Kontaktlencséje miatt majdnem elvesztette a látását: ezt rontotta el

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 25 éves Steph Carrasco először arra figyelt fel, hogy viszket a szeme. Aki rendszeren hord kontaktlencsét, az tudja, hogy ez meglehetősen gyakran előfordul. Eszünkbe sem jut arra gondolni, hogy veszélyes is lehet.

A szemet gyakran irritálhatja a kontaktlencse, főleg akkor, ha már régóta van a szemen, vagy nem tisztították meg megfelelően. A szemszárazság is gyakori tünet, de szemcseppekkel jól kezelhető. De a Carrasco szemét érintő viszketés csak nem akart elmúlni, így elment a szemészéhez.

Még éppen időben ahhoz, hogy megmentsék a látását. A vizsgálat során ugyanis kiderült, hogy egy agresszív baktérium olyan mértékű fertőzést okozott a szemeken, hogy fekély (egyfajta nyílt seb) alakult ki a szaruhártyán. A lány állapota olyan súlyos volt, hogy kizárólag új szaruhártya beültetése menthette meg a látását. 

A nem megfelelően használt kontaktlencse veszélyes is lehet
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

A kontaktlencse veszélyei

A rémült és eddigre már alig látó Carrascót egy szemészeti szakkórházba küldték. Egy hetet töltött ott, miközben az orvosa megpróbálta csökkenteni a fekély méretét. Ez napi 72 szemcsepp beadását jelentette. Bár a szaruhártyán kialakuló fekély a hegesedés miatt maradandó látásvesztést okozhat, időnként kezelhető antibiotikus vagy gombaellenes szemcseppekkel. Ez esetben azonban nem jártak sikerrel, így azonnali szaruhártya-átültetést kellett végezni, hogy megmentsék a fiatal nő látását. A beavatkozás jól sikerült, három héttel később Carrasco látása javult, és minden remény megvan rá, hogy teljes mértékben vissza is tér.

Ezekre vigyázz!

Esete azonban felhívja a figyelmet a felelős kontaktlencse-viselésre: ha tehetjük, éjszaka ne hordjuk a lencséket, s ha már elhasználódtak, cseréljük őket újakra. Ez azért fontos, mert a szabad szemmel szinte nem is látható karcolások a szaruhártyának dörzsölődve nagy károkat okozhatnak. Épp emiatt a kontaktlencsét viselő emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szaruhártyafekélyt. Az NHS szerint ez a kockázat tízszer nagyobb, ha valaki éjszakára viseli őket. Nemcsak a lencséken, de a tisztítóoldatban is megtelepedhetnek agresszív baktériumok, így körültekintően pucoljuk a lencséket. Évente egyszer akkor is vizsgáltassuk meg a látásunkat és szemeink egészségét, ha semmilyen tünetet nem tapasztalunk. Az égő, viszkető érzés, a szem kivörösödése, az idegentest-érzés, a homályos látás, a szemhéjak megduzzadása, vagy a fájdalom pedig arra figyelmeztet, hogy azonnal forduljunk orvoshoz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.