Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az 1950-es évek elején egy ausztrál özvegyasszony sorsfordító döntésre szánta magát, és belépett az Ausztrál Kommunista Pártba. Kisvártatva a vasfüggönyön túl, a sztálini Oroszországban találta magát, majd egy hírhedt KGB-kém ismeretségét is magáénak tudhatta. Anne Neill, az ügybuzgó háziasszony valójában nem hithű kommunista, hanem az ausztrál titkosszolgálat kémje volt.
Ez a kémtörténet Adelaide-ba röpít minket, középpontjában egy külvárosi, templomba járó özvegyasszonnyal. Bátran képzeljünk magunk elé egy fehér, besütött hajú hölgyet, aki igaz, hogy csak az 50-es éveiben járt, mégis a klasszikus nagymamafigurát hozta. A virágos ruha, gyöngysor mögött azonban a hírszerzés egyik leghatékonyabbnak vallott ügynöke rejtőzött.
Anne Neill: háziasszonyból kémnő
Az 1950-es évek tökéletes háziasszonya szerepében díszelgő Anne feltűnésmentes, halk szavú és a közösségi élet iránt érdeklődő karakter volt. Anne hitt a kereszténységben és a Brit Birodalomban. Hitt a világbékében is, és ez a meggyőződése csak erősödni látszott, miután férje, Roy idő előtt meghalt az első világháborúban elszenvedett gázmérgezésben.
A második világháború végével és a hidegháború beköszöntével a kommunizmustól való félelem nemcsak Amerikában, de Ausztráliában is tömeghisztériává vált. Az antikommunista légkör elhintette, hogy az emberek még az „ágy alatt is vörösöket kerestek”, egy becsületes ausztrál állampolgárnak ébernek kellett mutatkoznia a fenyegető ellenséggel szemben.
A konzervatív Menzies-kormány (1949–1966) kiszolgálta ezt a „vörös fenyegetettséget”. Ausztrália sok mindenben támogatta Amerikát, még csapatokat is küldött a koreai, majd később a vietnámi háborúba. Félelmük Ázsia közelségéből adódott, tartottak a dominóhatástól, vagyis hogy az ázsiai országok szép sorjában a kommunista rendszer alá kerülnek, ami végül eléri Ausztráliát is.
Ebben a környezetben alakultak ki Anne meggyőződései, aki 1936 óta a Dél-ausztráliai Liberális Párt tagja volt, ami a torykhoz és a republikánusokhoz hasonlóan konzervatív nézeteket vallott.
Az Ausztrál Kommunista Párt
A honlapjuk szerint az Ausztrál Kommunista Pártot (CPA) a munkanélküliek, a munkások és az őslakosok jogainak védelmére alapították. Azt is állítják, hogy megmentették az ausztrál népzenét „a feledéstől”. A második világháború végén a párt 20 000 tagot számlált. Ausztrália lakossága akkoriban nyolcmillió fő volt, így a CPA-nak jelentős számú követője akadt. Azonban folyamatosan bombázták őket az „ideológiai destabilizálásra” irányuló erőfeszítésekkel és a tömegtájékoztatási eszközök „könyörtelen propagandacsapásaival”.
A fontoskodó nőt beszervezték kémnek
1950-ben Anne csatlakozott a Női Béketanácshoz, ahol megdöbbenve tapasztalta, hogy a tanács részt vett a kommunista propagandában. Anne, aki mindig is a cselekvés híve volt, panaszt tett a dél-ausztrál liberális kormány főtitkáránál, aki rögtön elvitte Rod Allansonhoz, az ausztrál belbiztonsági ügynökség (ASIO) adelaide-i irodájának ügynökéhez.
Az ASIO érdekesnek találta Anne információit, és úgy látta, hogy felhasználhatja őt az ausztráliai kommunista tevékenységgel kapcsolatos további információk feltárására. Így lett Anne-ből 1950 júniusában antikommunista ASIO-ügynök.
Varrás, kémkedés és lekvárfőzés
Anne nagyon komolyan vette új megbízatását. Lelkesen csatlakozott annyi kommunista szervezethez, ahányhoz csak tudott, köztük az Új Színházhoz, az Eureka Ifjúsági Ligához és az Ausztrál Nők Szövetségéhez. Emellett önkéntes munkát végzett gépíróként a Dél-ausztráliai Béketanácsban és a pártban is.
Igazi minden lében kanál volt az ügybuzgó hölgy, jelmezeket varrt az Új Színház számára, jegyzeteket gépelt, lekvárt készített az adománygyűjtő ünnepségekre, aktívan részt vett a gyűléseken. Nélkülözhetetlen elvtárssá vált.
Míg nappal a kommunista szervezeteknél segédkezett, Anne éjszakánként több száz jelentést írt a tevékenységükről. Minden egyes információt, amit összegyűjtött, szorgalmasan továbbított a felettesének. Fáradozását az ASIO heti öt font 10 shillinggel jutalmazta, és további két fontot fizetett Anne-nek az extra kiadásokra.
Anne annyira elkötelezte magát a kémtevékenységének, hogy még az egészsége is ráment, de ő
nem volt hajlandó megállni, mondván „a kommunisták sem mennek szabadságra.”
Az első női ausztrál ügynök a vasfüggöny mögött
1952-ben Anne a Kommunista Párt küldöttjeként eljutott a bécsi Harmadik Béke Világkongresszusra, amelyet egy moszkvai utazás követett. Ez nagy áldás volt az ASIO számára. Anne volt az első ügynökük, aki „ellenséges területre” látogatott.
1953-ban a canberrai szovjet nagykövetségen a szovjet nemzeti ünnepségeken találkozott a KGB egyik hírhedt kémjével, Vlagyimir Petrovval. Néhány hónappal az Anne-nel való négyszemközti találkozó után Petrov disszidált, ami a kommunista pártban gyanút keltett. Anne-t zárt ajtók mögött órákon át vallatták, azonban a nőnek sikerült meggyőznie a CPA-t rendíthetetlen hűségéről. Álcája rendíthetetlen maradt.
Anne 1958-ig folytatta a kommunisták utáni kémkedést, amikor is a titkosszolgálat úgy döntött, hogy munkája kezd túl kockázatos lenni. Azzal az indokkal lépett ki a kommunista szervezetektől, hogy több időt kell szentelnie a vallásának.
Az exkémek élete
1962-ben Anne felfedte magát: az ASIO ügynökeként cikksorozatot írt a Sunday Mail és a Herald számára „titkosszolgálati háziasszonyként” töltött életéről. Robert Menzies miniszterelnök nyilvánosan méltatta Anne munkáját, azt nyilatkozta, hogy „jó szolgálatot” tett Ausztráliának, mert felhívta a nyilvánosság figyelmét az „ártatlannak tűnő kommunista fedőszervezetekre.”
