Nem hitt az álmai figyelmeztetésének, belehalt a kolostor lebontásába az építőmester

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A régi épületekben az a csodálatos, hogy mindegyiknek van egy története: ez szólhat letűnt idők királyairól, szerelmes ifjakról, elrejtett kincsekről és kincsvadászokról, híres vagy egyszerű emberekről. A sort a végtelenségig lehetne folytatni. Esetünkben szintén izgalmas a legenda, de mielőtt belevágunk, ejtsünk néhány szót a Netley-kolostor évszázadokon átívelő, valós történetéről.

A kolostort 1238-ban alapította Winchester befolyásos püspöke, Peter des Roches. Az élet úgy hozta, hogy már nem érhette meg az építkezés kezdetét sem. Nem sokkal később szerzetesek érkeztek egy szomszédos apátságból, és amíg fel nem épült a kolostor, ideiglenes faházakban laktak.

A kolostor kézről kézre járt

A Netley-kolostor a legjobb állapotban lévő ciszterci kolostorrom Dél-Angliában. Nehéz megmondani, hogy minek köszönheti, hogy ennyire épen megmaradt, főleg, hogy több tulajdonosa is volt az évszázadok során, akik különböző célokra használták. Az építése idején III. Henrik lett a kolostor pártfogója, ám később az épület egészen más sorsra jutott.

Az angolok imádnak piknikezni, és ezt egy kolostor romjainál is szívesen teszik
Fotó: F. J. Mortimer / Getty Images Hungary

VIII. Henrik uralkodása idején, amikor az angol uralkodó megalapította az anglikán egyházat, és teljes mértékben elszakadt a katolikus egyháztól, egyúttal felszámolta a katolikus kolostorokat is. Ennek elsősorban nem vallási oka volt, a király egyszerűen el akarta vágni a pénzügyi szálakat is Rómával, így elvette a szóban forgó birtokokat, az egyéb vagyontárgyakat, és ezeket angol nemeseknek ajándékozta. 

A Netley-kolostor így került Sir William Paulet márki, királyi kincstárnok tulajdonába, és ő építette át a kolostort igazi nemesi kúriává. Az átalakítás során megtartotta a kolostor épületeinek egy részét, kialakított egy központi udvart, viszont teljesen lerombolta a szerzetesek ebédlőjeként szolgáló helyiséget. 

A kolostor körül több legenda is kering

Az egyik szintén egy új tulajdonoshoz köthető: a 18. század legelejéről származik, amikor egy Walter Taylor nevű építőmestert bíztak meg az épület elbontásával, hogy a köveket eladhassák építőanyagként. Miután Taylor megállapodott a gróffal a bontásról, szörnyű álmot látott: amint az egyik ablakot ki akarta venni a helyéről, egy kő a fejére esett, és szörnyethalt. 

Ha az építőmester hallgatott volna az álmára, akkor talán túléli a bontást, így viszont a kolostort mi is megtekinthetjük
Fotó: Dukas / Getty Images Hungary

Ez annyira megijesztette, hogy el is akart állni az üzlettől, ám végül meggyőzte magát, és nekifogott a munkának. Szerencsétlenségére, mert pontosan az történt, amit álmodott, és valóban belehalt a sérülésébe. 

Egy másik legenda szerint, amikor a kolostort fel akarták számolni VIII. Henrik uralkodása idején, a kincseket egy titkos alagútba rejtették az épület alatt. Egy kalandor, a kincs után kutatva talált egy elhagyott folyosót, ám rémületében visszafordult, csak annyit kiáltott: „Isten nevében, zárják le azonnal!”, majd összeesett, és meghalt. Nos, úgy tűnik, ha hiszünk a legendákban és a szellemekben, hogy a kolostor igen jól védi magát a betolakodóktól, ám jelenleg ingyenesen látogatható,

Idézőjel ikon

és a honlap szerint csak a kullancsoktól kell tartanunk, a kísértetektől nem.

Nemcsak az épített környezethez kapcsolódóan találunk legendás helyeket, a természet is bővelkedik ilyenekben, olvasd el cikkünket a csontvázakat rejtő tóról

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.