A Mephistón és a Saul fián túl: magyar érdekeltségű filmek az Oscar-gálákon

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szabó István és Nemes Jeles László filmjeinek címét mindenki kívülről fújja, de vajon mennyit tudunk azokról, akik magyarként jelölésig vagy akár díjig jutottak más kategóriákban?

Számos kategóriában kaptak már elismerést magyar alkotók az Oscar-gálán: cikkünkben elvonatkoztatunk egy kicsit a két legismertebb Oscar-díjas magyar alkotástól, számba véve azokat a filmeket és alkotókat, akikről ritkábban esik szó, pedig komoly eredményeket értek el az akadémia mércéje szerint is.

A légy Oscarjának története

Kezdjük ott, hogy a Mephisto előtt ott volt már A légy: Rófusz Ferenc alkotása 1981-ben animációs rövidfilmként jutott ki a gálára, ahol el is hozta a legjobbnak járó szobrocskát – igaz, maga az alkotó nem utazhatott ki az eseményre, sőt, azt is késve tudta meg, a Szabad Európa rádiót hallgatva, hogy nyert. A filmhez az ötletet egy Pink Floyd-lemez, az Ummagumma adta neki, ezt hallgatta Rófusz Ferenc, miközben lepergett előtte egy történet, melyet végül meg is animált, aprólékos munkával megrajzolva az egyes képkockákat.

Rófusz munka közben: első magyar Oscar-díjas alkotásunk készítője kézzel dolgozott
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

A Pink Floyd zenéjével talán még teljesebb lehetett volna az alkotás, ám a nagyjából 3000 dolláros jogdíjat nem tudta megfizetni a stúdió. Enélkül is sok fesztiválra került ki A légy, így volt útja kikövezve az Oscarig. 

Rófusz csak a hivatalos átadó után két hónappal kapott végül útlevelet, ekkor utazhatott ki Amerikába, hogy átvegye a neki járó elismerést.

Az Államokban Bill Littlejohn, a Walt Disney animátorának vendége volt: őt még egy korábbi, kanadai fesztiválon ismerte meg. Oda még kiengedték, de Los Angelesbe már nem biztosítottak neki lehetőséget az utazásra – mondván, úgysincs esélye. A delegációba helyette egy elvtárs került be, aki átvette a díjat, de amikor kiderült, hogy nem Rófusz Ferenc, elkobozták tőle azt.

Rófusz az USA-ban megkereshette volna következő filmjének árát is: A légy fázisrajzainak darabját ötven dollárért adta volna el egy galéria, és ez 3600 rajz esetében komoly summa.

Díjra jelöltek még több magyar filmet

Magyar jelöltek persze voltak már Rófusz előtt is: a Fábri Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk, majd 1975-ben Makk Károly Macskajátéka, 1979-ben pedig a Fábri Zoltán-féle Magyarok ért jelölést a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Ezek közül egyik sem tudta szobrocskára váltani a nominációt, de éreztette, hogy igenis van keresnivalója a magyar alkotóknak az Oscaron. 1981-ben Szabó István Bizalom című filmje adta a rendező első jelölését, majd jött 1982 és a Mephisto sikere.

Szabó történelmi trilógiájának másik két tagja, 1986-ban a Redl ezredes, 1989-ben pedig a Hanussen is volt jelölt, illetve 1984-ben a Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezte Jób lázadása is kivívta ezt a státuszt. Szász János A nagy füzete 2013-ban kapott jelölést.

Az animációs kategóriában is voltak még magyar jelöltek: Rófusz filmje előtt, 1975-ben Jankovics Marcell Sisyphus című alkotását jelölték. 2007-ben pedig M. Tóth Géza Maestro című rövid animációs filmje is Oscar-jelölést kapott. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is jelölt volt 2017-ben, és az Akik maradtak a legjobb tízig jutott az idegen nyelvű filmek közt két év múlva, de végül a legjobb ötbe már nem fért be.

A magyar származású díjazottak listája hosszú

Szép számban vannak olyan magyar származású filmesek is, akiket elismert az akadémia. Lukács Pál, azaz Paul Lukas az Őrség a Rajnán című filmben nyújtott alakításával az egyetlen Oscar-díjas színész magyar kötődéssel, őt 1944-ben ismerték el. A bagdadi tolvaj látványtervéért Vincent Korda kapott 1941-ben díjat, a film zenéjéért Rózsa Miklóst is jelölés illette. William S. Darling, azaz Sándorházi Vilmos Béla látványtervezőként hét jelölést is begyűjtött, a Kavalkádért (1934), a Bernadette daláért (1944), valamint az Anna és a sziámi király (1947) című filmért meg is kapta a szobrocskát. Látványtervezőként nagyon sikeresek voltak a magyar származású alkotók a gálán: Paul Groesse háromszor, Alexander Trauner egyszer, Marcel Vertes szintén egyszer kapott látványért Oscart – Traunernek ugyanakkor egy jelmezekért adott díj is jutott.

A Casablanca nem csak jelölt volt: magyar származású rendezője, Michael Curtiz díjat is kapott
Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary

A rendezők között Michael Curtiz a Casablancával lett Oscar-díjas, George Cukor pedig a My Fair Ladyvel. Elek Zoltán A maszkért kapott sminkesként Oscar-díjat. A forgatókönyvírók között Herczeg Géza, John S. Toldy és Emeric Pressburger Oscar-díjasok, az operatőri mezőnyt pedig Ernest Laszlo és Zsigmond Vilmos erősítik egy-egy Oscarral. 

Különleges Oscart Adolf Zukor négy évtizedes filmes munkássága mellett George Pal is kapott – őt később speciális effektusokért járó elismeréssel is kitüntették.

Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című 1991-es vizsgafilmjével nyerte el a diák Oscart, Szalay Attila pedig 1995-ben technikai Oscart kapott a Spacecam kamerarendszer kifejlesztéséért. 2010-ben technikai Oscar-díjat kapott Jászberényi Márk, Perlaki Tamás és Priskin Gyula is a Lustre színkorrekciós rendszer kifejlesztéséért. 2013-ban Madjar Tibor, Kőhegyi Csaba és Major Imre egy 3D-modellező szoftver fejlesztéséért kapott elismerő oklevelet.

A Mindenki volt a legutóbbi siker

A legutolsó magyar Oscar-díjas Deák Kristóf: egy évvel a Saul fia sikere után tudott a rövidfilmek versenyében nyerni a Mindenkivel. A rendező a jelölés után azt nyilatkozta, reménykedett abban, hogy valameddig eljuthat majd a filmmel, de azt sosem hitte volna, hogy idáig fog.

A Mindenki története egy iskolai kórusban játszódik, ahol kiderül, hogy nem túl tisztességes módszerrel érik el a kristálytiszta hangzást: a karvezető hatására azok, akiknek nem elég szép, tiszta a hangja, a fellépéseken csak tátognak. Ez ellen azonban egyedi módon szítanak lázadást a főszereplő lányok. Deák Kristóf a díj átvételekor arról beszélt: neveljük úgy a gyerekeinket, hogy büszkék lehessünk rájuk – az üzenet fontos és örökzöld is egyben.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.