Ez volt a 10 legbizarrabb középkori törvény

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyes törvények hosszú időn át változatlanok maradnak, és a civilizációk szempontjából fontos szabályozó szerepet töltenek be, míg mások az idő múlásával feledésbe merülnek. Ezek a középkori szabályok szerencsére nagyrészt az utóbbi körbe tartoznak.

Tilos focizni

Manapság (sajnos) időnként előfordul, hogy a rivális szurkolók erőszakosabb módszerekkel kívánnak hangot adni véleményüknek a lelátón, a középkori Angliában azonban a mai futball ősének tekintett labdajátékok során nem csak a nézők, a játékosok is gyakran összeverekedtek, törtek-zúztak. Mivel a mérkőzésekre a városi utcákon került sor, akár komolyabb pusztítást is eredményezhettek. III. Eduárd király a közbiztonságra való tekintettel 1349-ben úgy döntött, törvényben tiltja meg a futballozást; az uralkodó a tulajdon és az emberi életek védelme mellett azt szerette volna elérni, hogy az életerős, pestistől és egyéb betegségektől nem szenvedő fiatal férfiak inkább hasznos dolgokkal, például katonáskodással foglalatoskodjanak.

Tilos nyilvános helyen orrot fújni

Szintén Angliában, Suffolk megyében vezették be ezt a különös rendelkezést a kora újkorban, 1606-ban: a környék akkoriban a lóversenyzés fellegvárának számított, a városvezetés pedig attól tartott, az orrfújással durva bacilusok kerülnek a levegőbe, melyek megbetegítik az értékes lovakat. A négylábúak védelme okán pénzbírságra ítélték azt, aki az utcán vagy bármilyen nyilvános helyen elő merte venni a zsebkendőt.

A tenisz őse a középkorban
Fotó: Rischgitz / Getty Images Hungary

Tilos teniszezni

Nem csak a futballt, a teniszezést is betiltották Angliában, de csak a társadalom alsóbb rétegei számára: egy 1485-ben hozott törvény szerint a nem nemesi származású férfiaknak tilos volt ezt a labdasportot űzniük, ugyanis elterelte a figyelmüket a munkáról és egyéb fontosabb ügyekről. Az egyetlen kivételt karácsony napja, december 25. jelentette, amikor bárki szabadon teniszezhetett. Nem véletlen, hogy a tenisz évszázadokig az előkelőbb osztályok sportjának számított, melyet számos uralkodó és földesúr is űzött.

Nem mindegy, mely napokon szeretkezel

A középkori egyház minden energiájával igyekezett elejét venni a paráználkodásnak, ezért szigorú törvényekben írták elő a hívek számára, mikor és hogyan élhetnek házaséletet. A hét hét napjából csupán négyen szabadott ágyba bújni a pároknak, csütörtökön és pénteken, illetve vasárnap önmegtartóztatást kellett gyakorolni: előbbi két nap a szentáldozásra való felkészülésé volt, a vasárnap pedig természetesen az Úr napjának számított. Szintén tilos volt szerelmeskedni a nagyböjt ideje alatt, a karácsony előtti 35 napon, illetve pünkösdkor és az azt megelőző időszakban.

Tilos bálnát lopni

Ismét az angolok furcsasága az 1322-ben hozott törvény, miszerint minden partra vetett hal, beleértve a bálnákat is, az uralkodó tulajdonát képezi, ezért elvontatásuk, megcsonkításuk vagy a húsukból való falatozás szigorúan tilos a köznép számára. Egy walesi halász még 2004-ben is úgy gondolta, betartja ezt a törvényt, és felajánlotta II. Erzsébet királynő részére a méretes tokhalat, melyre a parton bukkant – a királynő nagylelkűen visszautasította az ajándékot.

Tilos hegyes orrú cipőt hordani

Hosszú, hegyes orrú cipőt viselő középkori nemes férfiak
Fotó: Dea / Biblioteca Ambrosiana / Getty Images Hungary

A középkor egyik furcsa divathóbortjának számított a – filmekben is gyakran látható – előreugró és hegyes orrú lábbeli viselése, mely idővel odáig fajult, hogy az egymással versengő nemesemberek nevetségesen hosszú és igen balesetveszélyes cipőkkel kínozták magukat. Ugyanakkor mindenkinek megvolt a maga szigorú helye a társadalomban, a rangon aluli egyszerű közemberek még véletlenül sem viselhettek a gazdag nemesekéhez hasonló cipőt – több országban törvényileg szabták meg, melyik néposztály hány centiméter hosszú lábbelit hordhat.

Döglött állatot sem viselhet akárki

Szintén a társadalmi osztályok közötti különbségtételt célozta az a 16. századi itáliai törvény, amely megtiltotta, hogy a közemberek a korszakban népszerű divatkiegészítőt, a cibellinót viseljék. A cibellino nem más volt, mint egy döglött coboly, melynek tetemét különféle ékszerekkel, láncokkal, drágakövekkel díszítették fel.

Tilos kettőnél több fogást enni

A nemesség és az egyszerű emberek között igyekezett éket verni III. Eduárd angol király 1336-ban hozott törvénye is, mely megtiltotta a köznép számára, hogy az étkezések során kettőnél több fogást fogyasszanak el, nehogy utánozni merjék a gazdag urak lakomáit. A karácsony és az egyéb ünnepnapok kivételnek számítottak, ilyenkor bárki annyit ehetett, amennyit akart. Ugyan nincs rá írásos bizonyíték, hogy a furcsa törvényt valaha betartatták, hivatalosan egészen 1856-ig érvényben maradt.

Csak a földesúr beleegyezésével házasodhatsz

Esküvői szertartás a középkorban
Fotó: Dea / Biblioteca Ambrosiana / Getty Images Hungary

A jobbágyok életét számos igazságtalan törvény keserítette – különösen kegyetlennek számított a rendelkezés, miszerint az ifjú pároknak ki kellett kérniük a földesúr engedélyét, ha össze akartak házasodni. Abban az esetben, ha valaki a földesúr beleegyezése és tudta nélkül vezette oltár elé a kedvesét, és ez kitudódott, súlyos büntetésre számíthatott. Az idősebb, megözvegyült asszonyokat a földesurak gyakran kényszerből házasították meg, olyan férfival, akit ők választottak számukra, az érintett félnek semmilyen beleszólása nem lehetett a dologba.

Tilos a parlament épületében meghalni

Listánk utolsó és talán legfurcsább törvénye kicsit kakukktojás, ugyanis mind a mai napig érvényben van Angliában: a középkorból származó rendelkezés megtiltja, hogy bárki meghaljon, miközben épp a londoni Parlament épületében tartózkodik. Még ennél is bizarrabb, hogy a törvény szerint, bárki akit mégis a Parlament épületében ér el a vég, a televízióban közvetített állami temetésre jogosult.

Kíváncsi vagy annak az őrült középkori királynak a történetére is, aki azt hitte, üvegből van, és összetörik? Akkor kattints ide

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.