhetett szolgálónak egy tehetősebb majához.
A köznép és a gazdagok egyaránt lakónegyedekben éltek, a házak általában mészkőből épültek, ami bőségesen rendelkezésre állt a környéken. A tehetősebbek háza szebb és díszesebb volt, mint az átlagemberé. Városaikat fehér mészkőtörmelékkel beszórt utak kötötték össze, amelyeket másfél méter magas kőfal vett körül. A szárazföldön rabszolgák szállították az árut, a vízen pedig kenukat vetettek be.
Brutális labdajáték
A maják nevéhez fűződik a legrégebbi ismert csapatsport, a pok a tok nevű játék. Ehhez egy tízkilós gumilabda és két, maximum négyfős csapat volt szükséges. A játék leginkább a röplabda és a foci keveréke lehetett: a labdát mozgásban kellett tartani, és egy vonalon át kellett passzolni, de a játékosok nem használhatták a kezüket, a labdát a csípőjükkel kellett terelgetni. A legnagyobb pok a tok pályát a maja Chichen Itza városában találták meg. A sportszerűség nem volt az erősségük: a meccsek gyakran véres látványosságba torkolltak, a játékosok belső vérzést szenvedtek, vagy akár életüket is vesztették a pályán.
