Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kádár szerette úgy láttatni magát, mint aki egy a nép fiai közül: egyszerűen él, a puritán ételeket kedveli, és ugyanazt a Symphonia cigarettát szívja, mint a gyári munkások. De mikor és miért mondta, hogy „a krumplileves legyen krumplileves”?
1980 tavaszán tizenkettedszer ült össze az MSZMP kongresszusa. A „felszabadulás” 35. évfordulóját is ünneplő kongresszusra a Városligetben, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában került sor; az eseményre az ország és a világ minden szegletéből, Mongóliától Kubáig érkeztek a meghívottak. Kádár János nyitóbeszédében megállapította, hogy „az elmúlt öt évben tovább szilárdult internacionalista egységünk a világ első szocialista államával, az emberi haladás ügyének fő támaszával, felszabadítónkkal, a Szovjetunióval. Sokoldalú kapcsolataink lendületesen fejlődtek, népeink megbonthatatlan barátsága még erősebb lett.” Külön kiemelte Leonyid Brezsnyev előző évben Magyarországon tett látogatását: „Örülünk, hogy ebből az alkalomból ismét Magyarországon üdvözölhettük igaz barátunkat, a béke és a haladás ügyének kiemelkedő harcosát, Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársat.” (Brezsnyev üdvözlési szokásairól és a szájra adott elvtársi csókról itt írtunk bővebben.)
A kongresszus március 24-én, hétfőn kezdődött, és négy nappal később, március 28-án már be is fejeződött. A szólásra jelentkezett 156 elvtárs közül 57-en fejthették ki mondanivalójukat, beszédeikben a szokásos politikai lózungok ismétlődtek: „minden munka- és lakóhelyen legyen pártszervezet”, „tudományos eredményeinket világszerte elismerik”, „a népek szabadsága és a béke érdekében folytatjuk nemzetközi tevékenységünket”. A négynapos esemény során megválasztották a tisztségviselőket, a főtitkári poszt természetesen ismét Kádár Jánosé lett, aminek bejelentésekor „mindenki felállt a teremben, és hosszan tartó, forró taps fogadta” az örömhírt.
„én azt szeretem, ami az, ahogyan hívják”
Kádár ezután szólásra emelkedett, és hosszú záróbeszédében megismételte a kongresszuson elhangzott lózungokat, külön kitérve a „káderkérdés”-re, amelynek kapcsán egyszer csak megjegyezte: „Közbevetőleg: nem vagyok nagy étkű ember, de a jó ételt szeretem.
Amikor azt kérdik: mit szeretek enni, mondom: én azt szeretem, ami az, ahogyan hívják. Ha krumplilevesnek hívják, akkor az.
Ezt csak a hasonlat kedvéért mondom.” A továbbiakban kifejtette, mire gondolt a gasztronómiai hasonlat kapcsán: „Olyan kádermunkát kell végezni, hogy a tisztségviselő és a vezető valóban a szó teljes értelmében az legyen, aminek hívják. Ha párttitkárnak hívják, akkor legyen az, és ne bürokrata, ha igazgatónak hívják, akkor igazgasson, ha tudományos munkatársnak, akkor tudományosan produkáljon és így tovább. Mindenki töltse be azt a funkciót, amelyet elvárnak tőle.” A kongresszus zárásaként elénekelték az elmaradhatatlan Internacionálét, majd megtapsolták egymást.
A kádári krumplileves utóíze
A krumplileveses mondat mindenesetre elég nagy karriert futott be. Ha hinni lehet a Népszabadság egy hónappal későbbi cikkében írottaknak, a mondatot kongresszus után „az emberek oly sokfelé emlegetik, munkahelyen vagy baráti körben. – Hallottad azt a krumplileves-hasonlatot?” Kádár gondolatát a krumplilevesről és a káderekről a lap hosszan magyarázta (és dicsérte), mondván, hogy „végtelenül egyszerű és mélységesen igaz megállapítás”. A formabontónak és radikálisnak nem nevezhető gondolatmenet és a törekvés, hogy minden legyen „az, ahogyan hívják”, akár értelmezhető az egyszerűség metaforájaként is. Kádár szerette úgy láttatni magát, mint aki egy a nép fiai közül, ugyanazt a Symphonia cigarettát szívja, mint a gyári munkások (ez igaz is volt, ám külön gyártottak tízes pakkokat a számára), és akinek a kedvenc étele is maga a megtestesült egyszerűség, a krumplileves. (Hogy aztán mindez egyszerűség vagy kisszerűség-e, abba most ne menjünk bele.)
