Olyan dolog történt a kísérleti állatokkal, amitől nem akarsz többé kólát inni

Olvasási idő kb. 2 perc

A kóla, érkezzen bármelyik márkától, mára az életünk részévé vált. Hiába tudjuk, hogy káros a benne lévő cukor, hogy tönkreteszi a fogakat, a gyomrot, nehéz megállni, hogy ne igyunk belőle egy-egy pohárral. Talán ez az új kísérlet segít visszaszorítani a kólafogyasztást.

Egy új tanulmány, amely a szénsavas italok egerekre gyakorolt hatását vizsgálta, azt találta, hogy a Pepsi és Coca-Cola fogyasztása megnövelte a hím állatok heréinek méretét és megnövelte a tesztoszteronkoncentrációjukat is.

Ahogy azt a szerzők megjegyzik, a fekete szénsavas ital fogyasztása eddigi tudásunk szerint épphogy káros hatással volt a szaporítószervek működésére. Egy korábbi felmérés szerint a sperma minősége 30 százalékkal romlott azoknál a férfiaknál, akik naponta egy liter kólát ittak, míg egy másik tanulmány szerint a koffeintartalmú üdítőitalok negatív hatással vannak az ondófolyadék térfogatára, a spermiumok számára és koncentrációjára. Saját előzetes tanulmányuk szerint a Coca-Cola és a Pepsi fogyasztása csökkentheti a petefészek tömegét egerekben, de a szénsavas italok herék méretére gyakorolt hatását eddig még nem vizsgálták.

A kóla káros hatásai közé újabbat vehetünk fel
Fotó: annabogush / Getty Images Hungary

A kóla furcsa hatása

A kísérleti egerek Pepsit, Coca-Colát vagy vizet kaptak 15 napon át. A vizet fogyasztó állatokkal persze semmi sem történt, nem így a többiekkel. Az előre várható súlygyarapodás mellett ekkor fedezték fel, hogy a tesztoszteronszint mennyire megemelkedett a kólázó állatokban. A heréik pedig minden szempontból jókorát nőttek a 15 nap végére. 

Akárhogy is alakul a jövőben az állatkísérletek eredménye, annyi bizonyos, hogy a kólának inkább ártalmas hatása van az egészségre, még akkor is, ha övön alul nem keressük a mellékhatásokat. A cukorbetegség, a fogszuvasodás, az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek mind nagyobb aránnyal fordulnak elő a kólázó embereknél.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.