Ilyen volt szinte minden otthon a szocializmusban – Galéria

Olvasási idő kb. 2 perc

Ma meglehetősen sokféle stílus uralkodik a lakberendezésben, a szocializmusban azonban nem volt még akkora lehetőség az önmegvalósításra, a személyes ízlés kifejezésére otthonaink berendezésében.

Több bútoráruház, nemzetközi láncolat széles kínálatából válogathatunk ma, amikor álmaink otthonát rendeznénk be: tényleg csak a fantázia, na meg a pénztárca szab határt annak, mit teszünk az egyes szobákba. Ma már nincs az a földtől elrugaszkodottnak tűnő elképzelés, amelyet ne valósítana meg egy bútorasztalos, legfeljebb busásan meg kell fizetnünk az egyedi tervezés árát.

Ilyenek voltak a lakberendezés lehetőségei a szocializmusban

Ami az anyagi korlátot illeti, az bizony az átkosban is jelen volt, de efelett még nagyban meghatározta a kínálat is azt, hogy melyik lakásnak milyen bútor lehet az éke. A koloniál, egy, mára szitokszóvá vált stílus uralta az otthonok egyik felét, míg máshova a modernnek számító, olcsó, de mai szemmel cseppet sem szebb szocialista bútorrendszerek darabjai kerültek. 

Ha már ezek terén nem volt sok lehetőség az egyéni ízlés kifejezésére, ott voltak a lakástextilek, melyekkel egyénivé lehetett tenni egy lakást – vagy el lehetett takarni azt, amit muszáj volt.

Rengeteg háziasszony otthonában bújt meg egy-egy varrógép, amellyel ügyes kéz esetén nemcsak a család ruházkodását oldották meg, hanem függönyöket, terítőket s egyebeket is varrhattak, melyekkel feldobták a lakást.

A képre kattintva nyílik a galéria, mely után a cikk folytatódik!

Galéria ikon

19

Galéria: Lakberendezés a szocializmus idején
Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN

Ott volt sok kis csetresz a tévé tetején

Ki ne emlékezne ebből az időszakból a textil éves naptárakra, melyek konyharuhaként még évtizedeken át megmutathatták, milyen napra esett 1979-ben május 22. És ott voltak még a színekben és formákban tobzódó méteráruk, melyekből lehetett bármi, akármi, amit az ügyes kezű háziasszony elképzelt. 

Idézőjel ikon

A szobrok, falidíszek, vázák, egyéb kis csetreszek is az egyénítés nagyszerű eszközét jelentették.

Kitüntetett helyre, a dohányzóasztal közepére, vagy épp a tévé tetejére kerültek, természetesen egy csipketerítőre, amit nem volt elegendő mosni, keményíteni is kellett, és fehér színének megőrzése is kulcsfontosságú volt.

A gramofon, lemezjátszó, rádió, tévé meg a telefon mindenhol a család büszkesége volt, központi helyre kerültek, ezzel ellehetetlenítve egy meghittebb telefonbeszélgetés lehetőségét – ugyanakkor megmutatva, mire büszke az adott család. 

Galériánkban ismert emberek otthonait is felvonultatjuk, megmutatva, mire áhítozhatott a szocialista közvélemény: ha szívesen nézegetsz hasonló összeállításokat, ajánljuk a szocialista éra szórakozási lehetőségeit bemutató galériánkat, valamint a vidámparki szórakozásról szóló képösszeállításunkat is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.