IV. György kizárta a királynőt koronázásáról, Mária királynő új trónt követelt: a brit koronázások sosem unalmasak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha nem tartjuk valószínűnek, hogy III. Károly koronázását is ehhez hasonlóan pikáns események színesítik majd, jó tudni, hogy a királyok és királynők sem viselkedtek mindig mintaszerűen saját koronázásuk alatt vagy előtt.

III. Károly koronázási ceremóniájában az okozza majd a legnagyobb meglepetést, hogy sokkal egyszerűbb, rövidebb, az alattvalókhoz közelebb álló lesz, mint amilyeneket eddig láthatott a brit nagyérdemű. Nem gondoljuk, hogy különös követelésekkel áll elő – habár nagy különcként tartják számon –, egy ilyen alkalommal azonban biztosan teljesíti a kötelességét a birodalom érdekében.

A király is csak ember – a koronázásán is

Voltak ugyanakkor olyan koronás fők is, akik allűrjeinek az sem tudott gátat szabni, hogy épp az egész világ őket figyelte. 

Persze, ezekről a koronázásokról még nem készült percről percre közvetítés, nem lehetett őket élő streamen, sőt, még a tévében sem figyelemmel kísérni.

Ilyen körülmények között nem annyira csoda, hogy egészen extrém esetek is bekövetkezhettek.

IV. György király a koronázását elég kegyetlenül intézte: a királynőt kizárta róla
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Kezdjük például azzal, amikor a királynőt egyenesen kizárta hitvese a Westminster-apátságból! A csúfság Brunszvik Karolinával esett meg, aki bár IV. György felesége volt, ez csak kölcsönös gyűlöletben nyilvánult meg. Az elsőfokú unokatestvéreknek azért kellett összeházasodnia, mert Györgynek feleségre és örökösre volt szüksége, meg arra, hogy tetemes adósságait ki tudja fizetni. Egy közös gyermekük született – Sarolta hercegnő később szülés közben elhunyt –,

Idézőjel ikon

de már házasságkötésük után egy évvel különköltöztek, és György egyetlen vágya a válás volt.

Az emberek György mellé álltak, még arra is létrejött egy bizottság, hogy kiderítse, hátha házasságon kívüli gyermek Sarolta.

A későbbi IV. György felesége mozgását akadályozta, majd elérte, hogy külföldre költözzön, ahova apanázst küldött neki. A hűtlenséget nem tudta rá bizonyítani, de olyannyira gyűlölte, hogy lányuk haláláról sem értesítette – tévedésből, egy eredetileg a pápának címzett levélből kellett rájönnie.

A válás lehetőségeit egy bizottság vizsgálta, III. György azonban meghalt 1820-ban, fia pedig IV. Györgyként trónra léphetett. Az ügy így megállt, Karolina névleg királyi hitvessé vált, de egy újabb bizottság megfosztotta a címtől, és felbontotta a házasságot.

Az 1821-es koronázásról explicite kitiltották Karolinát, aki mégis az apátsághoz utazott.

A tömeg végignézte, ahogy minden bejáratnál elutasítják, s bár eleinte mellette álltak, ellene fordultak. A megalázott asszony két hét múlva elhunyt: György megkapta, amit akart, a szabadságot. Élete végégi Maria Fitzherberttel élt együtt.

Így változtak a szertartások

II. György is komoly döntést hozott koronázása előtt: igaz, itt a fentiekhez hasonló drasztikus lépésről nincs szó. Ő azt határozta el, teljesen más uralkodó lesz, mint apja volt, ennek részeként pedig a koronázási szertartáson is változtatott egy nagyot. Felkérte Georg Friedrich Händel zeneszerzőt, hogy négy új himnusz megírásával segítsen neki tiszta lappal indulnia uralkodói minőségében: az „Erősítsd meg a kezed” volt az első koronázási himnusz, amelyet II. György király és Karolina királynő számára játszottak el a Westminster-apátságban, majd a „Zádok, a pap” és a „A király örülni fog” következett. Karolina királynő megkoronázásakor „A szívem jelzi” hangzott el.

Ezt a négy himnuszt a mai napig előadják a modern koronázási szertartásokon és más királyi eseményeken

 az Egyesült Királyságban és világszerte.

Hasonló ötlettől vezérelve változtatott I. Mária királynő is: ő új koronázási trónt és olajat kért, mivel úgy vélte, protestáns bátyja, VI. Eduárd beszennyezte a szertartás egyes elemeit. Az arras-i katolikus püspöktől kapott olajat, és az új trónust állítólag a pápa küldte neki. Nem csoda, hogy a királynő ennyire ellenezte a protestáns hitet: apja azért tért át rá, hogy elválhasson anyjától. Mária kicsit túlzásba vitte a negatív érzelmeket: véreskezű uralkodóként rengeteg protestánst kivégeztetett.

Viktória királynővel jól kiszúrtak, mégis élete legbüszkébb napjaként emlékezett koronázására
Fotó: Rischgitz / Getty Images Hungary

Viktória igencsak pórul járt

Viktória koronázásán ezzel szemben a teljes káosz uralkodott. Senkit sem készítettek fel megfelelően a ceremóniára, melyre 1838-ban került sor. Az ötórás, maratoni szertartáson a következő furcsa események következtek be:

  • Egy idős férfi legurult a lépcsőn a királynő előtti hódolatból.
  • Viktória rossz ujjára erőltettek fel egy gyűrűt, ami nagy fájdalmat okozott neki.
  • Egy ponton pedig azt mondta neki a püspök, hogy vége a ceremóniának, holott az még tartott, így a királynőt a távozását követően vissza kellett hozni az apátságba.

Mindezek ellenére naplójában úgy írt az eseményről, mint arról a napról, amelyre egész életében a legbüszkébb volt. Fia, VII. Eduárd azért emlékezett a dologra, és saját koronázását kicsit jobban kontrollálta.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.