Az első kockacukor készítésének története legalább olyan édes, mint a világ máig legnépszerűbb ízesítője. Feltalálója ugyanis nem más, mint egy gondoskodó férj, aki felesége testi épségéért aggódva formálta szögletes darabokra az addig hatalmas, hófehér toronymagas cukorsüvegeket.
Mindez 1841-ben, a Cseh Köztársaság legdélibb csücskében található városban, Dačicében (németül: Datschitz) történt, amikor a helyi cukorgyár igazgatója, Jacob Christoph Rad feleségének ujja megsérült cukortörés közben. Akkoriban ugyanis óriási, nem ritkán akár másfél méter magas, sziklakeménységű kúpokban lehetett cukrot vásárolni, amelyből csak éles szerszámokkal, fogóval és kalapáccsal tudtak kisebb darabokat lekanyarítani a csészényi feketébe.
Ilyen technikával készült el az első kockacukor
Megelégelve a nem túl veszélytelen munkát, a történet szerint Juliane Rad arra kérte férjét, tegyen végre valamit azért, hogy a cukor felhasználóbarát formába kerülhessen. Ki is lehetett volna erre alkalmasabb ember, mint maga Jacob Christoph Rad: a kísérlethez az egyébként svájci születésű osztrák férj egy, a mai jégkockatartóhoz hasonlító, 400 lyukú réztálcát hívott segítségül, amelybe nedvesített cukormasszát töltött, majd belepréselte, és hagyta megszáradni egy kamrában.
Nem is kocka, hanem téglatest
Mindössze három hónappal később Rad meglepte feleségét egy doboznyi, 350, egymás mellett jól elrendezett, fehér és rózsaszín, kocka alakú répacukorral. Noha arról nem szól a legenda, hogy vajon Juliane elégedett volt-e férje találmányával, annyi szent, hogy a kockacukor lassan, de biztosan elindult aztán hódító útjára.
Akkoriban két méretben, 1,2 és 2 centiméter élhosszúsággal gyártották, szemben a maiakkal, amelyek 1,6 x 1,6 x 1,1 centiméteresek.
Mint ahogyan az a méreteiből is jól látszik, a kockacukor csak a nevében kocka, teljesen hivatalosan azonban téglatest. Persze azóta már tucatnyi változata kapható, így az üzletekben hozzá lehet jutni akár gyémánt, lóhere vagy épp szív alakúakhoz, sőt más színűekhez is.
Egyik pillanatról a másikra lett híres
De kanyarodjunk vissza Radhoz, aki 1842 végén azt kérte a bécsi udvari kamarától, hogy öt évre adjanak különleges jogot Dačicében a kockacukor előállítására, amelyet 1843. január 23-án meg is kapott. Az újdonság már ebben az évben megjelent a piacon teacukor és bécsi kockacukor néven, és azonnal sikert is aratott. A kockacukrot 50 krajcárért árulták, a termék 500 grammos kiszerelésű csomagján pedig ott díszelgett a cukorfinomító képe.
Ez a különleges formájú cukor először Nyugat-, majd Kelet-Morvaországban és Dél-Csehországban terjedt el, végül átlépte az osztrák határt is.
Egy időre elfelejtették a feltalálót
A növekvő kereslet új raktárakat igényelt Brnóban, Pesten, Bécsben és Lembergben. Rad aztán eladta a szabadalmát Szász-, Bajor- és Poroszországnak, majd Svájcnak és Angliának, később pedig a Prága melletti zbraslavi cukorgyárnak is. Noha a kockacukor már messze földön híres volt, a 19. század első felének végén a Datschitz cég csődbe ment.
Rad 1846 őszén visszatért Bécsbe, és röviddel ezután leállt a gyártás is, a feltaláló neve feledésbe pedig is merült, olyannyira, hogy találmányát valaki másnak tulajdonították.
Jacob Christoph Radnak csak később, az 1930-as években, tudományos kutatások segítségével sikerült visszakerülnie az európai cukoripar történetébe, amikor végre nyilvánosan elismerték, hogy
ő találta fel a világ első kockacukrát.
Így fejlődött tovább a kockacukor
Noha 1852-től a gépek már nem tették a dolgukat a cseh gyárban, a kockacukor szárnyalt és folyamatosan fejlődött Európában. Fél évszázaddal később a párizsi élelmiszergyártó, Eugène François Rad hagyatékára épített a cukor mechanikus darabolására és törésére tervezett géppel, mivel a hagyományos cukoraprítási módszer nem tűnt higiénikusnak.
Találmányát tovább tökéletesítette, és húsz évvel később szabadalmaztatta is.
A kocka formájú édesítő történetét tovább írta Belgium is: a 20. század elején Théophile Adant, a Tirlemontoise flamand cukorfinomító partnere egy turbinát fejlesztett ki a cukorszeletek előállítására. Ehhez a kristályosítás előtt a cukormasszát a turbinába öntötte, majd amikor az megszilárdult, mechanikusan kisebb rudakká és szimmetrikus kockákra darabolta.
A legfeljebb 25 kilogrammos, előregyártott dobozokban tárolt öntött kockacukor előállításának alternatív módja 1940-ig volt használatban, és Adant-eljárás néven szerzett hírnevet a cukorgyártás történetében. A kockacukor előállításának folyamatát tehát azóta újra és újra tökéletesítették, de lényegében ma is Louis Chambon francia gépészmérnök későbbi, 1949-ben, Franciaországban kifejlesztett és 1950-ben Németországban szabadalmaztatott rotációs gépét használják.
Ha kíváncsi vagy arra is, mi okból találta fel egy háziasszony a mosogatógépet, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
