9 dolog, amit bárcsak tudtam volna a forrólevegős sütő beszerzése előtt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pár éve a légsütők a legmenőbb konyhai eszköznek tűntek, azóta egyre többen szerzik be ezt a konyhai minisütőt. Akár van már ilyened, akár csak lesz, érdemes mások tapasztalataiból okulnod, hogy megtudd, mire számíts a beszerzése után.

Annyi biztos, hogy az olajjal spórolhatsz, lerövidülhet egy-egy alapanyag elkészítési ideje, de akad azért egy-két nehézség is. Már mutatjuk is, mire érdemes figyelned, ha a közeljövőben tervezel beszerezni egy forrólevegős sütőt.

A légsütők sok helyet foglalhatnak a pulton, és nem fogod elpakolni őket

Bár némelyik elég kicsi ahhoz, hogy elférjen egy szekrényben, a legtöbbjüket vagy nem lehet csak úgy a szekrénybe betenni, vagy nem érdemes. Mindez azt jelenti, hogy szerencsés, ha találsz neki egy fix helyet, és olyan elrendezést választasz, amire szívesen ránézel, akár naponta többször is. Ha rendszeresen használod, úgysem pakolod majd el.

Minden nagyon gyorsan megsül – néha túl gyorsan is

Légsütőben való sütéskor a legtöbb étel 15 percnél rövidebb ideig készül  írja az Insider tesztere, aki néhányszor túlsütötte a fogásokat, mire megértette, hogy ezekben az apró készülékekben sokkal kevesebb idő kell mindennek. 

Idézőjel ikon

„A sütőben közel fél órán át készült a csirkém, ám most, amióta légsütőt használok csirkemellek készítéséhez, az 10-15 percet vesz csak igénybe.

Megpróbáltam ez idő alatt elmosni az edényeket, és kicsit kitakarítani a konyhát, ahogy korábban a fél óra alatt, de a sütő mindig csipogni kezdett, mielőtt befejeztem. Ez azt jelenti, hogy módosítanom kellett a főzési rutinomon sorolta a szerző. 

Az egyenletes sütés érdekében a legtöbb ételt félidőben meg kell fordítani

Légsütőben (hagyományosban is) viszonylag nehéz egyenletes sütési textúrát elérni. A legtöbb esetben az étel teteje ropogóssá és ízletessé válik, míg az alja inkább puha marad. Fordítsd meg a fogásokat félidőben, így lesz tökéletes a textúrájuk. 

Néhány légsütő kosárral és tálcával is rendelkezik, és nem egyértelmű, hogy mikor melyiket érdemes használni

Előfordulhat, hogy időbe telik kitapasztalni, melyik alapanyagnak mi a tökéletes sütőtál, de addig is, amikor csak teheted, válaszd a korsarat az egységesebb sülés érdekében. 

Egy légsütő-szakácskönyv beszerzése életmentő lehet

Mivel a légsütőm nagyon úgy néz ki, mint egy hagyományos sütő, azon kaptam magam, hogy ugyanúgy használom, mint a régi, nagyobb darabot. Ahelyett, hogy követtem volna egy receptet, előfordult már, hogy csak bedobtam az ételt, és beállítottam a hőmérsékletet egy magasabb hőfokra"  árulta el a teszter, akinek emiatt nem mindig sikerültek a legjobban a receptjei. 

Idézőjel ikon

„Ha követek egy légsütőspecifikus receptet, amely megmondja, hogy mire állítsam a hőmérsékletet, és mennyi ideig süssem, mindig sokkal jobb lesz az étel”

 fűzte hozzá, azt javasolva, hogy legalább az elején szerezzünk be egy szakácskönyvet, ami kifejezetten a légsütőben készült ételek receptjeit mutatja be. 

Sok lehetőség van benne, annyi biztos.
Fotó: paulaphoto / Getty Images Hungary

A legtöbbjük csak kis adagokra képes

Két adagra még tökéletes, de ha több személyre sütsz, részletekben kell majd elkészítened a vacsorát. Vagyis ez a sütő csak miniháztartásokban váltja ki a hagyományos sütőt vagy a főzőlapot, azokban is csak akkor, ha nem okoz gondot, hogy néhány fogásról le kell majd mondanod. 

Nem lehet egyszerre sütni a húst és a zöldségeket

Megszoktam, hogy a sütőben egy óriási lapon sütöm a csirkét és a zöldségeket. Ez egy légsütőben a mérete miatt nem lehetséges hívja fel a figyelmet a szerző, hozzátéve, hogy így sokkal körülményesebb a főzés, ha az ember változatos zöldségköretekre vágyik. 

Légsütővel történő sütéshez továbbra is szükség lesz zsiradékra

Elterjedt tévhit, hogy a légsütők teljesen kiküszöbölik az olaj szükségességét. Az igazság az, hogy a legtöbb recept, amit használtam, azt kérte, hogy olívaolajat csepegtessek az ételeimre, hogy az ropogóssá váljon a sütőben. De fontos megjegyezni, hogy lényegesen kevesebb olívaolajat használtam a légsütőhöz, mint ha hagyományosan sütném az ételeimet részletezte a szerző.

Nehéz megtudni, készen van-e már a fogás

A légsütőmnek ugyan van ablaka, de olyan kicsi benne a hely, hogy nehéz megnézni, hogy megsült-e valami. A kosaras légsütőknél még ablak sincs, így nem lehet látni, hogyan áll az étel. Ehelyett kizárólag az időzítőre kell hagyatkoznia az embernek panaszkodott a tesztelő, azt is kiemelve, hogy a sülés közbeni nyitogatással az értékes hőt engedjük ki, így azt sem érdemes közben túl gyakran csinálni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.