Holnaptól ismét a csillagok alatt mozizhatunk Budapesten

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? A KULTIK Terasz idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a Köki Terasz június 14-én, a Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet.

A két kutyabarát moziban ezúttal is nyugágyakról, babzsák fotelekből vagy rendezői székekből nézhetjük a filmeket a csillagok alatt. Minden este 21 órától ülhetünk be egy jó filmre, hiszen már az első héten olyan klasszikusokkal indítanak, mint a Top Gun és a Top Gun Maverick, de idén többek közt a Harry Potter-sorozatot is levetítik.


A KULTIK Terasz az örök favoritok mellett a legfrissebb premierfilmeket is vetíti. „A Köki Teraszon ráadásul tematikus hetekkel készülnek az idén, amelyek közül rögtön a gyerekek hete az első. A gyermekvetítések mellett lesz bábszínház, és természetesen igazi nyári csemegék is” – meséli a KULTIK marketingese, Simon Horváth Szilvia.

Mindezek mellett a teraszok nyáron a filmfesztiváloknak, közönségtalálkozóknak és zenei különlegességeknek is otthont adnak. Hogy mikor éppen mi zajlik, azt a KULTIK Terasz  Facebookján tudjuk nyomon követni.

A szabadban is kifogástalan a moziélmény

Azoknak sem kell kompromisszumot kötniük, akik a hagyományos mozis hang- és képminőséget kedvelik, hiszen most már a teraszokon is éppen olyan technikai megoldások elérhetők, mint a plázák vetítőtermeiben. A KÖKI Teraszon például helyet kap az első szabadtéri lézer vetítőgép, míg a hangtechnikát valódi Dolby Digital hangrendszer biztosítja.

A budapesti kertmozikban még a szúnyogoktól sem kell tartanunk
Fotó: KULTIK mozihálózat


A vászon sem marad el attól, amit megszokhattunk, a KULTIK Teraszon például egyedülálló airscreent használnak. Ez az óriási, felfújható vászon akár vízen vagy homokon is megállja a helyét, és habár pehelykönnyű, ellenáll a viharos szélnek is. 

A különleges szabadtéri mozi még a nyár zavaró vérszívóira is gondol: a szúnyogokat speciális fáklyás rendszer tartja távol, hogy ne kelljen őket hessegetnünk a mozizás alatt. A hűvösebb estéken pedig magunkra teríthetjük az ingyenesen biztosított puha meleg takarókat is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.