Kiderült: a hősöket, akik a királynő koporsóját vitték a temetésen, Irakba szállítják harcolni

Olvasási idő kb. 1 perc

Az ISIS szélsőségeseivel fognak megküzdeni azok a hős katonák, akik II. Erzsébet királynő koporsóját hordozták a történelmi állami temetésen.

Az 1. zászlóalj nyolc katonáját az iraki hadműveleti szolgálatból szállították el, hogy részt vegyenek a hétfői temetésen. Dicséretet is kaptak, amiért tökéletesen végrehajtották feladatukat Őfelsége utolsó és legszomorúbb útján, miközben milliárdok figyelték őket szerte a világon, a családjukat pedig mélységes büszkeség töltötte el attól, amit a királynőért és a hazáért tettek.

Ők azonban a héten visszarepülnek egy észak-iraki légi bázisra, amelyről Szíriában az Iszlám Állam szélsőségesei ellen harcolnak.

A hadsereg egyik magas rangú forrása ezt mondta a The Expressnek: 

„Ez az éles kontraszt az, amit annyira vonzónak találnak a férfiak. Ha csak szertartásos feladatokat látnának el, szerintem elveszítené a fényét. Ők elsősorban harcoló katonák.”

A királynő koporsóját hordozó nyolc katona oklevelet kaphat, azonban nem teszik őket a Brit Birodalom Rendjének tagjává, annak ellenére, hogy katonai vezetők, politikusok és hírességek is kiálltak emellett.

A fegyveres erők összesen 5948 tagja vonult be a London Bridge hadműveletbe Őfelsége halála óta, és 175 katona a Nemzetközösség országaiból is részt vett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.