Így néznek ki a világ legkoszosabb városai – Galéria

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sűrű, koszos köd, fullasztó levegő és elviselhetetlen szmog – elképzelni sem tudjuk, milyen lehet az élet a világ legkoszosabb városaiban. Összeállításunkban ezeket a helyeket szedtük csokorba.

Olyan települések is szerepelnek a listán, amelyekre talán nem is gondoltál volna.

Világviszonylatban a levegőszennyezés jelenti a közegészségügy legsúlyosabb környezeti veszélyét. Mint arról már korábban mi is írtunk, Magyarországon évente 8–12 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettséghez köthető betegségek következtében, az érintett területeken élők élete pedig 6–18 hónappal rövidül meg.

Szerencsére azonban Magyarországon még így sem olyan rossz a helyzet, mint a világ egyes nagyvárosaiban. 

Bolygónk legszennyezettebb települései közül sokban magas a népsűrűség, és szinte szavatolható, hogy ezeken a helyeken óriási az ipari tevékenységekkel és járműforgalommal összefüggő károsanyag-kibocsátás. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy jó pár esetben a földrajzi viszonyok is csapdába ejtik a szennyező anyagokat. 

Idézőjel ikon

Egy szó, mint száz: a légszennyezés világszerte óriási fenyegetést jelent az egészségünkre, no és persze az élelmiszer-biztonságunkra is.

És még csak azt sem mondhatnánk, hogy bizonyos országokra vagy régiókra jellemző. Becslések szerint a levegőszennyezés miatt évente körülbelül 3,7 millió koraszülött jön világra, és milliók táplálásához elegendő termést károsít. Ezek a tényezők a világ összhalálozásának 6,7 százalékát okozzák.

Galériánkban a világ legszennyezettebb városait gyűjtöttük csokorba – a képre kattintva lapozhatod.

Galéria ikon

9

Galéria: Ezek a világ legkoszosabb városai
Fotó: Karen Kasmauski / Getty Getty Images

A lista természetesen még bővíthető, hiszen több tucat olyan város is van még a világon, amely versenybe szállhatna a legszennyezettebb település címért. Ilyen például Jakarta is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.