A világ egyik legnagyobb aranylelőhelye lehet Magyarországon

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egyik legnagyobb kincslelőhely lehet a világon a Magyarország északi részén elterülő Börzsöny hegység, amelynek mélyén arany és ezüst is lapul minden képzeletet felülmúló mennyiségben. A kitermelésére alakult bányászati céget most jegyezték be, és az engedélyek megszerzése is már folyamatban van.

Magyarország számára az igazi aranykor a 13. és 16. század közötti időszak volt, amikor Európa nemesfém-kitermelésének a 80 százalékát adta. A magyar bányák évente több mint 1 tonna aranyat és 10 tonna ezüstöt termeltek, amivel hazánk világviszonylatban a harmadik helyet foglalta el. A bányavárosok – például Selmecbánya, Körmöcbánya és Besztercebánya – rendkívül fontos központokká váltak, ahol nemcsak kitermelték, de fel is dolgozták a nemesfémeket, amelyeket azután a világ más részeire is exportáltak. A trianoni területvesztés után ezek a helyek mind határainkon túlra estek, de most úgy néz ki, hogy az ország jelenlegi területén is elképesztő méretű aranykincs rejtőzhet.

Ismét lehet magyar arany a föld mélyéről

Az eddigi fúrások és kutatások alapján a következő évtizedekben Magyarország ismét felkerülhet a világ nemesfém-bányászati térképére. Akkora arany- és ezüstkészletek bújhatnak meg ugyanis a Börzsöny alatt, amekkorákról eddig csak álmodni mertünk. A NASA georadaros és geoszkenneres mérése alapján a föld mélyén 2100 méteres mélységig elképesztő mennyiségű nemesfém halmozódott fel. A becslések szerint Magyarország harmadik legnagyobb kiterjedésű hegységében 9000 tonna arany és 9000 tonna ezüst rejlik, amelyek összértéke elérheti a 720 milliárd eurót.

Az, hogy egy magyar hegységben találtak aranyat, ismét nemesfém-nagyhatalommá teheti az országot
Fotó: Tomekbudujedomek / Getty Images Hungary

Ezek a számok szinte felfoghatatlanok, úgyhogy nézzük meg, mit is jelentene ez a gyakorlatban!

  1. 720 milliárd euró: ha egymás mellé fektetnénk 1 eurós érmékben, a sor hossza közel 16,7 millió kilométer lenne. Ez a távolság több mint 43-szorosa a Föld kerületének az Egyenlítő mentén.
  2. Ha ezt az összeget 100 eurósokban akarnánk összegyűjteni, akkor 7,2 milliárd darab bankjegyre lenne szükségünk, melynek súlya 7200 tonnát tenne ki. Ez körülbelül 72 darab Boeing 747-es repülőgép tömegével egyenlő.
  3. Hány bőrönd kellene? Egy átlagos, 100 literes bőröndben körülbelül 10 millió eurót lehetne elhelyezni 100 eurós címletekben, tehát 720 milliárd euróhoz 72 000 bőröndre lenne szükségünk, hogy minden bankjegy beleférjen.
  4. Arany mennyisége: ha az összes aranyat egyszerre kibányásznánk, a 9000 tonna térfogata mintegy 450 köbméter lenne, ami nagyjából egy felnőtt kék bálna méretének felel meg.

Meddig gazdaságos az arany kitermelése?

Persze nemhogy egyszerre nem lehetne mind kitermelni, de az is kérdéses, hogy egyáltalán mennyit volna gazdaságos. A föld mélyén található nemesfémek olyan mennyiségben és koncentrációban fordulnak itt elő, hogy a bányászat előkészítése már elindult. A projekt mögött álló cég, a Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság hosszú távú tervekkel tekint a jövőbe.

