A magyar címerben található kettős kereszt fontos jelképnek számít hazánk történetében, a szimbólum eredetét, jelentését és azt illetően, hogyan és miért került a magyarokhoz, mégis rengeteg a kérdés, bizonytalanság. Sorozatunk mai cikkében a kettős kereszt történetének jártunk utána.
Konstantin császár felesége terjesztette el?
A kettős keresztet, más néven apostoli keresztet, mely abban különbözik a hagyományos latin kereszttől, hogy két vízszintes szára van, a 4. században kezdték használni Bizáncban, amikor a legenda szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona Jeruzsálemből származó, Jézushoz köthető kegytárgyak gyűjtésébe fogott, és a Golgota-hegyről megszerezte azt a keresztet, mely vélhetően Krisztusé volt. A 6. századtól kezdve vált igazán elterjedtté a kettős kereszt a Bizánci Birodalomban, ahol kevésbé vallási, mint inkább politikai jelvényként használták, és rengeteg tárgyon – ruhákon, fegyvereken, pecséteken, érméken – jelent meg.
Később a kettős kereszt az egyházi hierarchiában kapott szerepet, amíg az alacsonyabb rangú papok a hagyományos keresztet, a magasabb rangban álló egyházi méltóságok, a pátriárkák, érsekek a kettős keresztet viselték, csakúgy, mint a térítő utakra induló misszionáriusok és a pápa követei, ezért is kapta a jelkép az apostoli vagy missziós kereszt elnevezést. A kettős kereszt felső vízszintes szára gyakrabban rövidebb, mint az alsó, ezt általában a Krisztus lábára erősített táblával (I.N.R.I. – latinul Názáreti Jézus, a zsidók királya) szokták magyarázni, erre azonban nincs konkrét bizonyíték. A keresztény szimbolikában létezik hármas kereszt is, ezt azonban hagyományosan egyetlen személy, a római egyházfő (jelenleg Ferenc pápa) használhatja.
Szent István korában még nem is használták a pápák
De hogyan került a kettős kereszt Magyarországra? A hagyomány szerint a kettős keresztet Szent István király kapta II. Szilveszter pápától, aki ezzel a gesztussal szimbolikusan apostoli felhatalmazást és küldetést adományozott a magyar uralkodónak, vagyis a keresztény Magyarország ettől kezdve részt vett a krisztusi tanítás terjesztésében. A modern történelemtudomány azonban cáfolta ezt az elképzelést, ugyanis a kettős keresztnek István király korában még semmilyen fontosabb szerepe nem volt a nyugati keresztény szimbolikában, ekkor még az apostolok és a pápa követei is az egyszerű latin keresztet viselték hivatalos jelvényként. 12–13. századi történelmi forrásokból bizonyítható, hogy Szent István óta a magyar királyokat csakugyan megillette az apostoli kereszt használatának joga, melyet ünnepélyes alkalmakkor maguk előtt hordoztak, ez a kereszt azonban még a hagyományos, egyszerű latin kereszt volt.
Szintén téves elképzelés, miszerint a kettős kereszt Cirill és Metód bizánci szerzetesek korábbi hittérítő tevékenysége nyomán jutott el a Kárpát-medencébe, majd Magyarországra – ezt az elméletet a szlovák nacionalista és a pánszláv mozgalmak kezdték terjeszteni a 19. században, és a moráviai kereszténység elsőségét igyekeztek vele alátámasztani. (A magyarság mellett a kettős kereszt egyben Szlovákia nemzeti jelképe is.)
III. Béla király hozta magával Bizáncból
A valóságban – jelenlegi tudásunk szerint – a kettős kereszt egyenesen Bizáncból került Magyarországra, a 12. második felében uralkodott III. Béla királynak köszönhetően, aki diplomáciai okokból a bizánci udvarban, I. Manuél császár trónörököseként nevelkedett. A motívum 1190 körül jelent meg először magyar pénzérméken és pajzsokon, bevezetésére valószínűleg azért került sor, mert Béla király így próbálta kifejezni a bizánci uralkodóval való egyenrangúságát, azt, hogy Istenen kívül senkinek sem tartozik elszámolással. Az uralkodó emellett a kettős kereszt használatával a világi és az egyházi hatalom szimbólumát egyesítette egyetlen jelben, mellyel a vele vitában álló Lukács érseknek kívánt nem éppen diszkréten üzenni.
A kettős kereszt végül csak a következő században, IV. Béla uralkodásától állandósult a királyi pecséten és a címeren, ezzel a ma használatban lévő magyar címer legrégebbi motívumának számít. A 13. század óta ez a szimbólum a magyar király és a magyar állam szuverenitását és legitimációját jelképezi és a Tanácsköztársaság idején, illetve a Rákosi- és Kádár-rendszerben használt címereken kívül az összes magyar címerváltozaton megjelenik.
