1944. június 6-án Franciaországban, a normandiai partraszállás után kitört az eufória. Az örömbe azonban csakhamar viszolyogtató gyakorlat is vegyült: a kollaboránsnak vélt nők megszégyenítése, megbüntetése, sőt: kivégzése.
„Hogy ne kelljen megbüntetni a vétkeseket, nőket hurcoltak meg. Képesek voltak arra vetemedni, hogy kopaszra nyírják őket” – írta a francia költő, Paul Éluard. Valójában a kopaszra nyírás csak egy volt a lehetséges büntetések közül. Számtalan fényképen látható, hogy az épuration sauvage során félmeztelenre vetkőztetik, kátránnyal bekenik a kollaboránsnak tartott nőket, akiknek így kellett végigsétálniuk a városokon, miközben a sokaság gúnyolta, köpdöste, rugdosta őket. Sokszor autókon vagy szekereken föl is vonultatták őket; nem véletlen, hogy a jelenséget azóta „förtelmes karnevál”-ként (le carnaval moche) emlegetik a történészek. Legrosszabb esetben meg is ölték őket: a tisztogatás során Franciaország-szerte 6000 ember vesztette életét, és legkevesebb 20 000 nőt nyírtak kopaszra.
Nyilvános megalázás
„Meglehetősen azonos módon zajlanak ezek a népítéletek. A »bűnös« felelősségre vonása hangsúlyozottan nyilvános aktus. A megszégyenítés a település valamely kiemelt fontosságú pontján (polgármesteri hivatal előtt, a templomtéren, hamarjában összetákolt pódiumon, egy háznak a térre néző erkélyén stb.) történik. A vétkest kopaszra nyírják, többnyire félmeztelenre vagy meztelenre vetkőztetik, arcára, testére, festékkel vagy kátránnyal horogkeresztet mázolnak, nyakába táblát akasztanak, amely egyértelműen minősít: »följelentő«, »kollaboráns«, »németek szajhája«. Igen gyakori, hogy a tömeg, valósággal körmenetet tartva, a település valamennyi főbb útvonalát végigjáratja a »bűnössel«”– írja Léderer Pál a jelenségről szóló tanulmányában.
Ősi büntetés
A nők fejének kopaszra borotválása mint büntetés már a Bibliában is megtalálható, de a középkorban is elterjedt a házasságtörő nőkkel szemben. Egyfajta nyilvános megbélyegzésről van szó, amit a 20. században ismét bevetettek. Miután Franciaország 1923-ban elfoglalta a Rajna-vidéket, a katonákkal kapcsolatba kerülő német nők is ugyanerre a sorsra jutottak, majd a második világháború idején a náci állam parancsot adott ki, hogy azokat a német nőket, akik nem árjákkal létesítettek szexuális kapcsolatot, szintén ilyen módon kell nyilvánosan megbüntetni. A spanyol falangisták is alkalmazták a büntetésnek ezt a módját, ami az irodalomban is megjelenik: Hemingway Akiért a harang szól című regényében Maríával, Robert Jordan szeretőjével is ez történik:
„Gyönyörű az arca, gondolta Robert Jordan. S még szebb volna, ha nem nyírják le a haját. Így szoktam fésülködni, mondta a lány, és nevetett. (…) Valladolidban nyírták le a hajam. Már majdnem kinőtt.”
Tehetetlen férfiak bosszúja?
A kopaszra nyírás büntetése mögött az a feltevés áll ősidők óta, hogy a hajától (azaz csáberejétől) megfosztott nő ezután engedelmesen bele fog tagozódni a macsótársadalomba, mivel a nőiessége megsemmisül. A lelkes tömeg, amely nemrég még egészen másért lelkesedett, most felbőszült, és a haragját a nőkre irányította.
Feminista történészek szerint a nők elleni bosszú egyfajta engesztelést jelentett a frusztrációért és az impotencia érzéséért az országuk megszállása miatt megalázott férfiaknak.
Kik voltak a vízszintes kollaboránsok?
Franciaországban ezeket a nőket „vízszintes” vagy „hanyatt fekvő” kollaboránsok”-nak (collaboration horizontale) nevezték. Ismert még az érzelmi kollaboráns (collaboration sentimentale) és a női kollaboráns (collaboration féminine) kifejezés is. A kollaboráns nők a német megszállókkal szexuális, baráti, esetleg munkakapcsolatot tartottak fenn – amit természetesen utólag igazoltak „jóakaratú” szomszédaik vagy ismerőseik. Elegendő volt az is, hogy valaki egy német katona varrónőjeként vagy takarítónőjeként keresse a kenyerét a megszállt országban, 1944 után könyörtelenül megbüntették érte. „Ezeket a nőket a németekkel való fraternizálással vádolják, vagyis: nemhogy nem viselkedtek ellenségesen az ellenséggel, de kedvtelve fogadták, bátorították a németek kurizálását, elfogadták a németek fölkínálta apróbb vagy nagyobb szívességeket, együtt mutatkoztak velük nyilvánosan” – szerepel az említett tanulmányban.
