Bár élete fő műve volt, amelyet ma már minden magyar ismer, Kölcsey Ferenc nem tartotta különösebben kiemelkedő munkájának a Himnuszt.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le leghíresebb művét, a nemzet imádságát. Arról, hogy mit gondolt róla, sokat elárul, hogy amikor élete végén felsorolta, mely verseire a legbüszkébb, csak a „Hervadsz, hervadsz, szerelem rózsája”, az „Ültem csolnakomban” és a „Vanitatum vanitas” szerepelt köztük. A költő ráadásul hátramaradt leveliben és prózai műveiben sem említette sehol a Himnuszt.
Kölcsey Ferenc alábecsülte a Himnuszt
A Magyar Nemzeti Múzeum szakértője, Kovács Enikő szerint Kölcsey éppen ezért a Himnusz megjelentetésére sem fektetett komoly gondot.
Egy általa alábecsült lapba, a Kisfaludy Károly által szerkesztett Aurorába küldte be, ami 1828 decemberében tette közzé.
A költőt 1838 nyarán érte utol a halál, de még ekkor sem sejtette, hogy költeménye mekkora utat fog bejárni. Műve csak ezután híresült el – viszonylag gyorsan, vélhetően a személye körül kialakult kultusznak köszönhetően.
Egy istenes ének ihlette
Nyáry Krisztián irodalomtörténész egy korábbi cikkében idézte fel, hogy Kölcseyre igen nagy hatást tett A Szépliteraturai Ajándék című folyóirat 1821-ben megjelent száma, amelyet teljes elszigeteltségében, szatmárcsekei magányában olvasott.
A lapban négy vers jelent meg az akkor még ismeretlen Balassi Bálintnak tulajdonított XVI. századbeli istenes énekekből. Bár Kölcseyre ebben az időben nem volt jellemző a versírás, az „Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép...” kezdetű költemény megihlette. Nemcsak az egykor vitézségéről híres magyar nemzet pusztulásáról szóló leírás ragadta meg, hanem a mű rímpárjai és egyedi formai megoldásai is.
Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem, / Kivel szerelmetes mind tavaszom, telem, / Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem; / Nálad, hogy szeretlek, legyen e vers jelem!
– áll a vers utolsó soraiban, amit felszólításnak érzett.
Nehéz időszak közepette született
Kölcsey ennek hatására 1822-ben kezdte papírra vetni új költeményét, amelyet a csak Isten kegyelméből elkerülhető nemzethalál témája ihletett. Az ének olyan mély benyomást tett rá, hogy Zrínyi mellett Balassi vált kedvenc régi magyar költőjévé, de volt valami, amiről nem tudott.
Csak később derült ki, hogy a vers a Kölcsey legjobb barátja, Szemere Pál által szerkesztett lapban tévesen jelent meg, és azt valójában nem Balassi, hanem tanítványa, Rimay János írta.
Kölcsey 1818 és 1823 között alig mozdult ki otthonából. Ebben az időszakban nagyobb kihagyásokkal összesen 12 verset írt. Később úgy fogalmazott, „Igen-igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja ekkor fejlett ki.” Miután eluralkodott rajta a búskomorság, alkotni csak akkor volt képes, amikor depressziója alábbhagyott.
Ha sötét képeim engedték, a parasztdal tónját találgatám. Nehezebb stúdiumom egész életemben nem vala.
– emlékezett vissza.
Erkel Ferenc egy óra alatt zenésítette meg
Szemere Pál Kölcsey halála után kezdett tanulmányt írni barátja életművéről, amelyet végül nem fejezett be. Ebben idézte fel, hogy Kölcsey versét a Balassihoz kötött ének ihlette. Szemere szerint Kölcsey a Himnusz megírásakor
szavát fogadta elődjének”, amikor megírta Istenhez kesergő és síró versét.
Kölcsey halálát követően a Himnuszt egyre többen olvasták és idéztek. Amikor azonban Bartay Endrében, a Nemzeti Színház igazgatójában 1843-ban felmerült a gondolat, hogy az osztrák Gotterhalte vagy a brit God save the King mintájára a magyaroknak is legyen néphimnusza, elsőként nem Kölcsey műve jutott eszébe.
A Nemzeti Színház Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére írt ki pályázatot – a zsűriben a fiatal zeneszerzővel, Erkel Ferenccel –, amelyet Egressy Béni nyert meg. A Nemzeti Színház egy évvel később, 1844. február 29-én új pályadíjat tűzött ki. Itt már „Kölcsey Ferencz koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve” kellett népmelódiát írni, amiért 20 aranydukátos jutalmat kínáltak.
A pályázatra összesen 13 nevezés érkezett, a Vörösmarty Mihályt és Szigligeti Edét is magában foglaló zsűri pedig egyöntetűen Erkel Ferenc művét ítélte a legjobbnak.
A nyertes pályaművet, amelyet Erkel mindössze egy óra alatt alkotott meg, először a pesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án és július 9-én. A magyar parlamentben a himnusz kérdése először 1901-ben vetődött fel, ám csak a magyar alkotmány 1989-as módosításával született döntés róla. Ez kimondta: „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”
Ha kíváncsi vagy, miért kellett titokban és gyorsan eltemetni Kölcsey Ferencet, olvasd el ezt a cikkünket is!
