Lehet azt mondani, hogy Kőrösi Csoma Sándor szerencsés csillagzat alatt született, amiért a 18. század végi viszonyok között nemzetközi tanulmányokat végezhetett, és tehetségénél fogva szépen, látszólag töretlenül haladt előre tudományos karrierje. De híres világutazónkat mégis a szenvedélye vitte előre: hogy megtalálja a magyarság gyökereit, amiért átutazta a fél világot.
Hogy Kőrösi Csoma Sándornak a végső célját sikerült-e elérni, az majdnem mellékes, nem is árulom most el, legfeljebb csak a cikk cégén, nem szpoilerezünk. Ugyanis tudós kalandorunk életpályája, kalandjai legalább annyira érdekesek, mint a tervezett célok és a valós eredmények.
Kőrösi Csoma Sándor útja a falusi iskolából a világraszóló sikerig
Az 1788-ban született Kőrösi Csoma Sándor lehetett volna határőr is. Nem ő lett volna az első, aki az életen át tartó, stabil megélhetést nyújtó szakmát választotta volna az erdélyi Háromszék vidékén. Kőrösön, a falusi iskolában végzett tanulmányai után apja, felismerve a gyermek képességeit (ez azért elég nagy dolog volt az 1700-as évek végén), fiát a protestáns, nagyenyedi Bethlenianumba küldte tanulni, ahol a gyermek ingyenes oktatásban részesült. Ám az ingyenes oktatást már akkor sem adták teljesen ingyen, kemény fizikai munkával kellett törlesztenie az intézmény felé.
Tanulmányait kimagasló eredménnyel végezte, és bár nem tudni, hogy pontosan milyen módszerrel végezték a nyelvoktatást a 18. század végén, 19. század elején, tanulmányai végeztével latinul és görögül is megtanult. Ezekhez a nyelvekhez pedig időközben a franciát is hozzávette, sőt megismerte a környékbeli szászok és románok nyelvét is. Magas műveltségének köszönhetően ösztöndíjasként Göttingenben tanult, ami a kor kiváló tudósainak, és nagy könyvtárának köszönhetően a lehető legjobb elérhető alma maternek bizonyult. Itt kezdte el Kőrösi komolyan tanulmányozni a magyarok őstörténetét, azon belül is az ujgur rokonság elméletét, aminek kutatására feltette az egész életét.
Kőrösi Csoma Sándor keleti utazásai
Kőrösi Csoma Sándor először 1819-ben vette az irányt Kelet felé. Bukaresten és Szófián keresztül előbb eredetileg Isztambulban kötött volna ki (a nagy magyar keletkutatók nem hagyták ki Isztambult, ez a világváros volt utazásaik origója), de az itt tomboló járvány miatt végül görög hajóval jutott Alexandriáig, ahol az volt a célja, hogy Göttingenben elsajátított arab nyelvtudását tökéletesítse. Nyelvtanulásra korábban sem sajnálta az energiát: képes volt Temesvárra, majd Karlócára és Zágrábba gyalogolni, hogy a szláv nyelveket tanulmányozza és elsajátítsa.
Alexandriából végül az ott kitört pestisjárvány miatt kellett továbbállnia: Ciprus érintésével előbb Bejrútba ment, majd innen Latakiába. Ahonnan gyalogszerrel érkezett meg a szíriai Aleppóba, ami egy könnyed, romantikus, körülbelül 170 kilométeres séta száraz vidéken, hegyen, völgyön át.
Ám ez még csak a bemelegítés volt, mert később elérte Bagdadot is. Utazásainak egyik fontos állomásaként Teheránban tartott pihenőt. Teheránban a brit nagykövet támogatásának köszönhetően hosszabb időt is eltöltött, amit arra használt fel, hogy perzsa és angol tudását tökéletesítse. Innen indult tovább Kabul érintésével Buharába, ami a mai Üzbegisztánban található ősi város. Jelentősége abban áll, hogy a selyemút egyik fontos állomása, számos ősi épülettel és kulturális emlékkel.
