Harry Daghlian és Louis Slotin fizikusok gyötrelmes halált haltak, miután az új-mexikói Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban a „démonmagként” elnevezett plutóniumgömbön kísérleteztek, amit atombombában való használatra szántak volna, ha Japán nem adja meg magát.
Hirosima és Nagaszaki neve sajnos elválaszthatatlanul összeforrt az atomfegyverek megjelenésével. 1945. augusztus 6-án, a második világháborúban, egy amerikai B–29-es bombázó ledobta a világ első bevetett atombombáját a japán Hirosima városra. A robbanás becslések szerint azonnal 80 ezer ember halálát okozta; majd további tízezrekét a robbanással járó sugárterhelés. Három nappal később egy másik B–29-es újabb atomot dobott le, ezúttal Nagaszakira, több mint 40 ezer ember halálát okozva. Hirohito japán császár augusztus 15-én rádióbeszédében jelentette be országa feltétel nélküli megadását „egy új és legkegyetlenebb bomba” pusztító erejére hivatkozva. A háború ezzel véget ért, így a tervezett harmadik bombacsapás elmaradt.
Találó becenevet kapott az atomtöltet
A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadások túlélői számára ezek a példátlan támadások a földi poklot jelentették. Az atombomba borzalmas erejét két tudós is megtapasztalta egy másik plutóniummag révén – amelyet szintén atombombába szántak, ha Japán nem adja meg magát. A fizikusok az új-mexikói Los Alamos laboratóriumban kísérleteztek a tölteten, amikor szörnyű baleset érte őket. Haláluk körülményei miatt a fel nem használt atomtöltet hamarosan kiérdemelte a „démonmag” becenevet. A két tudós, Louis Slotin és Harry Daghlian hasonló kísérleteket végzett a 6 és fél kilós, megközelítőleg 9 cm átmérőjű maggal, és mindketten kísértetiesen hasonló hibákat követtek el, amelyek 1945-ben és 1946-ban, kilenc hónap eltéréssel végzetesnek bizonyultak.
Ne piszkáld az alvó sárkányt
Az Atlas Obscura szerint a tudósok a nukleáris anyagok határait szerették volna tesztelni, vagyis inkább feszegetni. Tudták, hogy az atombomba magja instabillá válik egy nukleáris robbanás során, ezért meg akarták határozni, mi az a bizonyos kritikus határ, amiből még vissza lehet fordítani a láncreakciót, megelőzve a végzetes robbanást.
A laborban neutronsugárzásnak tették ki a plutóniummagot, hogy létrehozzák a kritikus állapotot.
A tudósok tisztában voltak a kísérlet veszélyességével, legalábbis erre utal egy Richard Feynman nevű fizikus elszólása, aki még 1944-ben alvó sárkány farkának a húzgálásához hasonlította a projektet. Ez a sárkány sajnos tényleg felébredt.
Halálos dózisú sugárzás volt a kísérlet mellékhatása
Az első baleset 1945. augusztus 21-én történt. A Science Alert szerint Harry Daghlian figyelmen kívül hagyta a biztonsági protokollt, és egyedül lépett be a laborba – egy biztonsági őr kíséretében –, majd munkához látott. Daghlian kísérlete során a démonmagot volfrám-karbid téglákkal vették körül, ami egyfajta bumerángeffektust hozott létre a mag által ontott neutronok számára. Daghlian a démonmagot egészen a szuperkritikusság határáig vitte, de ahogy megpróbálta eltávolítani az egyik téglát, véletlenül a plutóniumgömbre ejtette: halálos dózisú gamma- és neutronsugárzás érte a kutatót, mire ki tudta szedni a téglát, és leállította a végzetes reakciót. A fizikus megégett, és felhólyagosodott keze, hányinger és fájdalom gyötörte. Végül kómába esett, és 25 nappal a baleset után, 24 évesen elhunyt.
Másodjára is lecsapott
Pontosan kilenc hónappal később, 1946. május 21-én a démonmag ismét lecsapott. Ezúttal Louis Slotin kanadai fizikus végzett hasonló kísérletet, amelyben berilliumkupolát helyezett a mag fölé, hogy elérje a szuperkritikusság határát. Akárcsak korábban a volfrám-karbid téglák, a berilliumkupola is visszaverte a neutronokat a magban, és a kritikusság felé tolta azt. Slotin ügyelt arra, hogy a búra soha ne fedje be teljesen a magot, ezért csavarhúzóval egy kis rést hagyott, amin elegendő neutron távozhatott. A módszer működött – egy ideig.
A csavarhúzó lecsúszott, a kupola pedig egy pillanatra teljesen befedte a démonmagot, így túl sok neutron halmozódott fel a berilliumburok alatt.
A teremben tartózkodó másik tudós, Raemer Schreiber megfordult a kupola leesésének hangjára, meleget érzett és kék villanást látott, ahogy a démonmag egy éven belül másodszor is szuperkritikussá vált. Slotin ugyan nagyon gyorsan reagált, de így is halálos sugárdózist kapott: napokon belül fogyni kezdett, hasi fájdalmakra panaszkodott, és mentális zavartság jeleit mutatta. Végül 9 nappal a végzetes kísérlet után elhunyt. A kísérletet ezután végleg leállították, a plutóniummagot pedig beolvasztották.
