Kedvenceink a héten: Írd ki magadból a traumáidat!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy felszabadító hobbi. Egy tanulságos regény. Egy YouTube-csatorna a munka mellé. Sorozatunkban arról mesélünk, hogy milyen hétköznapi apróságok tettek minket boldoggá ezen a héten.

Mózes Zsófit a történetírás segítette traumái feldolgozásában, Fenyvesi Zsófi egy fontos tanulságra talált Helen Fielding regényében, Kristóf pedig elektronikus zenét hallgatott munka közben. 

Trauma/Írás

Mózes Zsófi

A heti kedvencnek valami vidám dolognak kellene lennie, gondoltam magamban minden alkalommal, amikor végül nem a Trauma/Írás kurzust választottam témámnak. Már miért lennének a traumáim a hetem fénypontja? Az utóbbi pár alkalommal viszont átfordult bennem valami, de várj, kezdem az elejéről.

Két éve kezdtem el kreatív írásra járni. Ezzel nem vagyok egyedül a szerkesztőségben, többen is próbálkozunk az írás más formáival, nagyjából fél évvel ezelőtt azonban valami egészen újszerű élménybe vetettem bele magam. Az átjárás a két kurzus között nem volt nehéz, sőt valahol adta is magát a dolog. Péterfy Gergőhöz jártam kreatívra, először kezdő, majd haladó, végül pedig mester csoportban. Nem sokkal a mester kurzus utolsó órái előtt derült ki, hogy Péterfy-Novák Éva indít Trauma/Írás csoportot, ami tökéletes folytatásnak tűnt a kreatív kurzus után. 

A traumáimmal évek óta foglalkozom, terápiára járok, írok és beszélek róluk, gyakorlatilag megtanultam elfogadni és együtt élni velük. Jó pár pszichológust megjártam az utóbbi tíz évben, a legtöbbször a módszer ugyanaz volt, és bár rengeteget haladtam a feldolgozásban, kíváncsi voltam, hogy mit adhat egy ilyen kurzus, van-e olyan szemszög, ahonnan még nem rágtam át magam a történteken. A választ már biztos te is kitaláltad. 

A hatfős csoportban olyan bizalom, intimitás és összhang alakult ki az utóbbi hetekben, amire egyáltalán nem számítottam. Minden írásunkat beküldjük a csoportba, mindenki elolvassa mindenkiét, majd pedig közösen beszélgetünk róluk. Nincs ciki történet, nincs ítélkezés, van viszont megértés, feldolgozás és biztonság. Az első pár alkalmat nehezebben viseltem, nemcsak a többiek történetei küldtek időnként padlóra, de olyan traumáim is előjöttek, amikre évek óta nem gondoltam.

És hogy miért gondolom mégis, hogy a kurzus volt a hetem fénypontja? Egyrészt a bölcsességfogam kihúzása nem tette magasra a lécet, másrészt pedig olyan megkönnyebbülés, erő és szabadság van abban, ha elkezd az ember beszélni a vele történtekről, hogy ha lehetne, receptre írnám fel mindenkinek. Hiszen traumái mindenkinek vannak. Az enyémbe például ide kattintva olvashatsz bele.

Vigyázz a tökéletes emberekkel!

Fenyvesi Zsófi

„Nem érzem jónak magamat – mondta a lány. Príma – felelte a professzor. Sose is érezze. A jókat megrontja a saját csalatkozhatatlan jóságukba vetett hit. Ez rohadtul veszedelmes buktatója az embernek. Amint legyőzte minden bűnét, magát fogja a büszkeség. Kezdetnek valaki úgy dönt, hogy ő jó ember, mert jó döntéseket hoz. Következőnek el fogja hinni, hogy minden döntése csakis jó lehet, hiszen ő jó ember. Akkor pedig Bin Laden ledönti az ikertornyokat, és Tony Blair lerohanja Bagdadot. A legtöbb háborút olyan emberek robbantják ki, akik azt gondolják, hogy Isten velük vonul. Mindig azokkal tartson, akik tudják, hogy gyarlók és nevetségesek.”

Zsófi kutyusa sem tud ellenállni egy jó könyvnek
Fotó: Fenyvesi Zsófi

Szerintem ez az egyik legfontosabb mondanivalója Helen Fielding könyvének. Igen, neki köszönhetjük Bridget Jones fiktív alakját, azaz tudhatjuk, hogy sosem fél emberséggel, humorral kikarikírozni nők és férfiak viselkedését. Az idézetet mégsem abból vettem, hanem a sokkal nehezebb időkben helytálló, sérült, de kalandvágyó Olivia Joules-ról szóló műből. Szórakoztató nyári olvasmány, de ha odafigyelünk, sokkal többet kapunk egy izgalmas, akciódús történetnél.

Bridgetet is lehet szeretni, de Oliviát könnyebb: nem a kilóit és az elszívott cigiket számolja nap mint nap. Egyik kalandból csetlik-botlik a másikba, de közben olyan kérdéseket tesz fel, amilyeneket nekünk is fel kéne. Kicsikar ebből a szemét világból valami szépséget és izgalmat, és piszok jól érzi magát. Közben pedig mindig helyén marad a szíve és vállalja önmagát, mókásan túlfűtött képzeletével együtt. 

Cercle

Csabai Kristóf

Ki szokott munka közben zenét hallgatni? (Jelen.) És ki szereti az elektronikus zenét? (Jelen.) Feltételezem, hogy aki mindkettőnél erősen jelentkezett, már ismeri a Cercle YouTube-csatornáját, ahol különféle előadók egzotikus, extrém helyeken nyomják a basszust. Techno, elektronikus ambient és e műfajok mindenféle egyvelege. A dolog különlegessége természetesen, hogy nem rövid számokkal tűzdelik tele a repertoárjukat, hanem egyórás mixekkel nyűgözik le a közönségüket. 

Az igazi egyedisége persze abban rejlik, hogy a világ elképesztő pontjaira utazunk el: Kappadókia naplementéjébe, a svájci Alpok több ezer méter magasságába, vagy a Mount Blanc szomszédságában levő egyik hegyi menedékhelyére. Van, hogy a Plitvicei-tavakra nézve szól a zene és van, hogy Dubrovnik egyik teraszáról vagy Bali egzotikus világában. Indiai palota, a bolíviai sósivatag, angol légi irányítóközpont, ibizai tengerpart.

A Cercle csapata a zenés műfaj leghíresebb képviselőit a világ számos pontjára elrepítette. Na persze meg is mondom, melyikkel kezd: Ben Böhmer kappadókiai mixe zseniális, a német zenész egy hőlégballonban száll fel a pultjával. A Blaze duója zseniális hangulatot csinál a francia Alpok felhői felett, az örökké zseniális és mindig nagy kedvenc FKJ pedig a bolíviai sósivatag közepére kivonulva sorakoztatja fel legjobb számait. A német DJ, HOSH brutálisan jó mixet hoz tető alá (pontosabban tető fölé) a Gwailor Palota teraszán. Az egyébként is bakancslistás francia Mont Saint-Michel meseszerű városának tetején pedig a holland Eelke Kleijn zenél a naplementébe (fentebb). Nyomassátok, őrüljenek meg a szomszédok! (Engem már tuti utálnak.)  

Ha tetszettek a heti kedvenceink, olvasd el előző cikkünket is! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.