A magyar zsidó család, amely forradalmasította az orvostudományt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokáig maguk a leszármazottak sem ismerték a család történetet, de egy zsinagóga felújítása során mindenre fény derült. Ezzel újabb fontos névvel bővült a magyar feltalálók listája.

Otto Wagner 150 éve tett egy bátor ígéretet, írásba adta, hogy a tapasztalat nélkül tervezett és a korát megelőző fémszerkezetes épülete 2022-ben is állni fog. Ez lett a Rumbach-zsinagóga, ami a Dohány utcai imaháztól alig néhány utcára található, és amit nemcsak egy építészeti remekként értékelünk, hanem a híres Politzer család titkainak őrzőjeként is.

A magyar zsidó család tragédiája 

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga 2021-es felújítása olyan történelmi leleteket tárt elénk, amelyekből fény derült a Politzer család tragédiájára, egyúttal orvostörténetileg fontos legendájára is. A vallási központ felújítása során a MAZSIHISZ egyedüli, állandó kiállítással akarta fokozni a látogatók érdeklődését,

Idézőjel ikon

ez olyan jól sikerült, hogy ma sokan elsősorban a tárlat miatt keresik a zsinagógát.

Az autentikus, piros-kék-arany színben játszó templomtér fölött két emelettel található az a történelmi bemutató, amely 1700-tól 2021-ig követi egy zsidó család történetét. Érdekes élmény, ahogy beszállunk a patinás zsinagóga modern liftjébe, és a harmadikon egy vizuális effektekkel és hangokkal díszített terem fogad. Így találkozunk a Politzer család első alakjával, Eisikkel, a tehetséges hegedűművésszel, akinek hite miatt kellett menekülnie a 18. században. A sábát (héberül: nyugalomnap) megtartása miatt szombaton nem zenélt, ezért az előkelőségek üldözni kezdték. Felvidéken talált búvóhelyet, és a település után felvette a Politzer nevet. Itt élt feleségével és fiával, Politzer Moritzzal, aki sikeres orvos lett, majd később saját fiát is tudományos pályára szánta. Ezen a ponton érte a családot a második trauma.

A kiállításon teljes életnagyságban látható Politzer Ádám
Fotó: Fogl András

Vidéki fiúból bécsi professzor 

Mivel Moritz híres orvos lett, úgy gondolták, sok vagyona van, és a napóleoni háborúk idején fosztogatók törtek rá otthonában. Miután nem találtak nála sem pénzt, sem aranyrudakat, agyonverték. A tudományos pályára szánt fia, Politzer Ábrahám árván maradt. Egy régi barát vállalta nevelését, viszont I. Ferenc császár dekrétuma megtiltotta a zsidók taníttatását, ezért Ábrahám éhbérért dolgozott. De a Politzer-vér nem hagyta, hogy beletörődjön sorsába, ezért minden erejét és kapcsolatát mozgósította, majd szatócsboltot nyitott Budapest határában. Feleségével tizennégy gyermekről gondoskodtak, akik közül az 1835-ben született Politzer Ádám volt a legígéretesebb minden területen.

A vidéki zsidó szatócs fiából a bécsi egyetem professzora, a fülgyógyászat legnagyobb alakja lett. Legfontosabb munkája a Politzer-ballon feltalálása volt, amit ma is használnak az orvoslásban.

A Politzer-ballon által a nem megfelelően működő fülkürtöt lehet nagyobb légnyomással kinyitni az orron keresztül, hogy így egyenlítődjön ki a középfülben uralkodó nyomás a külső légnyomással szemben. A ballon egyszerű és hatékony módja a fülproblémák orvoslásának.

Megnyitotta az emberek fülét 

A Politzer család tagjait elhurcolták, utódaikra is tragikus sors várt, többen közülük Dachauban vesztették életüket. Később, egy jobb jövő reményében a Politzer-leszármazottak Amerikába disszidáltak, és egészen a budapesti Rumbach zsinagóga felújításáig, a családtörténeti tárlat megtervezéséig hallgattak a történetről. Közben az orvostudomány világszerte alkalmazta Politzer Ádám találmányát, és embereknek adta vissza a hallását – a sors iróniája, hogy többek között a II. világháború zsidóüldöző betegeit is ezzel gyógyították. A Politzer család minden meghurcoltatás ellenére egy olyan örökséget hagyott a világra, ami megnyitja az emberek hallását – nem csupán szavak hallására, hanem a jóra és a kitartás hangjára. A feltáró kiállítást Gyekiczki András és ifj. Rajk László alkotta meg, hangsúlyos eleme a titok és a tabu, ami a Politzer család mellett sok európai zsidó család életében jelen van.

Politzer Ádám, a feltaláló

A Politzer-ballon mellett több más orvostudományi felfedezés kapcsolódik a zsidó orvos nevéhez:

  • Készített egy hallásvizsgáló berendezést, amelynek segítségével külön csont- és légvezetést is lehetett mérni. 
  • Ezt követően 1873-ban már a ventilációs tubusnak megfelelő csövet is behelyezett emberi dobhártyába a hallás javítása érdekében. 
  • Ezenkívül nevéhez fűződik az otosclerosis nevű, nagymértékű halláskárosodással járó betegség okának felfedezése, első leírása.

Érdekesség, hogy Politzer Ádám egészségügyi munkája mellett nagy művészetrajongó is volt, személyes barátja Gustav Klimtnek, miközben a gazdasági életben is aktív lett. Csakhogy még életében üldözni kezdték a Soá kezdetén. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.