Kosztolányi lánynevet is kapott a keresztelőjén: ez a hivatalos neve

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legnagyobb magyar költők, írók nevét mindenki ismeri. Még az olyan részletekkel is tisztában vagyunk, hogy Petőfi eredetileg Petrovics volt, Jókai nevének végén y állt, és talán az is tudott dolog, hogy Adynak az első keresztneve az András, és csak második az Endre. Azzal viszont nem feltétlenül vagyunk tisztában, hogy mi Kosztolányi teljes neve, pedig biztos megjegyzi egy életre, aki megtudja.

1885. március 29-én megszületett Kosztolányi, akit a család Didének, a barátok később Desirének szólítottak, míg a kiváló nyugatos költőnket érettségi tételként felmondó diákok maradnak a Dezső keresztnévnél. Ugyanakkor a teljes, hivatalos név Kosztolányi Dezső István Izabella. Gondoltad volna? 

Ezért kapta Kosztolányi Dezső az Izabella nevet is

Pozsgai Zsolt némileg tréfásan így ír 2014-es cikkében a Magyar Hírlapban: „Tény, hogy Szabadka szépe (Brenner Eulália, Kosztolányi édesanyja – a szerző) még alig volt tizenkilenc, amikor megszületett a fia. A név választásánál összefeszültek az indulatok. Az apa Istvánt szeretett volna, az anya Józsefet, a nagyapa (Petőfi után) Sándort. Mégis Dezső lett. És hogy mindenki megnyugodjon, kapott egy lánynevet is, így lett a fiú teljes neve: Kosztolányi Dezső István Izabella. Hogy a római katolikus pap mitől keresztelte lánynak is a fiút – nem tudni. Mintha a kisfiú kérte volna, biggyesszék oda az Izabellát is, később legyen miről írnia.”

A furcsának tűnő névadásra egyébként van magyarázat, ezt olvashatjuk Kosztolányi keresztelőjével kapcsolatosan a költő feleségének, Harmos Ilonának emlékirataiban, melyből a Képes Vasárnap 1938/13. száma idézett:

Idézőjel ikon

„Április 7-én, a Szent Teréz-templomban keresztelték meg a kisfiút. Keresztelőpólyáját fényes, fehér selyemnászruhájából varrta az édesanyja. Keresztapja, nagytekintélyű anyai nagybátyja, Hofbauer István, a későbbi altábornagy, keresztanyja, Hofbauer Istvánné, született Oravecz Izabella. A keresztségben a Dezső, István, Izabella neveket kapta.”

Vagyis a vallási szokások, előírások megengedték, hogy a keresztgyermek megkaphassa akár a keresztanya nevét is, aki jelen esetben Izabella volt.

Kosztolányi Dezső és családja 1918-ban

Karinthy Frigyessel mindenből tréfát űztek, még saját halálukból is, és nem átallottak egymás kárára telefonbetyárkodni. Arról viszont, hogy Karinthy gúny tárgyává tette volna legjobb barátja nevét, nem tudni.

Voltak férfiak, akik büszkén viseltek női keresztnevet

Ahogy Háy János is írja Szegény édes-bús pacsirta című esszéjében (Mozgó Világ, 2017/10.), Kosztolányi már csecsemőként összekapcsolódott a „szeretett osztrák kollégához”, Rainer Maria Rilkéhez, akinek szintén jutott a női keresztnevek közül, de ő Kosztolányival ellentétben bátran viselte ezt a kettősséget, nem csak az anyakönyvi kivonatokban.

Rilke mellett számtalan híres férfi viselt női nevet, például Carol Reed filmrendező, Evelyn Waugh regényíró, Dana Andrews színész (Woody Allennél is felbukkan a név: egy gyerek szerelmes az általa nőnek hitt színésznőbe, de barátai felvilágosítják, hogy Andrews férfi), Sandy Koufax baseballjátékos vagy Abbie Hoffman aktivista, a Chicagói Hetek egyike. De idesorolható két ismert zenész, Alice Cooper és Marilyn Manson is.

(A címlapképen egy 1941-es keresztelő látható. Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.