Máig rejtély az eltűnt kisfiú ügye, aki helyett másik gyerek tért haza a szüleihez

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kirándulni indult szüleivel, amikor nyomtalanul eltűnt a négyéves amerikai kisfiú, Bobby Dunbar – a kitartó keresésnek köszönhetően nyolc hónappal később a fiú megkerült, a visszakapott „Bobby” azonban mintha nem ugyanaz a gyerek lett volna, aki korábban. Több mint száz év elteltével is rejtély, mi történhetett az igazi Bobby Dunbarral.

Az aligátorok gyomrában is hiába keresték

Robert Clarence „Bobby” Dunbar jómódú, befolyásos szülők, Leslie és Percy Dunbar első gyermekeként született a Louisiana állambeli Opelousasban; a szőke, csintalan mosolyú, kedves természetű fiú négyéves volt, amikor 1912. augusztus 23-án szüleivel horgásztúrára ment a közeli Swayze-tó partjára, ahonnét sohasem tért haza. A kirándulás során a kisfiúnak váratlanul nyoma veszett a mocsaras, aligátorokkal teli környéken, eltűnését többféle változatban is előadták a korabeli lapok, volt, aki szerint Bobby a sátorból kódorgott el az éjszaka leple alatt, mások úgy számoltak be, a kisfiú a parton vagy fürdés közben szívódott fel.

A szülők azonnal értesítették a hatóságokat, és széles körű hajtóvadászat indult, a keresők még aligátorokat is felboncoltak, hátha valamelyik állat gyomrában bukkannak rá az eltűnt kisfiúra, a rendőrség pedig 1000 dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki, mindhiába. Az ügyet felkapta a bulvársajtó, országszerte a kis Bobby eltűnéséről beszéltek, a Dunbar szülők azonban hiába várták haza fiukat – egészen nyolc hónapig, amikor váratlan fordulat történt.

Az igazi Bobby Dunbar (1908–1912?) eltűnése előtt
Fotó: History101.com

1913 áprilisában a szomszédos Mississippi állambeli Columbia közelében a nyomozók letartóztattak egy vándor ezermestert, William Walterst, aki leginkább hangszerek hangolásából és javításából élt, a férfival utazott ugyanis egy ötévesforma, szőke, kék szemű, kedves arcú fiú, akinek személyleírása illett az eltűnt Bobbyéra. Ennél nem is kellett több bizonyíték, a fiút vonatra tették, és Opelousasba küldték, ahol a Dunbar szülők végre viszontláthatták eltűnt gyermeküket – a nagy pillanat mégsem úgy alakult, ahogy várták, a szülők ugyanis először alig ismerték fel a fiút, aki csak nagy vonalakban hasonlított az elveszett Bobbyra.

Alig ismerték fel a szülei, amikor hazatért az eltűnt kisfiú

A fiú öccse, Alonzo állítólag sírt az „új Bobbyval” való első találkozásakor, Mrs. Dunbar pedig fürdéskor úgy találta, a kisfiú anyajegyei és hegei nem teljesen egyeznek a korábbiakkal, a házaspár a hivatalos azonosításkor – kisebb bizonytalanság után – mégis azt állította, az igazi Bobby került elő. A város hatalmas utcai parádéval ünnepelte meg a fiú megtalálását, és senkit sem érdekeltek különösebben a gyanúra okot adó részletek.

A gyerekrablásért letartóztatott Walters ugyanakkor azt vallotta, a kisfiú az unokaöccse, és Charles Bruce Andersonnak hívják; Bruce a fivére és egy cselédlány, Julia Anderson törvénytelen viszonyából született, és mivel akkoriban nem igazán tolerálták a hasonló dolgokat, a szülők inkább lemondtak róla, és odaadták őt rokonuknak, aki vállalta, hogy gondját viseli a gyereknek. A rendőrök előkerítették az Észak-Karolinában élő Andersont, aki igazolta Walters vallomását, és azt állította, ő a kisfiú édesanyja, amit egy személyes szembesítést követően is megerősített.

Bruce Anderson, alias Bobby Dunbar (1908–1966) édesanyjával, Juliával
Fotó: Wikimedia Commons

A bírósági tárgyaláson mégsem volt esélyük a gazdag, közkedvelt Dunbar család ellen, akik jó nevű ügyvédekkel érkeztek, míg Waltersék valódi jogi képviseletet sem tudtak megfizetni maguknak. Hiába állította számos tanú, hogy Bruce csakugyan Julia Anderson fia, hiába mondott szinte az összes bizonyíték ellent Dunbarék állításának, a bíróság a vagyonos házaspárnak adott igazat. A döntésben közrejátszott Anderson rovott múltja is, az asszony ugyanis korábban már kettő – időközben elhunyt – törvénytelen gyereknek adott életet, akiket szintén lepasszolt másoknak, ezért a közönség szemében anyához méltatlan személynek tűnt fel, akinek a szavát sem szabad elhinni.

Kilencven év után derült ki a valódi személyazonosság

A kis Bruce így mindörökre Bobby lett, Dunbarék a sajátjukként nevelték fel, miközben Anderson egész életében elragadott fiát gyászolta; Walterst a bíróság gyerekrablás bűnéért – hiába fellebbezett – letöltendő börtönre ítélte, két év elteltével azonban különösebb ok nélkül szabadon engedték. Bobby maga is úgy nőtt fel, hogy azt hitte, Dunbarék vér szerinti fia, megházasodott, négy gyereke született, és végül 1966-ban hunyt el, 57 éves korában. A családban mindenki úgy tudta, Bobby négyévesen eltűnt, majd megkerült, senki sem ismerte a valódi történetet, egészen 1999-ig, amikor a férfi egyik unokája, Margaret Dunbar Cutright kutatni kezdte a család történetét, és eljutott az egykori gyerekrablási ügy különös részleteihez.

Bruce Anderson új életében, Bobby Dunbarként
Fotó: Wikimedia Commons

Margaret felkutatta Anderson és Walters leszármazottait, akik teljesen másképp számoltak be az esetről, mint azt korábban szüleitől, nagyszüleitől hallotta; végül édesapja, Bobby Dunbar Jr. ráállt, hogy DNS-tesztet végezzenek rajta, és kilencven év után kiderüljön az igazság. A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy a néhai Bobby Dunbar, vagyis Bruce Anderson Julia Anderson fia volt, vagyis mindvégig Walterséknek volt igazuk.

Továbbra is rejtély azonban, mi történhetett a valódi Bobby Dunbarral. Margaret úgy véli, a legvalószínűbb, hogy a kisfiú beleesett a Swayze-tóba, és magával ragadta egy aligátor, de az is lehetséges, hogy egy környékbeli csavargónak esett áldozatul. Szintén kérdés, vajon a Dunbar házaspár hazudott, vagy valóban nem ismerte fel, hogy nem a saját fiukat kapták vissza. A két gyerek között rengeteg kisebb-nagyobb eltérés mutatkozott, melyeket a szülők még úgy is felismertek volna, hogy nyolc hónapja nem látták Bobbyt; talán csak egy „pótgyerek” segítségével voltak képesek feldolgozni fiuk elvesztését, esetleg úgy gondolták, jobb sora lesz a fiúnak, ha ők nevelik fel. Akárhogy is, Leslie és Percy Dunbar elragadtak egy kisfiút a valódi szüleitől, és nemzedékeket sebeztek meg hazugságukkal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.