Marie Duplessis összesen 23 évet élt, de ez idő alatt többször megjárta a poklot is, és jó pár neves művész múzsája és szerelme volt. Egy párizsi színház előcsarnokában találkozott Liszt Ferenccel, aki akkor már ünnepelt zeneszerző volt. A férfi állítólag benne ismerte meg élete első szerelmét, a kor egyik leghíresebb kurtizánjában.
Marie Duplessis a viktoriánus kor feltűnő szépsége volt. Rövid életének történetét ifjabb Alexandre Dumas örökítette meg: A kaméliás hölgy című regényében a tragikus sorsú fiatal nő életére ismerhetünk rá. A mű megjelenése után rögtön óriási sikert aratott, színpadra is állították, majd a darab alapján Verdi leghíresebb operája, a La Traviata – A bukott nő egy igéző szépségű párizsi kurtizán, Violetta Valéry karakterében állít neki örök emléket. Az opera eredetileg a Szerelem és halál címmel jelent volna meg, ami nemes egyszerűséggel festi le Marie Duplessis kalandos életét.
Marie Duplessis szépsége és vonzereje
Legismertebb portréján Marie Duplessis fényes fekete haja ovális arcát keretezi, csillogó szemei és elefántcsont színű bőre ártatlanságot sugároz. 1845-ben még csak 21 éves volt, mikor megismerkedett az akkor 34 éves, karizmatikus zongoravirtuózzal, Liszt Ferenccel. Mondhatjuk elkerülhetetlen találkozásnak, hiszen mindketten a rajongás tárgyai voltak a párizsi művészélet pezsgő forgatagában. Akkoriban Duplessis testesítette meg a kor nőideálját, míg Liszt rocksztárhoz hasonló életet élt, Elvishez hasonlóan tömeghisztériát váltott ki színpadi fellépéseivel.
A férfiak képtelenek volt ellenállni a törékeny lány vonzerejének, amit a korban már járványszerűen terjedő tuberkulózisnak is köszönhetett. Ez a lassú, sorvadásos halálnem bármily bizarr is, a nőideál esztétikumára jelentős hatással bírt. Fehér, szinte áttetsző bőr, finom haj, étvágytalansággal járó soványság és a tartós, alacsony láztól kipirult orcák. Mindezt a korabeli divat is próbálta a fűzőkkel és az egészségkárosító szépészeti praktikákkal leutánozni.
Marie önfejű, szeszélyes és korából adódóan gyerekes is volt, amihez az egyik nap még imádattal fordult, azt másnap már gyűlölte. Elegáns és stílusos volt, eredetiségét senki sem próbálta lemásolni. Mivel a rózsától elszédült, ruhájában fehér kaméliás bokrétákat hordott.
Elbűvölő és fáradhatatlanul kedves volt, és ez olyan helyekre is bejuttatta, ahová más kurtizánok csak vágyakoztak. Egy újságíró úgy jellemezte őt, mint aki olyan természetes tapintattal és ösztönös kifinomultsággal rendelkezett, amelyet semmilyen nevelés nem tudott volna fokozni. Soha nem követett el nyelvtani hibákat, egyetlen durva kifejezés sem hagyta el az ajkát. Lola Montes nem tudott barátokat szerezni; Alphonsine Plessis nem tudott ellenségeket szerezni. Soha nem lett lázadó, mint a többiek, még csak nem is féktelen; mert kísértette az a biztos tudat, hogy fiatalon fog meghalni.
Marie Duplessis született Alphonsine Plessis
Marie Duplessis 1824. január 15-én született Alphonsine Plessis néven egy normandiai faluban. Apja, Marin Plessis, egy kurtizán és egy vidéki pap fia volt, a legkevésbé sem mintaapa. Alphonsine születése második lányaként olyan haragra gerjesztette, hogy felesége inkább elhagyta a családot, és szobalány lett Párizsban. Alphonsine anyja unokatestvéréhez került, ahol tizenkét éves korában megerőszakolta egy parasztlegény. Mivel a lányt hibáztatták az esetért, így visszakerült apjához, aki azonnal eladta egy hetvenes éveiben járó, a semmi közepén élő férfinak.
Bár Alphonsine-nak fogalma sem volt arról, hogy hol van, többször megszökött, és a környező falvakban mosodákban vagy boltokban próbált munkát találni. Végül Exmes-be jutott, ahol szobalányként dolgozott, amíg apja újra fel nem bukkant, rövid időre eladta egy esernyőgyárosnak, majd Párizsba vitte. A nagyvárosban a lány hamar megárvult.
Egy prostituált karrierje a viktoriánus korban
Az akkor tizenöt éves Alphonsine szegény párizsi rokonoknál szállt meg. Kezdetben utcai koldulásból élt, de nem kellett hozzá egy év sem, és a lányt már nemesek karján láthatták. Szépsége kijelölte az egyetlen utat számára, prostituált lett, és viszonylag gyorsan a kiváltságos tehetős réteg osztozott bájain.
A szűzanya után Marie-ra változtatta a nevét, megtanult olvasni, zongorázott, és vallásosan eljárt a színházba, ahová mecénásától minden előadás premierjére páholyjegyet kapott. Imádta a művészetet és a művészeket, múzeumszerű lakásában irodalmi szalonokat rendezett, ahol szellemességével lenyűgözte Honoré de Balzacot is.
