Nem akart besúgó lenni, inkább emigrált a gyönyörű magyar színésznő

Olvasási idő kb. 4 perc

A bájos, szőke színésznőért, aki a Liliomfi, Az arany ember és A Tenkes kapitánya naivájaként hódította meg a nézők szívét, a Rákosi-korszakban mindenki rajongott. Ennek ellenére arra kényszerült, hogy elhagyja az országot.

A háború utáni korszak egyik első filmcsillaga volt. Bara Margit és Törőcsik Mari mellett érte rajongtak a legtöbben. 1966-ban viszont egy csapásra megváltozott az élete: harmadik (és egyben utolsó) férjével, dr. Nemes Gyula orvossal disszidálni kényszerültek.

Az 50-es évek legnépszerűbb magyar színésznője

Krencsey (vagy ahogy a korszakban írni kényszerült, Krencsei) Marianne nemesi családból származott. Színházi rendezőnek készült, de csak a vizsgarendezésig jutott: miután a Liliomfi főszereplőjeként óriási sikert aratott, egyre többször keresték meg filmszerepekkel. Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig minden évben több filmben szerepelt – megesett, hogy egy évre három filmszerepe is jutott. Olyan, ma már klasszikusnak számító filmekben alakított, mint a Gábor diák, a Szegény gazdagok, a Két emelet boldogság, Az arany ember, vagy A Tenkes kapitánya sorozat. A Liliomfival kijutott a cannes-i filmfesztiválra, s a hatvanas évek közepéig szinte minden évben utazhatott Nyugatra, szolgálati útlevéllel. Ez keveseknek adatott meg a korszakban, és Krencsey Marianne sem élvezhette sokáig: egyszer csak arról értesítették, hogy bevonják az útlevelét.

A színésznő az Egyiptomi történet című film forgatásán (1962)
Fotó: Fortepan / Inkey Tibor

„Egyszer majd kérni fogunk magától valamit”

A hatvanas évek közepén már nem kapott színházi szerződést, és a felkínált filmszerepek is ritkulni kezdtek. Krencsey mindemögött Aczél György, a nagy hatalmú kultúrpolitikus tevékenységét sejtette, aki már 1960-ban felkérte, hogy írjon jelentéseket akkori férjéről, Makk Károly filmrendezőről. Ezt visszautasította, de a pártfunkcionárius nem adta fel:

Idézőjel ikon

amikor nagy nehezen visszaadták a színésznőnek és férjének az útlevelet, kinyilvánította: „szívességet” várnak cserébe.

A végső elhatározás a disszidálásra ironikus módon akkor született meg bennük, amikor a tudomásukra jutott: valaki feljelentette őket, hogy el kívánják hagyni az országot.

„Soha nem akartam elhagyni a hazámat”

„Én soha nem akartam elhagyni a hazámat. Lehet, hogy észrevétlenül érlelődött bennünk valami korábban is, de az elhatározás hirtelen történt, egy elfogadhatatlan ajánlat hallatára: a besúgásra való felszólítást megtagadni legalább olyan veszélyes volt, mint elfogadni. Úgyszólván pillanatok alatt kellett határoznunk. (…) Nem akartam eljönni, nem akartam otthagyni az anyámat, apámat. Nekem ők nagyon fontosak” – vallott 2007-ben egy interjúban távozása okairól. Először Londonba mentek, de a tartózkodási idő lejártával vissza akarták toloncolni őket Magyarországra, amit nem kockáztathattak. Számos országban kérvényezték, hogy letelepedhessenek, de egyedül Izland fogadta be őket, ami a színésznőnek nagyon idegen világ volt:

Idézőjel ikon

„Izlandon a világ végén éreztem magam: hideg volt, ittak az emberek, a gyerekek mezítláb szaladgáltak a hóban. Amúgy csodálatos ország, mégis szenvedtem, hogy elszakadtam a gyökereimtől.”

Távollétében börtönbüntetésre ítélték

Innen New Yorkba távoztak, ahol újabb nehézségek vártak rájuk. Orvos férje éjjel tanult, nappal dolgozott, Marianne pedig újszülött kisfiával, Vincével volt otthon, szinte bezárva. A korábban reflektorfényhez és népszerűséghez szokott színésznőt nagyon megviselték a gyökeresen más körülmények: „Mindig zavart, hogy színésznő mivoltom miatt nem tudok végigmenni úgy az utcán, mint a többi ember. Amikor viszont ennek az ellenkezőjét éltem meg Amerikában, rosszulesett, szinte sokkolt” – mondta. Emellett szenvedett a honvágytól, az egyedülléttől, a kiszolgáltatottságtól. Távollétében itthon két év szigorított büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a haza elhagyása miatt, kétszobás lakását az állam kisajátította. Krencsey minderről semmit sem tudott – évtizedekkel később, hazalátogatásakor derült ki az is, hogy öt évvel később elévültnek nyilvánították az ítéletet.

A Két vallomás című filmben (1957)
Fotó: Arcanum adatbázis / Film Színház Irodalom

Új élet Amerikában

Krencsey Marianne Amerikában a színészetnek is végképp búcsút intett: előbb egy bankban, majd egy nyugdíjfolyósító intézetben dolgozott, végül férje orvosi rendelőjének ügyeit vitte. 1971-ben mindketten megkapták az amerikai állampolgárságot. Haza csak húsz év elteltével látogattak: 1986-ban egyedül érkezett súlyos beteg édesanyját meglátogatni, majd három év múlva az egész család eltöltött néhány napot Budapesten. Régi barátaik, ismerőseik azonban nem mertek velük találkozni: attól tartottak, megfigyelik őket.

A színésznő a hatvanas évek óta Amerikában élt
Fotó: Arcanum adatbázis / Magyarország

New York-i otthonukban rendszeresen megfordultak az Egyesült Államokba látogatóba érkező magyar értelmiségiek. Járt náluk többek közt Bacsó Péter, Karinthy Ferenc, Konrád György, Darvas Iván, s Amerikában kötöttek szoros barátságot Faludy György költővel is. De nemcsak a látogatóba érkező magyarok gyűltek a színésznő köré, hanem az Amerikában élő honfitársai is, ezért létrehozta és lelkesen vezette a New York-i Fészek Klubot.

A rendszerváltás környékén és a kilencvenes években több interjút adott, és megírta emlékiratait is, Equinox – 2001. 35 év Budapesten – 35 év New Yorkban címmel. A színésznő utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett, haláláig férje ápolta. 2016-ban, 84 éves korában hunyt el New Yorkban, hamvait – kérésének megfelelően – Budapesten helyezték örök nyugalomra. (Borítókép: Fortepan / Inkey Tibor)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.