John Quincy Adams, az Amerikai Egyesült Államok 6. elnöke a kora 19. század egyik legjelentősebb diplomatájának és jogász személyiségének számított, a Harvardon végzett jeles államférfi mégsem volt híján furcsa hiedelmeknek. Adams úgy gondolta, a Föld üreges, a mélyben pedig vakond- és aligátoremberek élnek, akiknek felkutatására expedíciót is érdemes küldeni.
Apja nyomdokaiba lépve lett az USA 6. elnöke
Az 1767-ben, Massachusettsben született John Quincy Adams édesapja, John Adams szintén megjárta a Fehér Házat, az USA második elnökeként szolgált (a két Adams mellett idősebb és ifjabb George Bush az egyetlen apa-fiú páros, akik ugyanezt elmondhatják magukról), mely példa gyerekkorától kezdve elkísérte és egész életében meghatározó maradt az ifjabb Adams számára. Hősünk apja titkáraként szolgált, majd jogi diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, és ügyvédi praxist folytatott, de a nyelvészet területén is jeles eredményekkel büszkélkedhetett; mindössze 26 évesen kinevezték az Egyesült Államok hollandiai nagykövetének, később Berlinben, majd Oroszországban képviselte hazáját, és a szenátusba is beválasztották.
Diplomatakarrierje betetőzéseként Adams külügyminiszter lett az 5. elnök, James Monroe kormányában, mely tisztségében számos jelentős nemzetközi szerződést kötött meg, többek között megszerezte Spanyolországtól Floridát – nem meglepő, hogy sokan azt jósolták, ő lesz Monroe utódja az elnöki székben. A jóslat valóra vált, Adams az 1824-es választáson legyőzte legfőbb riválisát, Andrew Jacksont (érdekesség, hogy a választáson mind a négy versenyben lévő elnökjelölt ugyanazon párt, a Demokrata-Republikánus Párt színeiben indult), és édesapja nyomdokaiba lépve elfoglalhatta helyét a Fehér Házban.
Az új elnököt nemcsak a diplomácia és a világ különböző kultúrái, de a földrajzi felfedezések is rendkívül érdekelték, számos tudományos célú expedíciót finanszírozott, és ösztönözte az amerikai vállalkozókat, hogy tegyenek ugyanígy. Itt lép a képbe egy különös – és bizonyos körökben még manapság is fel-felbukkanó – teória, az ún. üreges Föld vagy belső Föld „elmélet”, mely napjainkban maximum a konteóhívők fantáziáját mozgatja meg, a 19. században azonban a korabeli tudomány fejletlensége miatt sokan szinte tényként kezelték.
Amerikaiak milliói elhitték, hogy a Föld üreges
A teória legismertebb kiagyalója és legjelentősebb terjesztője egy amerikai katonatiszt, John Cleves Symmes Jr. volt, aki úgy gondolta, a Föld öt koncentrikus körből épül fel, és belül üreges, az Északi- és Déli-sarkoknál pedig lyukas, így a lejáratokat megtalálva bárki lejuthat a belsejébe. Symmes szerint a földkéreg alatt található „belső Föld” élet fenntartására alkalmas, levegővel és hővel rendelkezik, dús, meleg legelőkkel bír, és jelen tudásunk szerint elképzelhetetlen állatok, növények, sőt, akár emberek lakják. A dús fantáziával megáldott katonatiszt 1818-ben publikálta tanulmányát az üreges Földről, majd országszerte tartott előadásokat, ahol a közönség lelkesen itta a szavait – a színes-szagos történet hamar beindította az emberek képzeletét, az amerikaiak jelentős hányada tényként kezelte, hogy a Föld belsejében vakondemberek fejlett civilizációja bújik meg.
Symmes ugyanakkor jelentős ellenállásra is talált a tudományos közösség szkeptikusabb tagjainak részéről, ezért fejébe vette, hogy expedíciót indít a Déli-sarkra, és megtalálja a „belső Földre” vezető lejáratot. A lelkes amatőr tudósnak természetesen nem volt elegendő anyagi fedezete egy hasonló „kirándulás” megszervezéséhez, ezért híveivel együtt pénzgyűjtésbe kezdett, és hamarosan a legfelsőbb körökig, egészen az elnökig eljutott. A felfedezésekért és a tudományért megszállottan rajongó Adams elnököt – aki egyesek szerint a valaha volt legokosabb, legmagasabb IQ-val rendelkező amerikai államfő – Symmes első számú tanítványa és segítője, Jeremiah N. Reynolds kereste meg az expedíció finanszírozásának ötletével.
Az elnökkel együtt az üregesföld-expedíció terve is megbukott
Az elnök – többek megdöbbenésére – látott rációt a Reynolds által felvázoltakban, és úgy gondolta, a vakondemberek és krokodilemberek által lakott „belső világ” rengeteg hasznos felfedezéssel szolgálhatna az emberiség számára, melyek a biológiát, a gyógyászatot és egyéb tudományágakat is fellendíthetnék. A tudományos érdemek mellett Adams politikai hasznot is szimatolt az expedíció sikerében, úgy gondolta, ha Symmes és emberei tényleg megtalálnák a „belső Földet”, a felfedezés az elnöksége legnagyobb sikereként kerülne be a köztudatba, és világhíressé tenné őt. Az elnök meggyőzte kormányának több tagját is, hogy támogassák az expedíció ötletét, és már majdnem kiharcolta a szükséges szövetségi anyagi támogatást (az amerikai adófizetők pénzéből), a politika azonban közbeszólt.
A következő, 1828-as választáson Adams elbukott riválisával, Andrew Jacksonnal szemben, aki ezúttal megszerezte az elnöki címet, és elődjével szemben nem rajongott túlságosan az üreges Földért és a vakondemberekért. Az új államfő gyorsan a kukába dobta a Symmes-expedíció finanszírozásának tervét, így a „belső Föld”-elmélet atyja támogató nélkül maradt, és sohasem jutott el a sarkkörre. Symmes 1829-ben bekövetkezett korai halála után Reynolds magánforrásokból igyekezett előteremteni az expedíció költségét, és sikerült is egy hajóval elérnie a sarkkört, Chile partjainál azonban matrózai fellázadtak, és első tisztjével együtt a partra dobták, majd a hajót birtokba véve kalózként folytatták a tengeri üzelmeket. Reynolds és társa két évig tartózkodott Chilében, mire végül sikerült hazatérniük az Egyesült Államokba.