Egy beszélgetés következményei
A nők egy része valóban lefeküdt náci katonákkal: saját elhatározásból, vagy mert prostituált volt, vagy megerőszakolták. Néhányan személyes bosszú célpontjai voltak, akiket hamisan vádoltak kollaborációval. Olyanok is akadtak, akik csak beszélgettek a megszállókkal, mint például az a koszorúkészítő Toulouse-ban, aki egy nap otthon dolgozott nyitott ablak mellett, amikor egy német katona odasétált hozzá, és beszélgetni kezdett vele. A felszabadulás után egy szemtanú feljelentette, a csőcselék lemeztelenítette, megnyírta, és keresztülhajtotta a városon, tinédzser lánya szeme láttára. A megbüntetettek többsége hajadon volt, özvegy, vagy olyan férjes asszony, akinek a férje fogságban vagy a fronton sínylődött. Ezeknek az egyedülálló anyáknak néha a németekkel való kapcsolattartás volt az egyetlen módja arra, hogy élelmet szerezzenek gyermekeiknek.
A szívem a hazámé, de…
A haj kopaszra nyírásának mintája gyorsan elterjedt a D-nap után. Amint egy települést felszabadítottak a szövetségesek, az önjelölt hajnyírók munkához láttak. A gyakorlatnak korabeli hírességek is áldozatul estek: például az ismert filmszínésznő, Arletty, aki korábban intim kapcsolatot tartott fenn a Luftwaffe egyik tisztjével.
A német katona a Hôtel Ritzbe vitte vacsorázni, miközben a franciák jó része éhezett. Az őt erkölcsileg elítélő tömegek felháborodása valójában ebből táplálkozhatott.
„Az eset elhíresült: a vádpontokat fejére olvasó bizottságnak azzal a szállóigévé vált mondattal válaszolt volna: »Mon coeur est francais, mais mon cul est international« – vagy, egy másik változat szerint: »Mon coeur est á la France, mon cul est á moi.« A két változat együtt, némi poetica licentiát engedélyezve magunknak, így magyarítható: »A szívem a hazámé, a p…ám az enyém, azt csinálok vele, amit akarok«” – írja Léderer Pál.
Híres kollaboráns nők
Egy másik színésznő, Mireille Balin is szerelmi kapcsolatot tartott fenn egy bajor vegyiparos fiával. A pár Monacóba menekült, és már a házasságot tervezték, amikor a francia belügyi ellenállás tizenegy tagja rajtuk ütött. A színésznőt megerőszakolták, a pár mindkét tagját letartóztatták és börtönbe zárták. Noha néhány hónap múlva szabadultak, sem a szerelmük, sem Balin karrierje és idegállapota nem élte túl a nehézségeket: a színésznő alkohol- és drogfüggővé vált, elfeledetten és magányosan halt meg. A legismertebb „vízszintes kollaboráns” azonban Coco Chanel volt: Párizs német megszállása alatt szenvedélyes viszonyt tartott fenn Hans Günther von Dincklage báróval, a német szuperkémmel, aki személyesen Goebbelsnek és Göringnek jelentett. „Szörnyű dolgokat tettem. De nem volt más választásom. És mindig tisztában voltam azzal, mit kockáztatok. Mégsem gondoltam volna soha, hogy eljön ez a perc. A németek elhagyják Párizst, és én nem számíthatok feloldozásra az utolsó pillanatban” – írta 1944 őszén a divattervező.
Titkolták a származásukat
A legsúlyosabb büntetések kétségkívül azokat a nőket érték, akik szexuális kapcsolatot tartottak fenn a német katonákkal. Párizsban prostituáltakat rugdostak halálra, mert német katonák is voltak az ügyfeleik között. De számos arisztokrata nő is áldozatul esett az erőszakos hajvágásnak: ők azért, mert német tisztekkel egyezkedtek. Franciaországban becslések szerint mintegy 80 000 gyermek született Wehrmacht-katonáktól, akiknek gyakran egész életükben nem árulták el, ki az apjuk. Többen csak édesanyjuk halála után bukkantak olyan dokumentumokra, amelyekből megsejtették az igazságot.
Európai viszonyok
A megszállt Európa más országaiban, köztük Szerbiában, Belgiumban, Olaszországban, Hollandiában és Norvégiában is érték atrocitások a kollaboránsnak tartott nőket, de a franciaországi „hullámhoz” hasonló tömeges kopaszra nyírásokra nem került sor. Norvégiában tyskertønak („német szajha”) nevezték azokat a nőket, akik aktívan részt vettek a Lebensborn-programban, vagy önként vállalt intim kapcsolatuk volt egy német katonával. Az ABBA egyik tagja, Anni-Frid Lyngstad is egy ilyen kapcsolatból született. Norvégiában a „vízszintes kollaborációval” vádolt nőket nem nyírták kopaszra, hanem száműzték, letartóztatták vagy internálták, gyermekeiket (becslések szerint 8–12 000) szintén száműzték és törvénytelennek tartották. Dániában legkevesebb 6000 csecsemő született német apától – és még többen lehetnek azok, akik erről nem is tudnak, mert eltitkolták. Hollandiában számuk 16 000 és 50 000 közé tehető. A megszállt Európában német katonáktól született gyermekek teljes száma nem ismert, de a becslések szerint 1 és 2 millió között lehet.
