Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ma már szinte alig ismerik a nevét, egykor viszont a magyar film legnagyobb nevettetője és első igazi sztárja volt Huszár Károly, művésznevén Pufi, aki Hollywoodban is jelentős karriert futott be. A jellegzetes, kövér testalkatáról híressé vált színész a világháború idején a nácizmus elől menekült, végül szovjet gulágon érte a halál.
Biztosítási ügynökből lett a magyar kabaré „kövér embere”
A Pufi néven híressé vált komikus sztár Hochstein Károly (más források szerint Hochstadt Károly) néven látta meg a napvilágot Budapesten 1884-ben, középosztálybeli értelmiségi zsidó családban, orvos édesapa gyermekeként. A középiskola elvégzése után biztosítási hivatalnokként helyezkedett el, mígnem húszéves korában úgy döntött, megpróbálkozik a színészkedéssel – elvégezte az Országos Színészegylet drámaiskoláját, majd a Városligeti Vígszínpadon (gúnynevén a röhögtetőben) kapott állást, elsősorban komikusnak ítélt, robusztus testalkatának köszönhetően.
A Vígszínpadot a Népszínház, a Thália Színház, a Magyar Színház, illetve különböző kabarék követték, hősünk, aki ekkoriban vette fel a Huszár Károly művésznevet, párhuzamosan alakított drámai epizódszerepeket és komikus, zenés darabok figuráit, egyedi karakterének köszönhetően mindig kicsit kilógott a korabeli színházi világ skatulyáiból. Hamarosan a kabarék állandó műsorszámává vált Pufi, a kövér ember, akinek tehetségére Nagy Endre, a Modern Színpad Cabaret igazgatója figyelt fel igazán, és igyekezett minél jelentősebb szerepekhez juttatni.
A színpadi sikerek nyomán 1913-ban Huszár Pufi filmes szerződést kapott, a Krausz doktor a vérpadon című moziszkeccsben mutatkozhatott be a vásznon, a következő év elején pedig már önálló burleszkkarakterként három kisfilmben is főszerepet játszott, melyekben a hangosfilm későbbi nagy nevettetője, Kabos Gyula volt a partnere. A három alkotásból egyedül a Pufi cipőt vásárol maradt fenn az utókornak, melynek Molnár Ferenc írta a forgatókönyvét (aki később letagadta ezeket az „alantas” munkáit).
Pufi figuráját és a szinte kizárólag túlsúlyos, 136 kilós testalkatára építő poénokat nagyrészt a korszakban népszerű hollywoodi „kövér ember”, John Bunny, idehaza ismert nevén Duci bácsi filmjeiről koppintották, ennek dacára a Pufi-filmek rendkívül sikeresnek bizonyultak. Hamarosan Pufi vált a legismertebb filmszínésszé a hazai közönség körében, népszerűségét bizonyítja, hogy az első világháború idején még a frontra is ellátogatott a katonákat szórakoztatni, akik nagy örömmel és sztároknak kijáró módon fogadták.
Németországban és Amerikában is sztárrá vált
Hősünk azonban úgy gondolta, a magyar filmiparnál nagyobb fába is belevághatja a fejszéjét, és a háború közepén, 1917-ben az Egyesült Államokba utazott, ahol több próbafelvételt is készítettek vele, és egy rövidfilmben is szerepet kapott, mégsem maradt sokáig Hollywoodban. 1919-ben Németországban telepedett le, ahol Karl Huszar, illetve Karl Puffy néven sikeres és gyakran foglalkoztatott epizodistává vált, legismertebb szerepét Fritz Lang világsikert aratott misztikus thrillerjében, az 1922-es Dr. Mabuse, a játékosban alakította.
Ha nem sikerül először, próbáld meg még egyszer – gondolhatta Pufi, aki 1924-ben ismét Amerikába költözött, és ezúttal sikerült is állandó szerződéshez jutnia az Álomgyárban, köszönhetően annak, hogy az említett Duci bácsi, illetve a rejtélyes gyilkossági ügybe keveredett és emiatt kegyvesztetté vált Roscoe „Fatty” Arbuckle hiánya miatt megüresedett a „kövér ember” szerepköre. A tengerentúli közönség Charles Puffy művésznéven ismerte meg és zárta a szívébe a nagydarab burleszkhőst, aki 25 kisfilmben szerepelt a Universal stúdió égisze alatt, de más nagy hollywoodi filmgyárakban is megfordult.
