Ha az emberiség valamiben kiváló, akkor az biztosan az, hogy igen találékonyan rukkol elő hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb kínzóeszközökkel. Ez feltehetően már így volt az idők kezdetén is, a középkor viszont kifejezetten hírhedt volt erről.
Azok pedig, akik valamilyen főbenjáró bűnt követtek el, olyan büntetésre számíthattak, amelyet jobb, ha meg sem próbálunk elképzelni.
Ilyen volt az üvegfogda valójában
A gyengébb idegzetűek kedvéért csak óvatosan írunk róla. Kezdjük a nevével: ezt onnan kapta ez a hírhedt cella – amely egyébként főként várbörtönökben volt –, hogy olyan szűk volt, mint az üveg nyaka. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alig lehetett benne leülni, az elítélt jobbára állt, vagy maximum összekucorodott benne. A tetejét egy csapóajtóval zárták le, amit természetesen a fogvatartott nem érhetett el.
Az angol nyelvű forrásokban szereplő neve, az oubliettes, a francia oublier szóból származik, ami annyit tesz: elfelejteni. Ez sokat elmond a cella funkciójáról: akit ide „szállásoltak el”, annak a létezéséről el is felejtkeztek, miután egy kötél segítségével leeresztették a cella aljára. Akit valamilyen oknál fogva életben kellett tartani, vagy aki elég szerencsés volt, annak időnként dobtak le némi ételt, de azért nem ez volt a jellemző.
Így büntették a középkori árulókat is
Sajnálatos módon nem sok hiteles forrás maradt ránk a középkorból az üvegfogdák rabjait illetően, ám a durva bánásmód miatt két feltételezés állja meg a helyét leginkább. Az egyik az, hogy az illető súlyos bűnöket követett el, a másik, hogy a regnáló hatalom ellensége volt, áruló, akivel példát kellett statuálni.
Az Egyesült Királyságban számos ilyen típusú cella található, természetesen már mindegyik használaton kívül van. Az egyik leghíresebb, amiben a legenda szerint Robin Hood is raboskodott, Nothingamben van, de üvegfogdát találunk a Warwick kastélyban is, illetve a Chillingham kastélyban, amit igazi angol kísértetjárta helynek tartanak. Az itteni fogdákban kaparásnyomok is vannak a falon, amelyből arra következtethetünk, hogy a foglyok próbáltak kijutni, mindhiába. Sok turista arról számolt be a kastély megtekintése után, hogy a fogdába lenézve egy szomorú lányt láttak, illetve hogy megmagyarázhatatlan szomorúság fogta el őket.
Az üvegfogda sokakat megihletett
Alexandre Duma francia író Margot királynő című regényében Medici Katalin gúnyolódik egy foglyon, akit ilyen fogdába zártak. És talán meglepődünk, de Thomas Harris A bárányok hallgatnak című regényében, és a filmben is, a sorozatgyilkos börtönlabirintusát is ilyen típusú kínzóhelyként írja le.
Bár ezekből az alkotásokból lehet némi elképzelésünk róla, hogy milyenek lehettek ezek a cellák, valójában nehéz eldönteni, hogy a modern kori kínzások embertelenebbek vagy ezek.
A világnak ma is vannak olyan szegletei, ahol kegyetlen körülmények között tartják fogva az elítélteket, ez a cikkünk erről szól.
