A bájos, szőke színésznőért, aki a Liliomfi, Az arany ember és A Tenkes kapitánya naivájaként hódította meg a nézők szívét, a Rákosi-korszakban mindenki rajongott. Ennek ellenére arra kényszerült, hogy elhagyja az országot.
A háború utáni korszak egyik első filmcsillaga volt. Bara Margit és Törőcsik Mari mellett érte rajongtak a legtöbben. 1966-ban viszont egy csapásra megváltozott az élete: harmadik (és egyben utolsó) férjével, dr. Nemes Gyula orvossal disszidálni kényszerültek.
Az 50-es évek legnépszerűbb magyar színésznője
Krencsey (vagy ahogy a korszakban írni kényszerült, Krencsei) Marianne nemesi családból származott. Színházi rendezőnek készült, de csak a vizsgarendezésig jutott: miután a Liliomfi főszereplőjeként óriási sikert aratott, egyre többször keresték meg filmszerepekkel. Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig minden évben több filmben szerepelt – megesett, hogy egy évre három filmszerepe is jutott. Olyan, ma már klasszikusnak számító filmekben alakított, mint a Gábor diák, a Szegény gazdagok, a Két emelet boldogság, Az arany ember, vagy A Tenkes kapitánya sorozat. A Liliomfival kijutott a cannes-i filmfesztiválra, s a hatvanas évek közepéig szinte minden évben utazhatott Nyugatra, szolgálati útlevéllel. Ez keveseknek adatott meg a korszakban, és Krencsey Marianne sem élvezhette sokáig: egyszer csak arról értesítették, hogy bevonják az útlevelét.
„Egyszer majd kérni fogunk magától valamit”
A hatvanas évek közepén már nem kapott színházi szerződést, és a felkínált filmszerepek is ritkulni kezdtek. Krencsey mindemögött Aczél György, a nagy hatalmú kultúrpolitikus tevékenységét sejtette, aki már 1960-ban felkérte, hogy írjon jelentéseket akkori férjéről, Makk Károly filmrendezőről. Ezt visszautasította, de a pártfunkcionárius nem adta fel:
amikor nagy nehezen visszaadták a színésznőnek és férjének az útlevelet, kinyilvánította: „szívességet” várnak cserébe.
A végső elhatározás a disszidálásra ironikus módon akkor született meg bennük, amikor a tudomásukra jutott: valaki feljelentette őket, hogy el kívánják hagyni az országot.
„Soha nem akartam elhagyni a hazámat”
„Én soha nem akartam elhagyni a hazámat. Lehet, hogy észrevétlenül érlelődött bennünk valami korábban is, de az elhatározás hirtelen történt, egy elfogadhatatlan ajánlat hallatára: a besúgásra való felszólítást megtagadni legalább olyan veszélyes volt, mint elfogadni. Úgyszólván pillanatok alatt kellett határoznunk. (…) Nem akartam eljönni, nem akartam otthagyni az anyámat, apámat. Nekem ők nagyon fontosak” – vallott 2007-ben egy interjúban távozása okairól. Először Londonba mentek, de a tartózkodási idő lejártával vissza akarták toloncolni őket Magyarországra, amit nem kockáztathattak. Számos országban kérvényezték, hogy letelepedhessenek, de egyedül Izland fogadta be őket, ami a színésznőnek nagyon idegen világ volt:
„Izlandon a világ végén éreztem magam: hideg volt, ittak az emberek, a gyerekek mezítláb szaladgáltak a hóban. Amúgy csodálatos ország, mégis szenvedtem, hogy elszakadtam a gyökereimtől.”
Távollétében börtönbüntetésre ítélték
Innen New Yorkba távoztak, ahol újabb nehézségek vártak rájuk. Orvos férje éjjel tanult, nappal dolgozott, Marianne pedig újszülött kisfiával, Vincével volt otthon, szinte bezárva. A korábban reflektorfényhez és népszerűséghez szokott színésznőt nagyon megviselték a gyökeresen más körülmények: „Mindig zavart, hogy színésznő mivoltom miatt nem tudok végigmenni úgy az utcán, mint a többi ember. Amikor viszont ennek az ellenkezőjét éltem meg Amerikában, rosszulesett, szinte sokkolt” – mondta. Emellett szenvedett a honvágytól, az egyedülléttől, a kiszolgáltatottságtól. Távollétében itthon két év szigorított büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a haza elhagyása miatt, kétszobás lakását az állam kisajátította. Krencsey minderről semmit sem tudott – évtizedekkel később, hazalátogatásakor derült ki az is, hogy öt évvel később elévültnek nyilvánították az ítéletet.
Új élet Amerikában
Krencsey Marianne Amerikában a színészetnek is végképp búcsút intett: előbb egy bankban, majd egy nyugdíjfolyósító intézetben dolgozott, végül férje orvosi rendelőjének ügyeit vitte. 1971-ben mindketten megkapták az amerikai állampolgárságot. Haza csak húsz év elteltével látogattak: 1986-ban egyedül érkezett súlyos beteg édesanyját meglátogatni, majd három év múlva az egész család eltöltött néhány napot Budapesten. Régi barátaik, ismerőseik azonban nem mertek velük találkozni: attól tartottak, megfigyelik őket.
New York-i otthonukban rendszeresen megfordultak az Egyesült Államokba látogatóba érkező magyar értelmiségiek. Járt náluk többek közt Bacsó Péter, Karinthy Ferenc, Konrád György, Darvas Iván, s Amerikában kötöttek szoros barátságot Faludy György költővel is. De nemcsak a látogatóba érkező magyarok gyűltek a színésznő köré, hanem az Amerikában élő honfitársai is, ezért létrehozta és lelkesen vezette a New York-i Fészek Klubot.
A rendszerváltás környékén és a kilencvenes években több interjút adott, és megírta emlékiratait is, Equinox – 2001. 35 év Budapesten – 35 év New Yorkban címmel. A színésznő utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett, haláláig férje ápolta. 2016-ban, 84 éves korában hunyt el New Yorkban, hamvait – kérésének megfelelően – Budapesten helyezték örök nyugalomra. (Borítókép: Fortepan / Inkey Tibor)