Ugyanezt az utat néhány évtizeddel később Vámbéry Ármin is megtette. Ha ma Buharába kívánunk menni, akkor ezt könnyűszerrel megtehetjük: egy átszállással, kedvező esetben könnyed 100 ezer magyar forintért vehetünk egy retúr repülőjegyet Taskentbe, ahonnan pár óra buszos utazással elérhetjük az ősi várost anélkül, hogy az életünket kockáztatnánk. A 19. század hajnalán azonban egy keresztény utazó számára ez egy közvetlen életveszéllyel fenyegető régió volt, és nem egy diplomata tett itt véres pontot váratlanul rövidre sikerült karrierjére. Utazásai során egészen Kasmírig jutott, ahonnan visszafordulva Lahorban találkozott a Brit Kelet-indiai Társaság egyik alkalmazottjával, a brit hadsereg veteránjával, William Moorcrofttal, aki révén Kőrösi megismerkedett a tibeti kultúrával, és akitől egy Alphabetum Tibetanum című kötetet kapott kölcsön. Ez vezette Kőrösit arra, hogy Moorcroft ajánlólevelével találkozzon utazónk a yanglai Lámával. A találkozásról így ír Kőrösi Csoma Sándor:
Zanskarban való időzésem alatt ezen értelmes Lámának ügyes útmutatása folytán, nyelvtanilag megtanúltam a tibetit, s megismerkedtem azon irodalmi kincsek néhányával, melyek 320 vaskos nyomtatott kötetben foglalvák, s mely kötetek az összes tibeti tudományosság- és vallásnak alapját képezik.
(Terjék József: Emlékek Kőrösi Csoma Sándorról)
A kitűzött cél elérése előtt a malária legyőzte Körösi Csoma Sándort
A Zadaskhban töltött igen sanyarú időszak alatt elsajátította a tibeti nyelvet, 30 ezer szavas szójegyzéket állított össze, munkásságának gyümölcseként végül megszerkesztette az 1834-ben megjelenő, első használható tibeti szótárt és nyelvtant, amit fő művének tekinthetünk. Emellett összeállította a buddhista műszavak gyűjteményét, és rengeteg nyersanyagot gyűjtött a tibeti irodalomról is. Könyvei sorra jelentek meg az Asiatic Researchben. Az útjaira otthonról érkező támogatásokat és egyéb bevételeit arra használta fel, hogy Nagyenyeden alapítványt hozzon létre tehetséges diákok támogatására, a többi pénzét pedig szülőfaluja, Kőrös lakói és rokonai között osztotta szét.
Ám Kőrösi Csoma Sándor végcélja nem Tibet volt, hanem az ujgurok tanulmányozása. Ezt a célját korábban anyagi okok miatt, illetve az út veszélyessége miatt nem tudta teljesíteni, ezért 1842-ben útra kelt, hogy Tibet fővárosán, Lhaszán keresztül Észak-Kína felé vegye az irányt, hogy találkozzon a magyarok rokonainak tartott ujgurokkal. Dardzsilingben, a mai Nepál és Bhután között elterülő indiai tartomány városában azonban ledöntötte lábáról a malária. A lázrohamoktól legyengült szervezete néhány nap múlva feladta a küzdelmet, Kőrösi Csoma Sándort 1842. április 11-én reggel 5 órakor érte a halál, szülőfalujától, Kőröstől mintegy 5500 kilométeres távolságra. Végső célját soha nem érhette el, mert mint az a későbbi kutatásokból kiderült, az ujgur nép török eredetű, és nem kapcsolódott a magyarok őstörténetéhez. Öröksége azonban világraszóló tudományos sikert hozott neki és szülőföldjének.
Ha érdekel, milyen híres utazókat adott hazánk a világnak, olvasd el következő cikkünket is!