Az aranybánya nyitásához szükséges eljárások már megkezdődtek
Fotó: SeventyFour / Getty Images Hungary

Az arany és ezüst kitermelésére irányuló műveletek fél évszázadig is tarthatnak, de a föld alatt rejlő nemesfémkészleteket maximum 500 méter mélységről éri meg felhozni. Azért ez sem elhanyagolható mennyiség: eddig a mélységig 3000 tonna aranyat és 3000 tonna ezüstöt rejthet a föld. Ez ugyebár a teljes mennyiség harmada, vagyis anélkül, hogy végig kéne matekolnunk még egyszer az érmékkel és bankjegyekkel, elég, ha fejben elharmadoljuk a fenti összehasonlító adatokat. 

Ekkor hagyhatja el az öntödét az első aranyrúd

Ha viszont nem fél évszázadokban gondolkozunk, csak a belátható jövőre tervezünk, akkor még ezt a mennyiséget is tovább kell harmadolni: a cég a következő 12 évben 1000 tonna aranyat és 1000 tonna ezüstöt kíván kitermelni 100 méter mélyről. A tervek szerint az első arany- és ezüstrúd 6-7 év múlva hagyhatja el a finomöntödét, ahol 999,9 ezrelékes tisztaságú végtermékek készülhetnek majd.

A talált arany rendkívüli tisztaságú
Fotó: Charles O'Rear / Getty Images Hungary

Az augusztusban 75 millió forintos törzstőkével bejegyzett bányatársaság a Hun-Bányászat Kft.-hez kapcsolódik, melyet Varga István irányít. A cég már korábban is jelentős felfedezésekkel szolgált, és mostanra a szolnoki Bányakapitányság és a Magyar Geológiai Szolgálat hivatalosan is megerősítette kutatási eredményeiket:

  • Rózsabányában 64 gramm/tonna aranydúsulást igazoltak egy 100 méteres ferde fúrással,
  • Nagyirtáspusztán 500 gramm/tonna aranyat erősítettek meg két 105 méteres fúrással.

Innovatív technológia az arany feldolgozására

A nemesfém tartalmú kőzeteket Nagyirtáspusztán robottechnikával aprítanák fel a malmok 1–1,5 mm szemcseméretre, majd innen szállítószalagon kerülne az anyag a márianosztrai feldolgozó üzembe, ahol szeparátorokkal és aranymosó berendezésekkel választanák ki belőle az aranyat és az ezüstöt.

Idézőjel ikon

Így nem szükséges az EU-ban tiltott cián használata, ezért támogatható a nemesfémek bányászata

mondta el a HelloVidéknek Varga István, aki a 80-hoz közeledve is napi 10 órát dolgozik, hogy megvalósítsa álmát. 

Ez azért is fontos, mivel a terület a Duna–Ipoly Nemzeti Park része, ahol bányászati tevékenységet amúgy sem engedélyeznek. Viszont Jánossy Péter Sámuel Ybl-díjas építészmérnök olyan tervet készített, ami alapján négy szomszédos községben nyílnának az aknák, így nem sérülne a természetvédelmi terület

Az évtized végére kiönthetik az első aranyrudakat
Fotó: Bloomberg Creative / Getty Images Hungary

A bányanyitás első évében egy műszakos kitermelésre készülnek 380-400 fős dolgozói állománnyal. Évente növelnék a műszakszámot, és mire elérnék a 4 műszakot, addigra mintegy 1200-1400 alkalmazottjuk lenne. A bányamérnökök, geológusok, vájárok, robbantómesterek és a betanított gépkezelők kiképzését egy Márianosztrára tervezett felsőoktatási intézet megalapításával látják megvalósíthatónak. Ebben az az érdekes, hogy a pálos kolostorban kapna helyet, ahol most börtön működik. Ezért a cég egy másik épületet emelne a büntetés-végrehajtás számára, a jelenlegi fogházat pedig 99 évre bérbe venné. Ha pedig ennyire dúskálunk majd az aranyban, talán bűnözőből is kevesebb lesz addigra. 

Ha kíváncsi vagy rá, milyen lehet a jövő börtöne, ide kattintva arról is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.