Így készítsd fel a kertet a télre: hasznos tippek a kertészmérnöktől

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyes növények maradhatnak a helyükön, mert jól tűrik a hideget, míg másokat zárt helyre kell vinni, mivel a fagyok hatására elpusztulhatnak.

Bár még kiélvezheted az utolsó őszi napok szépségét a gyorsan változó kertben, a kertészkedés során mindig egy lépéssel előre kell gondolkozni. Így van ez most is, hiszen ideje felkészítened a növényeket a téli időszakra. Megyeri Szabolcs kertészmérnököt kérdeztük, hogy milyen teendőkkel kell számolni, hogyan lehet megvédeni a növényeket a fagyoktól.

Mi határozza meg, hogy melyik növényt hogyan kell télire felkészíteni?

„A fagytűrő növények azok, amelyek a kisebb-nagyobb hideget károsodás nélkül átvészelhetik. Ilyenek szép számmal akadnak az évelők között, mint például a kasvirág (Echinacea sp.), a tűzeső vagy tűzgyöngyvirág (Heuchera sp.), a pompás kúpvirág (Rudbeckia fulgida), az árnyékliliomok (Hosta sp.), de a sort még hosszan lehetne folytatni. A fagyérzékeny növények viszont a hosszú, tartós fagyokat már nem vészelik át, föld feletti és alatti részeik egyaránt károsodnak, így tavasszal nem hajtanak ki. Idetartozik a dália (Dahlia), a kardvirág (Gladiolus), a kánna (Canna), a leander (Nerium oleander), a muskátli (Pelargonium) és az afrikai szerelemvirág (Agaphanthus africanus)” – magyarázta a szakember. 

A dáliák nyári színpompáját gondos teleltetéssel hálálhatod meg
Fotó: Aphichat Trakooncharoenvit / 500 / Getty Images Hungary

A két kategória téli felkészítése a fentiek miatt teljesen eltérő. Míg a fagytűrő növényeket a helyükön hagyva kell támogatni, addig fagyérzékeny társaiknál elengedhetetlen a zárt helyen való teleltetés.

Ezek a kategóriák csak a dísznövényekre vonatkoznak?

Nem, a gyümölcstermők, sőt a zöldségnövények között is akad olyan, amit védeni, teleltetni kell. Ebben a körbe tartoznak a mediterrán régiókból származó gyümölcstermők, mint a füge is, melynek föld alatti része csak ritkán fagy el, ezért tavasszal mindig kihajt, azonban termést csak később érlel. Pont ezért már telepítésekor érdemes megfelelő helyet választani számára.

Megyeri Szabolcs kertész-kertészmérnök
Fotó: Gábor Szabó

„A szőlőfajták között is akadnak a fagyra érzékenyebb növények, így ezeknél is a telepítési hely jó megválasztása a kulcs. A zöldségnövények közül a különleges paprikákat sokan teleltetik, hiszen csak hazai klímán egyéves növények. A ritkán beszerezhető fajtákat, mint amilyenek az extrém csípős változatok, világos helyen tudjuk teleltetni – emelte ki Szabolcs.

Hogy készítsük fel fagytűrő növényeinket a télre?

A szabadföldi, tehát nem cserepes növények már készülnek a télre, hiszen életfolyamataik ilyenkor lelassulnak. Ez az egyik oka annak, hogy sikeresen átvészelik a hideg évszakot. „Amit tehetünk értük, az az, hogy megfelelően ápoljuk őket az ősz folyamán. A díszfüveket kössük össze, hogy ne érje csapadék a tövüket, és maximum egy laza lombtakarást alkalmazzunk náluk, mivel legnagyobb ellenségük a pangó víz. Nagyobb odafigyelést igényelnek a mocsári hibiszkuszok is, ugyanis ezeket nem szabad tövig visszavágni. Száruk szivacsos szerkezetű, így ha a metszést a talajszinten végezzük, akkor sok vizet vesznek fel, ami elfagyáshoz vagy rothadáshoz vezethet” – figyelmeztetett a kertészmérnök.

