Ő robbantja ki a következő háborút?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár számtalan mém és vicc született a világ egyik utolsó diktatúrájának néha komikus fizimiskájú vezetőjével kapcsolatban, azt nem szabad elfelejteni, hogy a keleti ország bizony valóban nagy fenyegetést jelenthet a jelenlegi világrendre.

Ha a kommunista ideológiával kapcsolatos ismereteinket összegezzük, biztosan nem az öröklődő hatalom és a dinasztiaalapítás lesz az első, ami eszünkbe jut. Van egy ország azonban, ahol mégis sikerült egyetlen családnak kézben tartani a vezetői szerepet. Íme a Kim-legenda. 

Bár már van két örökös elnöke a Koreai Népi Demokratikus köztársaságnak nagyapja, az ötven éve elhunyt Kim Ir Szen és szintén elhunyt apja, Kim Dzsong Il személyében, a gyakorlatban Kim Dzsongun immár 2011 óta a keleti kommunista állam vezetője. 

Az államalapító Kim Ir Szen születését is legendák övezték, hát még az életét
Fotó: Eric LAFFORGUE / Getty Images Hungary

Dinasztikus kommunizmus

Bár a kommunista ideológia egyik alaptétele szerint a hatalom a népé, Korea északi felén mégis dinasztikusan öröklődik a hatalom. Az első Kim, akinek az állam születése is köszönhető, Phenjanban látta meg a napvilágot 111 évvel ezelőtt. Bár protestáns keresztény környezetben nevelkedett, s egyik nagyapja lelkész volt, a későbbi Atyai Vezér a Japán elleni háborúk és az éhínség elől menekülve Kínában megismerkedett a kommunista tanokkal. 1929-ben egy titkos marxista társasághoz csatlakozott, és eszméi miatt még a börtönt is megjárta. 1931-ben lépett be az addigra legálisan működő Kínai Kommunista Pártba, majd szovjet segítséggel a háborút követően megalakította a KNDK-t, aminek első és örökös elnökévé választotta magát. A hatalmon fia, Kim Dzsong Il követte, akinek születése szintén legendás volt, és szépen illeszkedett a dinasztiaalapító törekvésekbe. 

Észak-Koreával tervei voltak Sztálinnak

26 év száműzetést követően tért haza 1954 szeptemberében az országalapító Kim Ir Szen, aki szinte egy szót sem beszélt koreaiul, iskolái helyett az idő nagy részében börtönben ült vagy harcolt, mégis sikerült a külföldi támogatásnak hála gyorsan és zökkenőmentesen átvenni az uralmat. A szovjet mintára másolt társadalmi berendezkedést követően az USA tervei egy esetleges demokratikus választással és a két országrész egyesítésével semmissé váltak. Kim Ir Szen legendák sorával magyarázta hatalomhoz való jussát, melyek egy idő után a közbeszéd részévé váltak. Születése közben állítólag a Pektu-hegy felett kettős szivárvány tűnt fel az égbolton, egy új csillag is éppen akkor jött létre, és egyszerre a világ minden táján tudták, megszületett a Nagy Vezető. Neve is az égitestekkel kapcsolatos, a Kim Ir Szen szó szerinti fordításban azt jelenti, Kim Nappá válik. 

Az első Kim szobrai gyorsan ellepték az egész országot
Fotó: Francois LOCHON / Getty Images Hungary

Szobrai hihetetlen gyorsasággal lepték el az egész országot, a személyi kultusz kialakítását olyan – ténylegesen hasznos – reformokkal támogatta meg, mint például az egészségügyi ellátások ingyenessé tétele. Első önálló tette a félsziget elfoglalása volt, ami rövid időre sikerült is neki. 

Hatalma megszilárdulását nagyban támogatta, hogy a legendák szerint befolyásolni tudja az időjárást – azaz az alkalmankénti bőséges termény is neki köszönhető, és persze az is mellette szólt, hogy a gyűlölt japán megszállás alól felszabadította az országot. Az akkori propaganda szerint teleportálni is tudott. Tetteit sokáig lehetne sorolni, az azonban bizonyos, hogy egyedülálló módon sikerült olyan szinten megerősítenie saját helyzetét és személyi kultuszát, hogy néhány halk hangot kivéve senki nem kételkedett abban, hogy fia követi majd a képzeletbeli trónon, ahogy az is egyértelmű volt, hogy később unokája veszi át a stafétát. 

