Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A középkorban még nem moziba, koncertre vagy sporteseményekre jártak az emberek, ha szerették volna egy rövid időre maguk mögött hagyni a dolgos hétköznapokat, és kirúgni a hámból. A szórakozásnak számos ma már kifejezetten furcsának ható módját ismerték a középkori Európában, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Almahalászat
Az almahalászat játékos szokása az angolszász országokban ma is megtalálható, elsősorban a halloweenhez kapcsolódóan, a középkorban viszont az egyik legnépszerűbb játékos ismerkedési formának számított a fiatalok körében. A Tinder középkori változataként szolgáló játékban a nőtlen fiatalemberek nevét ráírták egy-egy almára, melyeket egy vízzel töltött hordóba tettek, a hajadon lányok pedig a foguk segítségével próbálták kihalászni őket. Ha sikerült egy almát kiszedni a hordóból − a szabályok szerint háromszor lehetett próbálkozni −, a gyümölcsön olvasható név gazdája elhívta randizni aznap estére az ügyes és szerencsés hölgyet.
Temetői bulik
A középkori emberek egészen másképp gondoltak a halálra, mint modern kori utódaik: az elmúlást az élet mindennapos részének tartották, ezért a sírkerteket sem kezelték megbolygathatatlan, áhítatos helyként. Ellenkezőleg, gyakran szerveztek kirándulásokat, piknikeket, sőt, ivászatokat és bulikat a temetőkbe, ahol a sírok között vigadtak, és élvezték, hogy az elhantoltakkal ellentétben még élnek és virulnak. A temetői partik egészen durva vigaszságokig fajulhattak.
Állatviadalok
Mai szemmel iszonyú kegyetlenségnek és állatkínzásnak számítanak, a középkorban azonban rendkívül népszerű tömegszórakozási formának bizonyultak az állatviadalok, melyeken különböző vad- és háziállatokat eresztettek egymásnak, az emberek pedig ámulva nézték, miként birkóznak meg egymással. Gyakoriak voltak a kutya- és kakasviadalok, emellett egészen különleges szórakozást nyújtott, amikor egy leláncolt medvéhez engedtek kutyákat, és nézték, melyik fél bizonyul erősebbnek, ügyesebbnek.
Vízi bajvívás
A lovagi tornák furcsa változatának számított a vízi bajvívás, melyben a felek ló helyett egy-egy csónakon, tutajon álltak, gyakran teljes páncélzatban és lándzsával birkóztak meg egymással, a cél természetesen az ellenfél vízbe lökése volt. A törvény szerint efféle játékos (és nagyfokú ügyességet kívánó) párviadalban kizárólag nemesemberek vehettek részt, a parasztok azonban megirigyelték ezt a látványos szórakozási formát, és elkezdték utánozni a lovagokat, uraságokat. Nekik természetesen nem futotta páncélra és lándzsára, ezért leginkább fagerendákkal igyekeztek a másikat a vízbe taszítani.
Verekedős foci
A mai labdajátékok kezdetleges formáját már az ókorban is űzték, a középkorban pedig már egészen népszerűnek számítottak, a mérkőzések menete azonban nem igazán hasonlított a maihoz. A középkori focimeccs alkalmával nem csapatok, hanem nagyobb tömegek, gyakran egy-egy falu teljes harcképes férfi lakossága mérkőzött meg egymással; a cél a labda birtoklása volt, és mivel szabályok nem igazán léteztek, a felek bármilyen eszközt bevethettek egymás ellen. Nem csoda, hogy a mérkőzések gyakran tömegverekedésbe torkolltak, mely természetesen hihetetlenül szórakoztató volt mind a résztvevők, mind a közönség számára.
Pizsamapartik
A középkori Németországban, Svájcban és a skandináv országokban terjedt el a szokás, hogy az egymást szimpatikusnak találó fiatal, kamasz lányok és fiúk átjárjanak egymáshoz, és együtt töltsék az éjszakát. Testiségről azonban szó sem lehetett, a fiatalok szigorúan csak beszélgettek, vacsoráztak, különböző játékokat játszottak, és a ruháikat sem vehették le egymás előtt. Amikor aludni tértek, egy gerendát helyeztek elválasztóként a két ágy vagy a közös ágy két térfele közé, hogy még véletlenül se essenek kísértésbe.
Pestisbulik
A bubópestis, más néven fekete halál a középkor legrettegettebb betegségének számított: a bolhák által terjesztett baktérium a zsúfolt városok elégtelen higiéniai körülményeinek köszönhetően hihetetlen gyorsan terjedt, megtizedelte Európa lakosságát. Senki sem tudhatta, hol csap le legközelebb a rettegett kór, és ki lesz a következő áldozat, ezért járvány idején sokan a „nekünk már mindegy” filozófiáját választották. Népszerűnek bizonyultak a pestisbulik, ahol tömegek gyűltek össze, és önfeledten, minden földi gondot hátrahagyva mulattak napokon, akár heteken keresztül, abban a hiszemben, talán ez lesz életük utolsó lehetősége, hogy kirúgjanak a hámból.
Udvari bolondok
A királyi és földesúri udvarok egyik legnépszerűbb szórakozását természetesen az udvari bolondok nyújtották, akik urukat és parancsolójukat, illetve annak környezetét mulattatták tréfáikkal, mutatványaikkal. A közhiedelemmel ellentétben nem volt elég, ha valaki tudott pár viccet és mulatságosan nézett ki: az udvari bolondoknak érteniük kellett az énekléshez, a hangszeres zenéhez, a tánchoz és az akrobatikához, és minél változatosabb, frappánsabb produkciókat mutattak be, annál nagyobb megbecsülésre számíthattak. Az udvari bolond kiemelt pozíciónak számított, ő volt az egyetlen, aki nyíltan bírálhatta, kigúnyolhatta az uralkodót vagy a földesurat; szolgálataiért cserébe gyakran busás vagyont, sőt, földbirtokot is kaphatott.
