Ha tél, akkor kocsonya: ez az étel nagyjából annyira megosztó, mint a pacalpörkölt, mégis sok háztartásban van legalább egy valódi rajongója.
Lehet, hogy hungarikumnak hinnéd, de a valóságban számos nemzet főzi, aztán dermeszti máig különböző alapanyagokból a kocsonyát. Bármilyen megosztó is legyen az étel, sokak számára éppúgy hozzátartozik létezése a téli ünnepkörhöz, mint a sokkal nagyobb közönségkedvenc bejglié vagy töltött káposztáé. De vajon ismerjük, vagy csak rettegjük ezt a fura ínyencséget?
Egy igazán megosztó étel
Magam a kocsonyairtózók táborába tartozom: el sem tudnám képzelni, hogy a jéghideg, remegős, zselészerű valamit jó ízzel fogyasszam, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért viszont élénken él emlékeimben az, amikor nagymamám télen hosszas előkészületeket követve elkészítette az aktuális adag kocsonyát. Be kellett szerezni a megfelelő összetevőket, utána egy hatalmas lábasban főtt meg a jellegzetes szagú étel.
A szagelszívók ideje előtt én már ilyenkor menekültem volna a lakásból, annyira beleitta magát mindenbe a kocsonya összetéveszthetetlen szaga.
Pedig a java ekkor még hátravolt: meg kellett keresni a legszebb tányérokat, azokba pedig ki kellett mérni a kocsonyát. Ez sem kis feladat: egyáltalán nem mindegy, melyik tányérba pontosan mi kerül, melyiket kinek szánja a készítő. A következő kihívás a logisztikáé volt: nemcsak el kellet tenni minden tányérnyit valahova, de közben ildomos volt elkerülni azt, hogy kifolyjon a tálból az étel, mely ekkor még csak egy borzasztóan zsíros és büdös leves (szerintem legalábbis). A hűtőbe mindig csak a fele fért be, a spájzba nagy műgonddal betett tányérokra pedig addig kellett vigyázni, míg valaki ki nem ette a hűtőből a dermedt ételt.
Az első recept halkocsonyáról maradt fenn
Bármennyire nem viseltem el nemhogy az ízét, de a szagát sem az ételnek, ez a rituálé mélyen megmaradt bennem: a kocsonya mindenképpen tud valamit, ez pedig nem más, mint hagyományokat teremteni maga körül.
A kocsonya olyan különlegesség, melyet a német, a szláv, a görög, az orosz és a francia konyha egyaránt ismer. Ezek a népek mind-mind sertésből készítik az ételt – ahogyan az én nagymamám is –, a legkorábbi ránk maradt kocsonyarecept ugyanakkor nem másból, mint halból készítette ezt a különlegességet. A 14. századi Viandier nevet viselő szakácskönyvből fennmaradt recept ófrancia nyelven íródott, és még levendulát is tartalmaz összetevői közt, franciákról lévén szó.
A legkorábbi magyar recept a 16. századból maradt ránk,
és ezek után nem lesz meglepő, hogy szintén halkocsonyáé. Viza, ponty, tokhal, harcsa mind lehettek összetevői az ételnek, később már tehénlábból is főzték, a sertésig azonban csak a 17. században jutottak el a magyarok. A reformkorban aztán már a legváltozatosabb húsokkal készítették a kocsonyát.
A béka esete a kocsonyával
Ha valaha töprengtél már az étel nevének furcsaságán, akkor a kocsány szóban keresheted annak eredetét: a ragadós, reszketős étel kapcsán Magyarországon sokaknak ugrik be a béka meg a miskolci kocsonya története. E szerint a miskolci magyar huszárfogadóban egy betérő vendég elé egy tál, a pincéből felhozott kocsonyát helyeztek, ám amikor a tisztes és meglehetősen éhes vendég nekilátott volna a kocsonya bekebelezésének,
dermedten vette észre, hogy abba derékig beléfagyott egy béka, mely pislog rá.
Hát, innen a pislogó békakocsonya története.
A jó kocsonya négy titka
Ha te is az étel rajongóinak táborába tartozol, és arra is rávetted magad, hogy otthon készítsd el, akkor a hozzáértők szerint négy fontos dolgot kell betartanod. Ezek a következők:
- Szánd rá a megfelelő időt.
- Ne ijedj meg rengeteg fokhagymát tenni belé.
- Gazdagon rakd meg zöldségekkel is a lábast.
- Disznó körmét, farkát, bőrét, fülét és lapockáját is főzd bele.
Nem nullakalóriás fogás lesz a végeredmény, az egészen biztos, de ha még ettől sem rettentél meg, akkor ezt a receptet ajánljuk. Ha továbbra is a távolból csodálod inkább ezt az ételt, akkor viszont jó pár kalóriától megkímélted magad: ezzel mindenképp nyersz.