A rózsák a kert szinte elengedhetetlen növényei
Fotó: Stephen Shepherd / Getty Images Hungary

Azokat a növényeket, melyek ellenállóbbak, egy laza takarással lehet megóvni, de a legtöbb enélkül is áttelel. A sokak által kedvelt rózsákat ebben az időszakban már érdemes felbakolni, hogy megvédhesd a tövüket, a magas törzsű rózsák esetében pedig a nemes részt szalmával, lombbal bélelt jutazsákkal érdemes beburkolnod, hogy ne fagyjon el. A fagytűrő, de cserepes növényként tartott hortenziák, áfonyák, árnyékliliomok, sásliliomok, hagymások ellenben nem igényelnek teleltetést, de cserepüket szabadtéren ajánlott a fal mellé állítani, majd az erős fagyok előtt takarni, így elkerülve, hogy gyökereik teljesen átfagyjanak.

Mi a helyzet a fagyérzékeny növényekkel?

Ezek már nagyobb odafigyelést és gondoskodást igényelnek, hiszen egy fagyos reggel is a végüket jelentheti. Attól függően, milyen növényről van szó, más módszert kíván teleltetésük is, de a hőmérséklet általában közös pont: a legtöbbször a 10-15 Celsius-fokos érték az ideális hozzá. Szabolcs szerint dönthetsz sötét vagy világos teleltetés mellett is, de ezt a rendelkezésre álló hely (pince, garázs vagy a lakás beltere) is nagyban befolyásolhatja.

A fagyérzékeny növények teleltetése kis odafigyeléssel egyszerű feladat
Fotó: Lana Tavits / Getty Images Hungary

„Világos, hűvös helyen teleltessük az angyaltrombitát, a citromfát, az enciánt és a bugenvilleát, illetve a kefevirágot (Callistemon citrinus), amely vörös virágzatával valóban üvegmosó kefére emlékeztet. Világos és sötét helyen egyaránt teleltethető a fukszia, a dézsás gránátalma, a leander és a muskátli. Ez utóbbi teleltetését külön kiemelném, hiszen az újabb, különleges színű fajtákat mindenki szeretné megőrizni. A cserepes növényeket világos, de hűvös helyen teleltethetjük. Itt fontos, hogy ne legyen túl meleg, mert akkor megnyúlnak a növények. A sötétben teleltetés során szintén lényeges szempont, hogy növényeink számára hűvös helyet válasszunk, mert így is megnyúlhatnak. Létezik egy harmadik módszer is, melyet száraz teleltetésnek neveznek. Ennek során a növényt kivesszük a cserépből, és tavaszig fellógatva, papírdobozba, zacskóba téve, földtől letisztítva tároljuk” – fejtette ki a szakember.

A muskátlit sokan egynyárin növényként ültetik, pedig teleltetése nem bonyolult feladat
Fotó: ra3rn / Getty Images Hungary

Hasonlóan kell teleltetni a hagymás növényeket is?

Nemcsak a hagymás (pl. a kardvirág), hanem a gumós (pl. a dália) növényeket is teleltetni kell, de ezt mindkét típusnál máshogy kell végezni. Szabolcs azt javasolja, hogy kiemelésük után a kardvirágokat tisztítsd meg, majd helyezd papírral bélelt, kilyuggatott papírdobozba. Más dolgod nincs is velük, csupán hűvös, szellős helyre kell tenned őket, majd tavasszal gondoskodni elültetésükről. A gumós növények teleltetése már bonyolultabb feladat, mert nem tartják meg olyan jól a nedvességet. Felszedésüket követően tisztítsd meg gumóikat a földtől, a beteg, sérült részeket pedig távolítsd el. Ha ezeket rajta hagyod, akkor szinte biztos, hogy tönkre fognak menni.

„A teleltetés egyik módja, ha a kilyuggatott papírdobozt megtöltünk tőzeggel, és ebbe helyezzük a gumókat, majd a dobozt egy sötét, hűvös helyre tesszük. A tél folyamán havonta 1-2 alkalommal spricceljünk vizet a tőzegre, de ne áztassuk át. A másik módszer a száraz teleltetés. Ez is hűvös, sötét helyen történik, itt papírdobozva, újságpapírba csomagolva teleltetjük a gumókat, de ebben az esetben a kisebbek kiszáradhatnak, így a módszert mindig a gumó méretéhez igazítsuk” – tette hozzá a kertészmérnök.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.