Szenzáció egy magyar amatőr csillagásztól: az egész világot megelőzte

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tegnap beszámoltunk arról, hogy jövő év áprilisában akár szabad szemmel is látható lesz a 12P/Pons-Brooks üstökös. Azóta viszont sikerült felvennünk a kapcsolatot dr. Elek Tamással, azzal a magyar amatőr csillagásszal, aki júliusban elsőként rögzítette az üstökösön látható vulkánszerű kitörést.

A 12P/Pons-Brooks periodikusan visszatérő üstökös, keringése alapján 71 évente tér vissza. Legutóbb 1954-ben volt Nap- és Föld-közelben, így a csillagászok – dr. Elek Tamás is – pontosan tudják, hogy 2024-ben lesz ismét a legközelebb, ám a csillagászati távcsővel való megfigyelése már hamarabb elkezdődik.

Tőle értesült a hírről a nemzetközi csillagászati közösség 

A magyar amatőr csillagász idén májusban készítette az első felvételét a 12P üstökösről, majd minden tiszta, felhő- és Hold-mentes éjszakán megfigyelte. 

„Lehetett tudni, hogy hajlamos a kitörésekre, ilyet már 1954-ben is produkált, csak akkor még amatőrök alig figyelhették meg fotografikusan, inkább csak vizuálisan – magyarázza dr. Elek Tamás. Aznap este már tizedik alkalommal figyeltem meg a 12P-t, s azóta is minden lehetséges időpontban észlelem, tehát a megfigyelés tudatos és tervezett volt.”

Tamás úgy idézi fel, hogy aznap nem sejtette, hogy ilyen különleges esemény tanúja lesz. 

Magyar amatőr csillagász
Fotó: Dr. Elek Tamás

„Mint mindig, most is több más üstökös megfigyelésére készültem. A nagyközönséget a látványos, színes üstökösök érdeklik, én a távoli, igen halovány objektumokat – üstökösöket, kisbolygókat – szeretem megfigyelni.”

Idézőjel ikon

Az első elkészült 12P-felvételen az öt nappal korábbi felvételhez képest jóval nagyobbnak láttam az üstökös képét, de nem tudtam, hogy kitörés vagy úgynevezett csillagfedés következett-e be, ami azt jelenti, hogy egy csillag előtt halad el az üstökös.

További felvételeket készített, illetve filmet is, amely bizonyította a kitörés tényét. A megfigyeléseit elküldte a Nemzetközi Kisbolygó Központnak (Minor Planet Center), ami a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union) szervezete. 

„Így értesült a nemzetközi csillagászati közösség a kitörésről, amit rövidesen többen itthon és külföldön is megerősítettek. Néhány nap múlva a kitörés formája sajátos patkó alakot öltött, amiben, nem alaptalanul, sokan a Millennium Falcont vélték felfedezni a Csillagok háborújából. Ez a furcsa forma további nemzetközi ismertséget adott az eseménynek.”

Öt éve lett a csillagászat szerelmese 

Dr. Elek Tamás a közigazgatásban dolgozik járási hivatalvezetőként. Öt éve egy véletlen tette az amatőr csillagászat szerelmesévé. 

„Rövidesen a csillagászat sok részterülete közül az üstökösmegfigyelés és az aszteroidaészlelés került a tevékenységem középpontjába – idézi fel. Megtaláltam azt a közösséget, a Magyar Csillagászati Egyesületet, ahol befogadtak, tanácsokkal láttak el, szinte mindent Nagy Mélykuti Ákos és Bánfalvy Zoltán észlelőtársaimtól tanultam. Az űr végtelenjében nehezen elképzelhető az óriási tér; elképesztő távolságok és időtartamok vannak.

Idézőjel ikon

Az üstökösök, aszteroidák mindehhez képest »közel« vannak, szinte valós időben figyelhetőek meg.

Természetesen még így is óriási távolságban vannak a Földtől, csak a tér végtelenjébe helyezve mondhatjuk róluk, hogy megközelítik Földünket, ugyanakkor veszélyt is jelenthetnek. Az észlelő-, megfigyelőtevékenységem ebből a szempontból is fontos, hiszen a nemzetközi szervezet felhasználja mérési adataimat az üstökösök, aszteroidák pályaelemeinek számításában. Meg lehet tudni, módosul-e a pályájuk, biztonságos távolságban maradnak-e.”

A felvétel, amin látszik a kitörés
Fotó: Dr. Elek Tamás

Hová menjünk csillagot lesni?

Tamás Nyíregyháza egyik külvárosi részén, Oros városrészben hozta létre saját észlelőállomását, az M38 jelű, Harsona Obszervatóriumot, innen kémleli az eget gyakorta. A városi embernek a fényszennyezés miatt nincs túl sok lehetősége megfigyelni a csillagos eget, de van néhány hely az országban, ahová érdemes elvinni a távcsöveket.

A csillagászat szerelmeseinek nem könnyű megfelelő eget találni
Fotó: Anton Petrus / Getty Images Hungary

„Egy jó falusi égen már szép élményekkel gazdagodhatunk, de országunk legjobb égboltjai a Mecsekben a Zselici Csillagpark, a Bükkben a Bükki Csillagda, de a Hortobágyon, Bátorligeten és sok más helyen találhatunk még átlag feletti sötétséggel bíró helyeket” – avat be minket dr. Elek Tamás.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.