Ilyen titkos képzésen mennek keresztül a légiutas-kísérők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogy azt sokan tudják, légiutas-kísérőnek lenni nem csak a felszállás előtti „mutogatásból”, azaz a tájékoztatásból és az italok felszolgálásából áll.

A fedélzeti személyzet komoly kiképzésen vesz részt és szigorú, olykor meglepő szabályokat kell követnie. Ráadásul még a vizsga letétele után is, a későbbi években folyamatos tréningeket kell teljesíteniük, hogy biztosan, minden alkalommal hatékonyan tudják kezelni a vészhelyzeteket.

Ugyan az utóbbi években hallhattunk néhány rémtörténetet repülők baleseteiről, a statisztikák szerint továbbra is a repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma, és számos vészhelyzetet mentett már meg a légiutas-kísérők gyors helytállása.

Mire képzik ki a légiutas-kísérőket?

1.Tűzvédelmi eljárások

A tűz még mindig az egyik legnagyobb veszély, mely a repülés során megtörténhet, így a tűz elleni védekezés a légiutas-kísérők képzésének is az egyik legfontosabb része, amely során a leendő személyzeti tagok valódi tűzzel és füsttel gyakorolnak.

2. Elsősegélyképzés

Természetesen az elsősegélyképzés is rendkívül fontos és hasznos a légiutas-kísérők számára, hiszen ennek köszönhetően hallhattunk olyan történetekről, hogy a személyzet akár egy repülőn történő sikeres szülésben is tudott segédkezni.

A Business Insider videójában azt is láthatjuk, hogyan néznek ki a kiképzés különböző fázisai:

3. Vészhelyzeti evakuáció

A repülő esetleges kiürítésének gyakorlásához komoly szimulátorrendszerrel dolgoznak a kiképzők. Így a légiutas-kísérők gyakorolhatják, hogyan tereljék az utasokat a felfújt csúszdára (sőt, hogyan húzzák le az esetleg lebénult vagy mozgássérült embereket), majd hogyan csússzanak le ők maguk is a repülőből. A tréning általában valódi, repülő belsejét utánzó szobákban történik. A mozgásszimulátor úgy döntögeti a gépet, mintha az zuhanna vagy turbulenciába került volna, és a lecsúszáshoz is valós méretű „álgépet” és csúszdát használnak, sőt, sokszor medencébe kell érkeznie a résztvevőknek.

4. Az utasok koordinálása

A képzés során, bármilyen vészhelyzet esetén fontos feladata a légiutas-kísérőknek, hogy határozottan és hangosan tájékoztassak és utasítsák az utasokat a teendőkről, és megakadályozzák a pánikhelyzet kialakulását.

A kiképzés során életnagyságú repülőmodellt használnak
Fotó: baranozdemir / Getty Images Hungary

5. Szépítkezési szabályok

Persze a feladatok, így a kiképzés része is a felszállás előtti biztonsági tájékoztatás vagy éppen a repülőn való felszolgálás. Amire viszont nem sokan gondolnánk, a légiutas-kísérőknek még a szépségápolásban is szabályokat kell követniük, melyről szintén a képzésben tanulnak. Számos légitársaság a személyzet hajviseletétől kezdve a pedikűrön át a hölgyek sminkjének apró részletéig (például, hogy a szempillaspirált hogyan vigyék fel) meghatározott szabályokat hoz.

Ahogyan arra a videó is kitér, a légiutas-kísérőknek számos váratlan helyzettel is meg kell küzdeniük, amikre lehetetlen előre felkészülni. A legtöbb ilyen az utasok viselkedéséből fakad, akik miatt a személyzetnek gyors problémamegoldással olyan helyzeteket kell kezelnie, mint akár egy utasok közötti verekedés vagy egy részeg utas kirohanása. Előfordul, hogy az ilyen extrém eseteket csak az illető székhez kötözésével tudja megoldani a személyzet.

A légiutas-kísérőknek ezeken kívül számos saját maguk által fejlesztett "praktikájuk is van". Ebben a cikkben arról olvashatsz, mit tesz általában a személyzet egy nem együttműködő utassal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.