A kisfilmekben Pufi játszotta a szerencsétlen kövér embert, aki különböző helyszíneken és karaktertípusokban (például cowboyként) csetlik-botlik, mutatványait mindig saját maga végezte, kaszkadőr nélkül; a filmes karrierrel párhuzamosan hősünk New Yorkban a magyar nyelvű Fészek Klubban terjesztette a pesti kabaré hírét az Újvilágban. Már-már félelmetes külsejének dacára Huszárt mindenki kedves, joviális és rendkívül nagylelkű embernek ismerte, aki vasárnaponként impozáns otthonában látta vendégül ebédre a külhoni magyarság színét-javát; a felesége által készített gulyás, pörkölt és palacsinta nemcsak isteni finom volt, de visszaidézte a messzi Magyarországot is.
Végtelenül nagylelkű emberként ismerték
A sztori szerint Huszár titokban gyakran tíz-húsz dolláros bankjegyeket csempészett vendégei zakójának a zsebébe, mialatt azok ebédeltek, és önzetlen segítéségéért sohasem várt hálát: amikor a megajándékozottak észrevették és megköszönték az adományt, úgy tett, mintha nem is tudná, miről beszélnek. Pufi állítólag jó barátságot ápolt a magyar származású úszóbajnokkal, Johnny Weissmüllerrel, aki később a Tarzan-filmek sztárjaként vált világhírűvé; egy anekdota szerint a két híresség egy alkalommal a mexikói határ mellett kirándulva eltévedt, végül egy kis kunyhóra leltek, ahol két öregember lakott.
Megkérték angolul a kunyhó gazdáit, hadd maradhassanak éjszakára, majd amikor egymás között magyarul kezdtek beszélni, döbbenetükre a két öreg is az „óhaza” nyelvén szólalt meg – kiderült, hogy még Kossuth Lajossal együtt érkeztek Amerikába, és abból élnek, hogy gyógyvizet importálnak fürdők számára.
A hangosfilm megjelenése és térhódítása azonban egy csapásra véget vetett az erős akcentussal beszélő Pufi hollywoodi karrierjének, hősünk 1929-ben kénytelen volt visszatérni Európába, ahol ismét Németországban telepedett le, játszott többek között a Marlene Dietrich főszereplésével készült A kék angyalban. Hitler hatalomra jutását követően származása miatt németországi karrierje is ellehetetlenült, ezért végül hazatért Magyarországra, a Dunakanyarban, Verőcén vásárolt magának egy pompás villát – melyet Huszár-laktanyának nevezett el –, ahol gyakran vendégül látta a hazai filmes, színházi és irodalmi élet nagyjait, rendszeres látogatói közé tartozott Jávor Pál, Karinthy Frigyes és Gózon Gyula is.
A ’30-as években Huszár szerepelt néhány magyar vígjátékban (Az ember néha téved, Nehéz apának lenni), többnyire azonban visszavonult a filmezéstől; egy rövid ideig az óbudai Kisfaludy Színház igazgatója volt, játszott a Belvárosi Színházban és a Pesti Színházban, illetve humoros formában megírta emlékiratait, amerikai élményeit és kalandjait Egy kövér ember meséi című tárcakötetében.
A nácizmus elől menekült, szovjet munkatáborban halt meg
A szervezett zsidóüldözés azonban a náci Németország szövetségesévé lett Magyarországot is elérte, ezért 1941-ben Huszár úgy döntött, minden hazai vagyonát hátrahagyva végérvényesen Amerikába költözik. Feleségével, Medek Ilonával és egy barátjukkal, bizonyos Rátkai úrral hagyták el az országot, a háború miatt azonban az Európát Amerikával összekötő légi és tengeri utak járhatatlanná váltak, ezért kerülő utat kellett választaniuk, a Szovjetunión és Japánon keresztül kívántak az Egyesült Államokba jutni.
Vonattal Moszkvába utaztak, ahonnét a transzszibériai expresszen mentek tovább a 9000 kilométerre lévő Vlagyivosztokba, azt remélve, onnét hajóval Tokióba, majd az óceánon keresztül Los Angelesbe juthatnak, a kéthetes vonatút közben, 1941 júniusának végén azonban Magyarország hadba lépett a Szovjetunió ellen. Amikor a társaság megérkezett Vlagyivosztokba, a pályaudvaron ellenséges idegenként letartóztatták, és egyenesen a gulágra, a kazahsztáni Karagandában található kényszermunkatáborba hurcolták őket.
Az 56 éves, szív- és tüdőproblémákkal küzdő színész szervezetét hamar felőrölték a gulágon uralkodó borzalmas körülmények, az éhezés, a járványok és az embertelen hideg; a kövérségéről ismert egykori burleszksztár csontsoványra fogyva, diftériában halt meg a szovjet pokolban, 1943 nyarán. Felesége szintén a gulágon veszett oda, nem sokkal később.