Abált szalonna vagy szőrös sündisznó?
Alig fél évvel később már bizonyos V. F.-né panaszolta a Délmagyarország hasábjain, hogy a megvásárolt, gusztusos abált szalonnáról hazaérve kiderült, hogy „útközben kinőtt a szőre, úgy nézett ki, szegény, mint egy sündisznó. (…) Nemrégen, a televízióban Kádár elvtárs beszédét hallgattam, és nagyon tetszett, amikor elmondta, hogy az étel legyen az, aminek nevezik. A krumplileves az krumplileves legyen, a húsleves pedig húsleves. Talán a húsipar dolgozói ezt nem hallották? Kár.
Pedig én az abált szalonnát úgy szeretem, mint abált szalonnát, nem pedig, mint egy szőrös sündisznót, paprikával fűszerezve”
– zárta sorait a felháborodott háziasszony.
Főtt krumpli és passzírozott bab
De valóban szerette Kádár a krumplilevest? Az biztos, hogy egy időben kénytelen volt igen sok krumplit enni: amikor kiszabadult a szegedi Csillag börtönből, egy esernyőkészítő üzemben dolgozott. Életének ebben a szakaszában gyengéd szálak fűzték Döme Piroskához (róla itt írtunk bővebben), sokszor sétáltak az Andrássy úton, de az is megesett, hogy az asszony hazakísérte Kádárt, aki „nagyon csinos fiú volt, jó megjelenésű, mindig úgy nézett ki, mint egy őrgróf.” Kádár akkoriban a Jókai tér 7. szám alatt lakott, nem éppen fényűző körülmények között: a lakás berendezése mindössze egy ágy, egy asztal, egy szék és egy sparhelt volt.
„Kádár akkoriban sokat küszködött a börtönben szerzett gyomorbajával, így ebédre állandóan sós vízben főtt krumplit evett. Rossz volt nézni, amint nap mint nap magába erőlteti a krumplit, és egyszer megkérdeztem tőle, nem ehetne-e valami mást.
Mondta, éppenséggel ehetne, babot passzírozva”
– elevenítette fel Döme Piroska 1987-ben a fél évszázaddal azelőtti eseményeket. Egyszer beállított Kádár édesanyjához egy passzírozóval, de az asszony nem fogadta el. „Nem vagyunk mi koldusok”, mondta a mama, és Piroska ráadásul Kádártól is szemrehányást kapott.
Grízes tészta, káposztás cvekedli és stíriai metélt
A pártfőtitkár tudatosan alakította ki azt a képet, amellyel a nyilvánosság előtt jelent meg: puritán életvitelű, sokat dolgozó férfi benyomását akarta kelteni. A legenda és saját bevallása szerint az egyszerű ételeket kedvelte.
Szerette a zsíros kenyeret, a paprikáskrumplit, a káposztás cvekedlit és a grízes tésztát is, amit szívesen eszegetett az ágya mellé helyezett hokedliről.
Kedvenc édessége a stíriai metélt volt, ez az édes túrós tésztával készült sütemény. Ebéd után szívesen ledőlt egy órácskára, rózsadombi villájának kertjében tyúkok kapirgáltak (a szomszédban lakó Illyés Gyula panaszkodott is, hogy a kakas korán ébreszti.) Ugyanakkor nem vetette meg a luxust sem: az ebédet meisseni porcelánból szolgálták fel nála, vendégeit whiskyvel kínálta, a vadászatok és fogadások alkalmával pedig, pártfőtitkárhoz méltó módon, a Gundel séfjének főztjét fogyasztotta. (Borítókép: Fortepan / Album059)
Ha szívesen olvasnál még a Kádár-korszakról, ezt a cikket ajánljuk.
