Ezt az undorító italt régen szépségelixírként fogyasztották

Olvasási idő kb. 2 perc

Végy nagy adag kreativitást találékonysággal fűszerezve, adj hozzá egy kevés ősi medicinát, és máris megkaptad a csodaszert, amivel szépülni lehet. Tudjuk, hogy anno nem volt ritkaság, hogy az emberek mindenféle gusztustalan hozzávalókból kevertek ilyen-olyan, kétes hatékonyságú balzsamokat, elixíreket.

Talán a viperabor első hallásra nem tűnik olyan rettenetesnek, hiszen különböző országokban kukacokat, rovarokat, és igen, kígyókat is áztatnak alkoholba, hogy aztán egy vagyonért adják el az egzotikus italt, mi biztosan nem kóstolnánk meg, még akkor se, ha megszépülünk tőle.

A kígyóból készült bor először Kínában jelent meg

Az első kígyóborokat időszámításunk előtt 1040–770 között készítették, mégpedig úgy, hogy az egész hüllőt rizsborba vagy etanolba (gabonából készült alkoholba) tették, hogy a kígyó mérge kiázzon. Ezután persze kérdés, hogy mennyire biztonságos meginni ezt az italt, de a Távol-Keleten főként gyógyászati célokra használták, és egyszerre csak kis mennyiséget ittak belőle. A néphagyomány szerint ugyanis az ilyen ital megfiatalítja a testet. 

Így néz ki az igazi kígyóból készült bor
Fotó: Wikimedia Commons

Az ókori görögök szintén gyógyításra használták a viperabort. Bőrbetegségeket, reszketést kezeltek vele, és szintén ajánlották a vitalitás visszanyerésére. Arról nem számolnak be a források, hogy az elixír maga mennyire volt hatásos, de mivel évszázadokon keresztül alkalmazták, így bizonyára akadt, akin segített. 

A kígyóelixír a 17. században lett ismét divatos

Nagy-Britanniában egyetlen olyan mérgeskígyó-faj él, amelyet a viperabor készítésére használtak, ez pedig a keresztes vipera. Már-már állatkínzásnak tűnik, ahogy a viperabort készítették akkor: az élő kígyókat az alkohollal teli hordókba vagy üvegekbe tették, és így érlelték hosszú hónapokig. Egy korabeli recept szerint az elixírnek jót tett, ha a kígyókat az alkoholos „fürdő” előtt korpás vízzel mosták le, de így is előfordult, hogy hüllődarabok maradtak a borban. A gusztustalan elegyet nemcsak Angliában, hanem Nyugat-Európában máshol is használták a hölgyek, mégpedig azért, hogy arcuk csodásan pirospozsgássá váljon

Nyugat-Európában többnyire a keresztes viperából készítették a viperabort
Fotó: Charles J Sharp/Wikimedia Commons

Angliában egy főurat, bizonyos Sir Kenelm Digbyt tartották a viperabor legfőbb szakértőjének, receptje messze földön híres volt. Nem véletlenül, ugyanis a diplomata imádott kísérletezni a konyhában, és receptes könyve is megjelent, jóval a halála után adta ki egy szolgálója. 

Digby a viperaborral mint ínyencséggel először a feleségét lepte meg, aki odavolt a különlegességekért, tűnjenek azok bármilyen bizarrnak. Lady Venetia Digby előszeretettel fogyasztotta a bort, és ajánlotta hölgytársainak is. Természetesen csupán az egészség és a szépség megőrzése céljából.

Ha arra is kíváncsi vagy, miről árulkodik a múmiák körme, és milyen volt egy ókori manikűr, olvasd el ezt a cikkünket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.