Tudod, kiről nevezték el a szocializmusban ezeket az utcákat?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A második világháború után, a szocializmus elején nagyon sok Budapesti utcát és teret neveztek át. Ezeknek nagy része 1990 után visszakapta 1945 előtti elnevezését. Te vajon tudod, kik voltak a névadók?

Persze nem az 1945-ös volt az első és nem is az utolsó átnevezési kampány. Voltak tereinknek, utcáinknak furcsa, érdekes vagy épp felháborító nevei. A Bartók Béla utat például 1890 és 1920 között Átlós útnak hívták, az Oktogont 1945 előtt pár éven keresztül Mussolini térnek, a Kodály köröndöt pedig Hitler Adolf térnek nevezték.

Az értékelésért görgess lejjebb!

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Ki volt a Dimitrov tér névadója?
Georgi Dimitrov Mihajlov – a bolgár, valamint a nemzetközi kommunizmus egyik meghatározó alakja
Georgi Dimitrov Mihajlov – a kommunista mozgalom alakja, nevéhez fűződik a tévesen Leninnek tulajdonított mondás: „A marxizmus mindenható, mert igaz”.
Georgi Dimitrov Mihajlov – szovjet űrhajós
2. kérdés
Ki volt a Hámán Kató utca névadója?
Hámán Kató – magyar kommunista politikus, aki Izraelből érkezett Magyarországra a második világháború után
Hámán Kató – magyar kommunista politikus, az illegális KMP egyik kiemelkedő aktivistája
Hámán Kató – a magyarországi fonodai dolgozókat összefogó egyesület első elnöke
3. kérdés
Ki volt a Rosenberg házaspár utca névadója?
Julius Rosenberg és Ethel Rosenberg – azzal vádolták meg őket, hogy a hidegháború idején atomtitkokat adtak át a Szovjetuniónak. 1953-ban kivégezték őket.
Julius Rosenberg és Ethel Rosenberg – a második világháborúban zsidók százait mentették ki teherautójukkal a budapesti gettóból
Julius Rosenberg és Ethel Rosenberg – tudósok, nevükhöz fűződik az panelházak technológiájának megalkotása
4. kérdés
Ki volt a Fürst Sándor utca névadója?
Fürst Sándor – magyar kommunista politikus, a biatorbágyi merénylet elkövetésével ártatlanul megvádolt és kivégzett kommunisták egyike
Fürst Sándor – magyar kommunista, a második világháborúban saját élete föláldozásával védte meg a debreceni óvodában elbújt gyerekeket a náci katonáktól
Fürst Sándor – magyar kommunista honvéd, Szamuely Tibor helyettese
5. kérdés
Ki volt a Gorkij fasor névadója?
Makszim Gorkij – szovjet űrhajós
Makszim Gorkij – a Kommunista Internacionálé alelnöke
Makszim Gorkij – orosz író, drámaíró
6. kérdés
Ki volt a Guszev utca névadója?
Alekszej Guszev, Guszev kapitány – kitalált személy, aki a legenda szerint az 1848–49-es szabadságharc idején volt egy százados az orosz hadseregben, ám szembefordult a hatalommal, és a magyarok mellé állt
Alekszej Guszev, Guszev kapitány – a Köztársaság téri pártház ostroma utáni lincselés egyik áldozata
Alekszej Guszev, Guszev kapitány – szovjet író, művei elsősorban a katonák életéről szólnak a háborúban
7. kérdés
Ki volt a Thälmann utca névadója?
Ernst Thälmann – a Németország Kommunista Pártja főtitkára a Weimari Köztársaság idején
Ernst Thälmann – szovjet katonatiszt, Szentpétervár német ostroma során halt hősi halált
Ernst Thälmann – német származású szovjet kém, aki 1938-ban sikertelen merényletet hajtott végre Hitler ellen
8. kérdés
Ki volt a Beloiannisz utca névadója?
Nikosz Beloiannisz – a második világháború után érkezett Magyarországra, fontos alakja volt a szovjet rendszer kiépítésének
Nikosz Beloiannisz – az egyetlen görög származású katona, aki a magyarokkal harcolt a Don-kanyarban
Nikosz Beloiannisz – a görög kommunista mozgalom egyik vezető alakja
9. kérdés
Ki volt a Vorosilov út névadója?
Kliment Jefremovics Vorosilov – a legsikeresebb szovjet kém, aki a hidegháború alatt több mint 350 titkos iratot szerzett meg különböző nagykövetségeken. 1958-ban, az USA-ban kivégezték.
Kliment Jefremovics Vorosilov – orosz drámaíró és zeneszerző
Kliment Jefremovics Vorosilov – szovjet kommunista politikus, hadvezér, a második világháború után kulcsszerepet játszott Magyarországon a szovjet katonai hatalom megszilárdításában
10. kérdés
Ki volt az Asztalos János Ifjúsági Park névadója?
Asztalos János honvédtiszt – kommunista rendőr, az utcai harcokban halt meg 1956-ban
Asztalos János honvédtiszt – a Köztársaság téri pártház ostroma utáni lincselés egyik áldozata
Asztalos János honvédtiszt – Budapest ostromának hősi halottja

Értékelés:

0–4 pont: Semmi gond, kifejezetten nehéz volt ez a kvíz.  

5–7 pont: Szép eredmény. Látszik, hogy nem ismeretlen előtted ez az időszak, ám jobban is megismerheted ennek a kvíznek a segítségével.  

8–10 pont: Gratulálunk, igazi szakértője vagy a szocializmus utcaneveinek! 

(Címlapfotó: Fortepan / Magyar Rendőr)

Vajon a régi csokik ízére is ennyire emlékszel? Tedd próbára magad, kattints ide

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.