Kim Ir Szent fia, Kim Dzsong Il követte az ország elnökeként
Fotó: Eric LAFFORGUE / Getty Images Hungary

A 38. szélességi fok

Dél-Koreát azonban az ENSZ tagországai nem hagyták cserben, egy rövid időre a nyugati nagyhatalmak a teljes félszigetet ellenőrzésük alá vonták. Ez volt az a pont, ahol a Szovjetunió is beszállt a hadakozásba. 1953-ra világossá vált a patthelyzet, és deklarálták a félsziget két országra szakítását, azonban a háborús helyzet nem maradt abba, hiába telt el már hetven év azóta. Észak-Korea komoly összegeket fordít a fegyverkezésre. A viszonylag kis területű országnak pedig hatalmas fegyvertényt jelent, hogy maga is egy a kevés atomhatalom közül – s nem is fél fenyegetőzni vele.

Átállította az időt is

Az észak-koreaiak évtizedekig azt hitték, hogy Japán ellopott tőlük fél órát, amikor megszállta Koreát. Erre alapozva alkották meg végül saját időzónájukat, mely fél óra eltérésben van mind a japán, mind a kínai óraálláshoz képest. A Pektu-időzónát 2015-ben vezették be. Bár még mindig rengeteg olyan propagandaelem él a keleti országban, ami számunkra megmosolyogtató vagy éppen elborzasztó, a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun hatalma az elmúlt évtized során ennek köszönhetően is megkérdőjelezhetetlenné vált. Ehhez természetesen politikai ellenfeleivel szembeni leszámolásai is hozzájárultak, illetve a tény, hogy olyan fegyverrel bír országa, mellyel világszerte csak kevesen. Ráadásul ő nem is fél használni. Sokáig titkos atomkísérleteitől volt hangos a sajtó, legutóbb tavaly, a közös amerikai–dél-koreai katonai gyakorlatok miatt végeztek kísérleti robbantásokat, 2023 év végére pedig saját véleménye szerint megalkották a világ legerősebb atomfegyverét. 

Bár még fiatal, hiszen alig 40 éves, rossz egészségügyi állapotáról hetente cikkezik a sajtó. A túlsúlyos, masszív dohányos és alkoholfüggő kommunista vezető életmódja nem kedvez a hosszú életnek. A dél-koreai hírszerzés adatai alapján komoly alvászavarokkal küzd. Hatalomra jutása óta mintegy 50 kilót hízott életmódjának köszönhetően, az elmúlt hónapokban pedig karjai sebekkel és zúzódásokkal vannak tele, aminek a hátterében allergiát és bőrbetegségeket gyanítanak. Az elmúlt napok történései egészségügyi állapotával kapcsolatban további találgatásokra adtak okot, ugyanis életében először mutatta meg hivatalosan húszéves lányát – szintén egy rakétakísérlet során.

Az unoka, Kim Dzsongun magánéletéről keveset tudunk, de egyik gyermekét már nyilvánosan is bemutatta
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

A vezető magánélete valóságos talán, feleségét is csak házasságkötésük után ismerhette meg a világ. Ri Szoldzsutól valószínűleg két lánya és egy fia született, a legidősebb lánya, Dzsue nevét – aki vele tartott a fontos katonai eseményen – is csak Dennis Rodman elbeszéléseiből ismerte meg a sajtó, a kommunista vezér ugyanis féltve őrzi magánélete minden szegletét, azt is csak gyanítják, hogy három gyermeke van. 

Most mutatta be közülük a legidősebbet, és meg is indultak a találgatások, vajon ez azt jelenti-e, hogy a Pektu-dinasztia negyedik prominense egy nő lesz?

Nem sietik el a nyilvános szereplést

Kim Dzsuéről ma már tudjuk, hogy 2003-ban született. A húszéves lányról 2022-ben láthatott a nyilvánosság először hivatalos fotókat, testvéreiről még annyit sem tudunk, mint róla, a nevük sem ismert. Amikornyilvánosságra hozták Dzsue nevét, az összes így elnevezett észak-koreainak meg kellett változtatnia a sajátját, erre a biztonsági minisztérium fel is szólította őket, az átírásokról is hivatalos formában gondoskodtak. 2014 óta egyébként a Dzsongun nevet sem viselheti senki, a hivatalos magyarázat szerint ezek a „legmagasabb rangú személyeknek vannak fenntartva”. Vajon azért láthattuk őt édesapjával karöltve sétálni, mert hamarosan időszerű lehet a váltás?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.