A magyar városok címerei roppant változatosak és sokfélék. Legtöbbünk nem is nagyon találkozik velük, vagy ha igen, sokszor észre se vesszük őket. Pedig a címerek nagyon sok érdekességet elárulhatnak az adott településről.
hirdetés
A városok pajzsszerű jelképein nagyon sokféle motívum kaphat helyet, ezek általában valamilyen formában kapcsolódnak az adott településhez. A bortermelő vidékek településeinek címerén például gyakran megjelenik valamilyen formában a szőlő. A folyók, tavak partján elhelyezkedő falvak, városok címerein pedig a hullámvonal, valamilyen hal, rák vagy hajó. Vannak olyan motívumok is, amelyek elhelyezkedéstől függetlenül gyakoriak: ilyen például a lovag, a ló, a búza, az ekevas, a páncélos kar. Egyes címerekről ki lehet következtetni, hogy melyik településhez tartoznak, mások magyarázatát talán már senki sem tudja. Te vajon hány pontot érsz el szupernehéz kvízünkön?
0-3 pont: Ne búsulj, roppant nehéz volt ez a fejtörő.
4-7 pont: Igazán szép eredménynek számít ennyi pont, gratulálunk!
8-10 pont: Szép munka! Nem gondoltuk, hogy lesz olyan, aki ilyen eredményt ér el.
Készen állsz még egy kvízre? Ebben a helyi érdekességek alapján kell felismerned a várost vagy a tájat. Kattints ide!
hirdetés
Múzsák a csók után
Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.
Már árulják a piacokon és a termelőknél a sárgabarackot, vidéken akár ezer forint alatti kilónkénti áron hozzájuthatunk, Budapesten viszont a sokszorosát is elkérik érte.
Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.
A fogmosásról azt tanultuk gyerekként, hogy minél rendszeresebb, annál jobb. Csakhogy van néhány helyzet, amikor nem érdemes azonnal fogkeféért nyúlni.
A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.
Magyarország egyik legismertebb csúcsa, az Írott-kő sok túrázó kedvelt célpontja – de vajon azt is tudod, melyik hegység legmagasabbja? Tedd próbára tudásod nehéz földrajzkvízünkkel!
Citromsárga riasztást adott ki zivatarok miatt a HungaroMet nyolc, főként nyugati vármegyére. A hőség azonban ezeken a területeken is csak estefelé mérséklődik.
Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.
A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.
A Jeges-tenger tápanyagkörforgása úgy tűnik, véglegesen átalakult. Ennek oka a talajlakó baktériumok nitrátfelhasználása, ami hatással van a planktonok tömegére és növekedésére, ezáltal pedig a teljes ökoszisztémára.
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelkedés áll, részben pedig az Otthon Start hitel, amely a lakóingatlanok felé terelte a vevőket.
A 2026-os szezonban számos változásra kell számítaniuk a Horvátországba készülő magyar utazóknak. Nemcsak a turistákat érintő szigorú szabályokra érdemes felkészülni, hanem a strandolókra leselkedő természeti veszélyekre is.
Több, hosszabb utat bejáró repülőgépen már eddig is engedélyezett volt az internet használata, most azonban a Wizz Air is azt tervezi, hogy lehetővé teszi a világháló elérését a gépein, sőt, ehhez stabil műholdas kapcsolatot kíván teremteni a Starlink segítségével
Jelentős fejlesztések előtt áll a hazai közlekedés, és nemcsak a fővárosban. Az elővárosi járatokat, illetve a vasúthálózatot is átalakítaná a kormány, amelyhez a felszabaduló európai uniós támogatások adhatják meg a fedezetet.
A magyar sport története tele van legendás bajnokokkal, akik teljesítményükkel világszerte öregbítették hazánk hírnevét. Nevüket szinte mindenki ismeri, de vajon azt is tudod, melyik sportágban érték el legnagyobb sikereiket?
Az érettségi után megszűnik a családi pótlék és vele együtt a családi adókedvezmény. A továbbtanuló diák miatt viszont a kisebb testvérre magasabb összeg igényelhető.
Terézvárosban elindult egy olyan közösségi kezdeményezés, melynek részeként a helyi lakosok ingyenesen kölcsönözhetnek akár több százezres értékű gépeket is.