Népszerűsége csúcsán állítólag a hét minden napjára jutott egy szeretője. Mindegyiket ő választotta ki, és annyira keresett volt, hogy kénytelenek voltak elfogadni a megállapodást, hogy a szobájában lévő szekrényen osztoznak. 1845-ben még csak huszonegy éves volt, de fényűző életet élt. Gyakran csak azért járt drága éttermekbe, hogy édességekkel és macaronokkal tömje magát. De vagyonát nem csak könnyelműségekre költötte, amíg élt, évente húszezer frankot adományozott az egyháznak.
Lisztománia terjedt a nők körében
1845-ben Párizsban az egyetlen személy, akinek nagyobb rajongótábora volt, mint Marie-nak, Liszt Ferenc volt. Liszt másban is hasonlított a lányra, gyerekkorában neki is hamar fel kellett nőnie, hiszen tizenhat évesen már Párizsban élt az édesanyjával, és zongoraórákat adott, hogy eltarthassa. Marie-hoz hasonlóan ő is úgy pótolta a hagyományos iskolai oktatás hiányát, hogy kevés szabadidejében állandóan olvasott.
A nők bálványozták Lisztet. Olyannyira, hogy Marie d'Agoult grófnő elhagyta férjét és családját, hogy Liszttel éljen Genfben, amikor még csak húszéves volt. Három gyermekük született – Landine, Cosima és Daniel –, de 1840-ben, Liszt visszatért a turnézáshoz, és ez többé-kevésbé véget vetett a kapcsolatuknak.
Nem sokkal ezután Párizsban lisztománia tört ki.
Jóképű volt, és színpadi jelenléte megőrjítette a közönségét, különösen a nőket, akik hisztérikusan rajongtak érte. A zenéje izgalmas, avantgárd és technikailag kihívást jelentő volt, az előadásmódja pedig a megszokott fegyelmezettséget mellőző, felforgató és szenvedélyes.
1845-ben Liszt egy színház előcsarnokában találkozott Marie Duplessisszel. Épp Jules Janin drámakritikus társaságában volt ott, aki így emlékezett vissza a pár első beszélgetésére:
„Felemelt fejjel haladt át az őt csodáló tömegen, és mi, Liszt és én, meglepődtünk, amikor odajött hozzánk, és bizalmasan leült mellénk a padra, mert korábban egyikünk sem beszélt még vele. Éles eszű, jó ízlésű és jó érzékkel megáldott nő volt. Azzal kezdte, hogy megszólította a nagy zenészt; elmondta neki, hogy nemrég hallotta őt, és hogy álmot látott a zenéjétől… a melodráma harmadik felvonása alatt végig beszélgettek…”
Liszt ezután, amennyire turnéja engedte, Marie-val töltötte a szabadidejét, zongoraleckéket adott Marie-nak a lakásában. Amíg a férfi a városban tartózkodott, szeretők voltak, és bár a nő továbbra is találkozgatott másokkal, Liszt iránti szerelme kitartott.
Házasság, Dumas és a szerelmes levél
Liszt távollétében ifj. Alexandre Dumas, a Három testőr és a Monte Cristo grófja szerzőjének fia, meggyőzte Marie-t, hogy költözzön vele vidékre, ahol majd a friss levegő enyhít betegségén. Viharos együttlétük viszonylag hamar véget ért, és ugyanolyan gyorsasággal történt, hogy Marie mindenkit meglepve feleségül ment Perregaux grófhoz, és 1846-ban grófnő lett. Mivel Marie tuberkulózisa egyre súlyosbodott, Perregaux ráunt a betegápolásra, és otthagyta párizsi lakásában, megtagadva tőle a tartáspénzt.
Amikor Liszt visszatért Párizsba, ismét együtt voltak. Később visszaemlékezett erre a látogatásra, és amit akkor kért tőle a lány, egész életében kísértette őt:
„Vigyen magával, vigyen el, ahová akar, nem leszek az útjában, egész nap alszom, este színházba enged, éjszaka pedig azt csinál velem, amit akar!”
De Lisztnek már nem sok lehetősége volt a lányt magával vinnie. Marie kétségbeesetten próbálta meghosszabbítani rövid életét, maradék pénzét arra költötte, hogy gyógyfürdőket látogasson Európa-szerte, de ez nem használt. Huszonhárom évesen véget ért élete.
Marie-t a híres párizsi Montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra. Egy évvel később Dumas kiadta történetét. Liszt Marie halála után még negyven évet élt. Az 1850-es évek végére már annyi pénzt keresett a turnézással, hogy Marie-hoz hasonlóan jövedelmének nagy részét jótékony célokra ajánlotta fel. Bár volt még néhány viszonya, egyik sem tartott sokáig. Miután két gyermeke, Blandine és Daniel az 1860-as évek elején meghalt, belépett az egyházba, ahol apát lett, és 1865-ben ördögűzővé szentelték. Egészen 74 éves korában tüdőgyulladásban bekövetkezett haláláig tanított, fellépett és dolgozott az egyházzal.
